A visszacsorgatott Közgép-milliárdokból épített zöldövezeti szerkesztőségünkben élénk vita bontakozott ki - Birnbaum és Finkelstein útmutatását kivételesen nélkülözvén - hogy Bajnai vajon az MSZP tudatosan felépített sidekickje vagy egy önálló tudattal bíró entitás. Az A-variánst már részletesebben kitárgyaltuk, mint egy magyar-szlovák vízügyi vegyesbizottság, így most nekiveselkedünk a B-nek. Kisebbségi vélemény, a Tutiblog Együttműködés Rendszerén (TER) kívül eső gondolatok, az egyharmad következik!
A szocialistáknak, hogy 2002-ben és 2006-ban is képesek legyenek lenyomni a gonosz Kaijut, kívülről kellett kompetenciákat vásárolni. Bajai elvtárs, az akkori MSZP akkori pártigazgatója, megértve az idők szavát, ráébredt arra, hogy a párt modernizációja nem merülhet ki a művirág és a pogácsa ásványvízre cserélésében a kongresszuson, új arcokra (és némi értelemre) is szükség lehet. Így került az élcsapat mellé akiváló szónok cukin ostoba Medgyessy, az árnyékék
szerepében Gyurcsány és a baloldal Richeliu bíborosává nemesült Szigetvári. Könnyen
adná magát az a magyarázat, miszerint a törzsfejlődés következő lépcsőfokára
lépő M. Szocialista Párt már nemcsak vásárolja a szükséges kompetenciákat, hanem
megfelelő időben outsourcingeli és az SZDSZ megüresedett helyére is brandel egy
brandet. Branden kívül. Bonyolult? Igen, szerintem is! Ez pedig kizárja a
tudatosságot. Az MSZP története során még egyszer sem adta tanúbizonyságát
annak, hogy két lépésnél tovább látna, így csak a mindenben összeesküvéseket és
háttérhatalmakat kereső félkegyelmű jobber kollégáim fejében létezhet ez a forgatókönyv.
A szocialistáknak, hogy 2002-ben és 2006-ban is képesek legyenek lenyomni a gonosz Kaijut, kívülről kellett kompetenciákat vásárolni. Bajai elvtárs, az akkori MSZP akkori pártigazgatója, megértve az idők szavát, ráébredt arra, hogy a párt modernizációja nem merülhet ki a művirág és a pogácsa ásványvízre cserélésében a kongresszuson, új arcokra (és némi értelemre) is szükség lehet. Így került az élcsapat mellé a
A valóság ezzel szemben messze
triviálisabb. Az MSZP egy buta robothadsereg,
akinek elméletben szüksége van egy SZDSZ Együtt 2014-re, hogy agyközpontként
funkcionáljon, mint a Power
kapitány és a jövő katonáiban a főgeci. A főgecinek meg szüksége van
robothadseregre, amelynek az élére állva, azt vezetve, végre lenyomhatja a gaz
lázadókat, az ellenprogresszíveket. Ez egy win-win játékelméleti szituáció – öklözne
boldogan a levegőbe Hankiss
Elemér.
A probléma ott kezdődik, hogy az
E14 nem agyközpont és a legyőzhetetlen szocialista robothadsereg is a múlté. Így
Bajnai és Mesterházy csapatai közötti tárgyalások inkább hasonlítottak két
vadnyugati hamiskártyás endgame-ére, ahol a cinkelt lapok mellett még keményen blöffölnek
is.
