2013. augusztus 18.

Kitartás elvtársak, szebb jövőt te nyomorult proletár!


Nagyjából hatvanan-hetvenen tüntettek pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt az elszegényedés és a banki hitelek ellen. Ez utóbbi helyett választhatnák volna a mohácsi vészt is tüntetésük céljául a szervezők, azaz a Hallgatói Hálózat, a Koppány Csoport, az Otthonvédelmi Kerekasztal, több hitelkárosult-szervezet, valamint a tehetséges gyermekeknek segítő Arany Liliom Alapítvány. 

Azt tudjuk, hogy a Koppány Csoport a Jobbikhoz köthető szervezet, a HaHa mindmáig tagadja kapcsolatát Bajnaival és a baloldali pártokkal, de ezen a tagadáson azért leginkább mosolygunk. A balos és náci jellegű szervezetek egymás nyakába borulása egyfelől lehet nevetséges is, pláne, ha az egészet egy Kovi film képi világával, szegecses bőrtangával, nyolcas golyóval és síkosítóval képzeljük el lelki szemeink előtt. Ha a politikai erkölcs szemszögéből nézzük, akkor már gusztustalan a frigy, ha történelmi példákra gondolunk, akkor egyenesen ijesztő a dolog. Molotov-Ribbentrop-paktum

A banki hitelek ellen ugye tüntetni kell. Nem, mintha nem vették volna fel őket jó pár éve. De nem azért tüntettek, hogy értelmes jogi megoldása legyen a történetnek, nem, nem azért. Hiszen azért tüntet például a CÖF. Ami ellen viszont ők tüntettek kőkeményen, mind a hetvenen. A devizahitel a közéleti uborkafára felkapaszkodni kívánó és később abból úriasan megélni akaró senkiháziak jelszava manapság. Olyan ez, mint az egykori drogcsempész Juhász Péter felemelkedése az ő kendermagos tyúkja hátán. 

Csak mantrázni kell a baromságot, amit fontosnak gondolunk az általunk táptalajnak kiválasztott társadalmi csoport részéről, azután gyorsan eljön majd a millás fizetések kora. Az agyukban így megy ez. A valóságban így megy ez. Azzal az ábrázattal, amit a HaHa-góré Birtalan Gergő visel a nyakán persze nehezebb lesz az érvényesülés, mint kendermagos Juhász esetében, de a hahás szemmel láthatóan nem adja fel. El is magyarázza nekünk, hogy a náci is ember és őt is szeretni kell. Szeresd Gergő, jó étvágyat hozzá, nekem valahogy nem megy. Nekem az megy, hogy elképzelem a hahakoppány szlogeneket, jelmondatokat, dalokat. Hiszen csak szálasit kell összekötnöm rákosival, ami bizony adhat egy kis viháncolásra okot. Kitartás Elvtársak! Szebb jövőt, te nyomorult proletár!

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger