2006 ősze a magyar demokrácia
sötét időszaka volt. Fletó őszödi beszéde beárnyékolta a jogállamiságba vetett,
egyébként is egyre csak halványodó hitet. A kormányfői „igazságbeszéd” miatt
százezreknek nyílt ki a bicska zsebében. Esetleg csaptak egy nagyot két-három
vasárnap délutáni fröccs után az ebédlő asztalára – a család fiatalabb
tagjainak őszinte rémületére. A túlmozgásos miniszterelnök ugyanis
gyakorlatilag bevallotta, hogy hazugsággal nyerték meg a tavaszi választásokat. Vérmérséklettől függően sokkolta ez a
közvéleményt. Nemcsak a jobbos, hanem bizony a balos szavazókat is. (Ez szépen
meg is látszott az őszi önkormányzati választások eredményén.)
Az öszödi beszéd kiszivárgása
után forradalmi hangulat uralkodott az országban. Megjegyzem: az egész ügyről
máig nem tudjuk az igazságot, de valószínűleg három verzió valamelyike
történhetett meg. 1. Gyurcsány az igazság bajnokaként akart megjelenni, így ő
maga szivárogtatta ki az anyagot, de igencsak elszámolta magát; 2. Gyurcsány
szoci ellenfelei adták át a hangszalagot a jobboldalnak, de tévedtek, mert
nemcsak Gyurcsány népszerűségét, hanem a szocialistákét is elsodorta a botrány;
3. politikai kalandorok és újságírók jutottak véletlenül hozzá és több hónapos
tökölés és alkudozás után nyomták ki, nem számolva annak hatásával. De bárhogy
is történt, ma már látszik, hogy Fletó gyakorlatilag már akkor megbukott. Talán
ő is, de az ország biztos, hogy jobban jár, ha akkor úriember módjára felállt
volna a székéből. De Ferit nem ilyen fából faragák, előbb mond le ő Vadai Ági
mosolyáról, mint a hatalomról. Ez pedig – valljuk meg – férfiember számára
igencsak nagy áldozat. Így Fletó kiszámítható módon viselkedett: majd három
évig szorongatta még görcsösen a kormányt, pedig a gázpedálról már rég
lecsúszott a lába, az ország pedig csak süllyedt, egyre lejjebb süllyedt.
Az őszödi beszéd ugyan
történelem, de a következményei máig velünk élnek. Mind az őszi
tüntetéssorozat, mind a rendőrterror miatt. A felelősök máig tagadnak,
illetve zsíros rendőri nyugdíjjal vagy
felfrissített politikai ambíciókkal élnek közöttünk. Vájt fülűek
már sorolhatják is a neveket! Kettőt mindjárt ide is biggyesztenék, persze csak
célozva rájuk, a zseniális Szanyi kapitány szavaival
élve: „az egyik egy „mentálisan
megzakkant bolsi milliárdos” és Gy-vel kezdődik a neve, a másik pedig
ronda, kopasz és Petinek becézik. És hogy mire építem mindezt? Gyurcsány egykori
munkatársai, Petrétei, illetve Kondorosi vallomásai mutatnak rájuk.
A demokrácia sötét napjai akkor
kezdődtek, mikor Fletó, hazugságainak súlyával továbbra is kapaszkodni próbált
a kormányfői szék háttámlájába. Ezért
2006. szeptember 17-én, a hevesebb vérmérsékletűek a Kossuth térre vonultak,
hogy tiltakozzanak és követeljék a kormány lemondását. Ez még teljesen civil
kezdeményezés volt. De a tömeget a rendőrök folyamatosan csak provokálták;
mozgásában, szabad véleménynyilvánításában megakadályozták. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy a leghevesebb
tüntetők másnapra átlépjenek egy határt. Szeptember 18-án éjszaka, illetve
19-én hajnalban, egy petíciót akartak átadni a tüntetők a köztévének, de ott
senki nem vette át – illetve ismét előbújtak a provokáló egyenruhások. Erre
néhány felbőszült és elkeseredett ember megtámadta a közszolgálati televízió
székházát. Az erőszak elfogadhatatlan (a kocsik felgyújtása sem helyes válasz –
így nem is célom felmagasztalni őket), de az erőszak kiprovokálása is bűn.
Ennek az esetnek megvoltak a rendőri és politikai felelősei is. Egy
jogállamban, ha a miniszterelnök nem hazudozik, ha a rendőrök nem provokálnak,
ha törvényes keretek között ki lehet engedni a gőzt, azaz lehet szabadon és
törvényesen tüntetni, akkor nincs tévészékház ostrom. Ha az embereket hergelik,
ha szabad mozgásukban akadályozzák – egyre csak agresszívebbek lesznek. És itt
jön be először a történetbe Petrétei és Kondorosi (akkori rendészeti miniszter
és államtitkár) minapi vallomása. Mindketten azt állítják, hogy Gyurcsány, ezen
az éjszakán, a szakminisztert is megkerülve, közvetlenül beszélt telefonon több
rendőri vezetővel, így Gergényi Péterrel is. Vajon miről? Mit nem adnánk egy
ilyen kiszivárogtatásért! Ez valóban igazságbeszéd lenne.
Az erőszakos rendőrök felelősségre
vonása elmaradt; a tüntetőket, esetleg randalírozókat viszont keményen
elítélték. A Gyurcsány-kormány egyes tagjai pedig úgy gondolták, hogy ezek után
mindent megtehetnek, s maga Fletó is egyre csak belelovalta magát a hatalmi
tébolyba. Az erőszakos rendőrvezetők pedig úgy érezhették, hogy ha a
legközelebbi hasonló helyzetben még keményebbek lesznek, nemhogy bántódásuk nem
esik, de jutalmuk sem marad el.