Bajnait annak a reményében hívták
vissza az eke szarvától Amerikából, hogy ha sikerülne hamarjában
megbuktatni a Kaijut, akkor kéznél legyen egy minden szempontból IMF-kompatibilis végrehajtó. Egyszer már volt beugró és hellyel-közzel jól
eljátszotta a szerepét. Kicsit sokat pislogott a színpadon, de a szöveget nagyobb
hiba nélkül felmondta, valamint az Internacionálét is egészen jól elmotyogta. Az addig lopakodva
építgetett-szépítgetett Bajnai-mítoszt tehát idő előtt burokrepesztették a
bábák és világra hozták a tökéletes
miniszterelnök-jelöltet (torzító,
terpeszállás, szélgép). Rögtön össze is hívták a rokonságot, hogy a gyermek
szuverén fogadhassa hódolatukat, de nem jöttek. Akik jöttek azok sem szívesen,
így áthívták a szomszédokat. Bajnai tehát kilépett a rivaldafényre a
lehallgatásmentes titokszobák egymást feltétel nélkül tizező világából és abban
a pillanatban megszűnt támadhatatlan imázsfigurának lenni. A szemtelen
politikai ellenfelei nem átallották rögtön lekaraktergyilkolni, nevetségessé
tenni, alapjaiban megkérdőjelezni autoritását, saját hívei pedig (még) nem
voltak. Azokat a szocialistáktól kapta csak kölcsön. Azoktól a szocialistáktól,
akik a kivárásra játszottak. Bekkeltek és vártak az agresszív támadófocit nyomó
Kaijuék hibáira. A szocialista talpasok pedig szívesen ugrottak át eközben némi előszezonban szokásos átmozgató tréningre egy-egy Bajnai happeningre unalmukban.
Az addig hibátlanul irányító
Szigetvári (és társai) ekkor követte el első nagy hibáját. A valóság felmérése,
megismerése helyett a wishful thinking eszközéhez
nyúlt. Szent (khmm) meggyőződésévé vált, hogy Bajnaira nemcsak az országnak,
hanem az ellenzéknek is elemi szüksége van. Nincs más, aki képes lenne
összefogni, irányt mutatni, önbizalmat adni a szétaprózódott Kaiju-ellenes
erőknek. Egyfajta mágnes-szerepet szánt neki, egy amolyan különleges anyagból gyúrt mágnes szerepét, amely a legkülönbözőbb,
sokszor ellentétes polaritású csoportokat is képes magához vonzani.
A Véleményvezér/HVG/Galamus
háromszögének kínosan didaktikus világa; az MSZP látszólagos teszetoszasága,
tetszhalott állapota; a megfelelő irányt permanensen kereső, önmagával
állandóan vitázó LMP és a formálódó, de vezér nélküli kis ellenzéki tűzfészkek alkotta
percepcióba dobták be Bajnait, aki rögtön felkapaszkodott az uborkafára és maga
alá hívta a seregeket. De a seregek nem jöttek. Az LMP tovább kereste önmagát,
az MSZP pedig egy kedves félmosoly kíséretében elegánsan átlépte az együttdübörgést követelő
kisegeret. Maradtak a „civilek", egy kétségbeesetten kivásárolt fél LMP-frakció és az öntudatára ébredt Bajnet teljes csődje.
A két egymással versengő elmélet közül egyik sem állta ki a valóság próbáját. Bajnai nem az MSZP sidekickje, hanem egy öntudatára ébred, saját fontosságáról, megváltói mivoltáról meggyőz(őd)ött rögeszme. Az MSZP-nek pedig (már) nincs szüksége agyközpontra. A jobbról-balról egyaránt semmibe vett Mesterházy olyan politikai teljesítményt tett le az asztalra, amilyet eddig egyetlenegy agyonsztárolt szoci vezetőnek sem sikerült. Domesztikálta a Pártot. Évek óta nem hallani veszekedő platformokról, egymást kibeszélő, kigyilkoló szocikról. És eközben a támogatottságukat stabilan megőrizték, még ha már nem is az az minden településen háztömbbizalmival rendelkező legyőzhetetlen robothadsereg, mint amilyenek Horn Gyula idejében voltak.
A két egymással versengő elmélet közül egyik sem állta ki a valóság próbáját. Bajnai nem az MSZP sidekickje, hanem egy öntudatára ébred, saját fontosságáról, megváltói mivoltáról meggyőz(őd)ött rögeszme. Az MSZP-nek pedig (már) nincs szüksége agyközpontra. A jobbról-balról egyaránt semmibe vett Mesterházy olyan politikai teljesítményt tett le az asztalra, amilyet eddig egyetlenegy agyonsztárolt szoci vezetőnek sem sikerült. Domesztikálta a Pártot. Évek óta nem hallani veszekedő platformokról, egymást kibeszélő, kigyilkoló szocikról. És eközben a támogatottságukat stabilan megőrizték, még ha már nem is az az minden településen háztömbbizalmival rendelkező legyőzhetetlen robothadsereg, mint amilyenek Horn Gyula idejében voltak.
A Bajnai-projekt tehát születésének pillanatában megbukott.