Így érkeztünk meg október 23-ra,
amikor nemcsak a hevesebb vérmérsékletű civilek, hanem a Fidesz-fanok is útra
keltek. Egyrészt megemlékezés, ünnep volt, másrészről a szeretett pártjuk is
nagygyűlést hirdetett meg. Békés
tiltakozást. A rendőrvezetők, illetve a mögöttük álló politikusok pedig úgy
döntöttek, hogy a Kossuth téren összegyűlt civileket, akikre rá lehet kenni a
televízió székházának megostromlását, illetve a békés fideszes tüntetőket, akik
az Astoriánál gyülekeztek – össze lehet mosni. Úgy terelték hát a tömeget, hogy
azok összekeveredjenek – majd megindították a rendszerváltás óta példátlan
terrort.
A felbőszített, politikusok által
is támogatott rendőrök, minden jogszabályt felrúgva (nem voltak azonosító
számok, viperát használtak, stb.) ököllel és gumilövedékkel támadtak mindenre,
ami csak mozgott. Legyen az a Kossuth térről odaszorított radikális tüntető;
vagy békés megemlékező; esetleg éppen hazafelé bandukoló diák, vagy Duna-parton
andalgó turista. Válogatás nélkül ütötték a népet – mint a kádárizmus
legsötétebb időszakaiban. Mindezt a szerencsétlenül elsült szeptember 18-i
tüntetésekre és a rendre hivatkozva. A politikusok nyílt támogatását bírva.
Százezreket megfélemlítve...
A rendőrterror áldozatairól ez
idáig is csak becsléseink vannak. Száz maradandó, és majd ezer könnyebb sérült.
Több tucat ember jogtalan előállítása és megalázó kihallgatása. Ők voltak a
valódi politikai üldözöttek, nem pedig a minap menedékjogot kérő,
vállalhatatlanul magyar-rasszista Kertész Ákos.
Azóta eltelt hét év. A baloldal
többféle értelmezési keretet próbált gyártani. Magyarázni a magyarázhatatlan,
illetve bízva a magyar emberek rövidtávú emlékezetében. Többféle verzió látott
azóta napvilágot, de a baloldali értelmezés mindig megmaradt az 56-os
forradalmat leverő pufajkások szellemi
szintjén. Miszerint huligánokat tettek
helyre a rendőrök 2006-ban, illetve csak
a társadalmi rendet védték.
Most azonban fordulni látszik a
kocka. A csigalassú ügyészségi és bírósági nyomozások, illetve eljárások során,
Gyurcsány két egykori mamelukja is bedobta a törülközőt. Először Petrétei
célzott a politikai felelősségre, aki beszédes módon, a rendőrterror másnapján
benyújtotta a lemondását (amit Gyurcsány taktikai okok miatt nem fogadott el,
hisz az egyenlő lett volna a politikai felelősség beismerésével). Majd
következett a kemény kritikát megfogalmazó Kondorosi Ferenc is.
Mindketten, először a Gergényi
Péter volt budapesti és Bene László volt országos főkapitánnyal szembeni
bírósági eljárás során léptek elő tanúvallomásukkal. Az ügyészség vádja szerint
a parancsnokok bűnössége „elsősorban
intézkedések, illetve az eseményeket követő felelősségre vonások elmulasztása
miatt állapítható meg”. Petrétei József vallomásából elsősorban az derül
ki, hogy fogalma sem volt, hogy ilyenkor mit kell csinálni. (Ami ugyan
védekezésnek jól hangzik, de felveti azt a kérdést, hogy mit keresett akkor a
Gyurcsány-kormányban? Még azt se tudta, hogy ki a parancsnok.) Arra a kérdésre
viszont, hogy „nem furcsállta-e, hogy a miniszterelnök közvetlenül, az
illetékes miniszter kihagyásával is tárgyalt az országos rendőrfőkapitánnyal”,
a volt rendészeti miniszter csupán annyit mondott, hogy „erre volt joga a kormányfőnek”. Petrétei évek óta egyetemi tanár.
Az alkotmányjogok doktora. De ezzel a válasszal bizony elcsúszott volna az első
évfolyamon is. Ugyanis a miniszterelnök közvetlen műveleti kérdésekben nem
adhatott volna (!!!) utasítást rendőri vezetőnek az akkori törvények szerint. Gyurcsány
egyébként úgy tért
ki utólag a törvénytelen cselekedett ténye elől, hogy úgy fogalmazott:
miszerint ő nem utasított, csak „kért”.
Azt kérte, hogy „a törvényes keretek között őrizzék meg a rendet”. Ez körülbelül olyan, mint amikor Bill
Clinton, miután azt vallotta, hogy nem volt szexuális kapcsolata Monica
Lewinsky-val és kiderült, hogy hazudott, úgy magyarázta a bizonyítványt, hogy
az orális szex, az ír ember szótára szerint nem is szex. Tehát ő igazat
mondott, mert nem feküdt le a gyakornok lánnyal, csak lecumiztatta. Tehát
Gyurcsány nem „utasított”, csak „kért”.
Aztán következett Kondorosi
Ferenc, az akkori rendészeti államtitkár is, aki szintén úgy
fogalmazott, mikor a bíró megkérdezte, hogy tudott-e arról, hogy Gyurcsány
közvetlenül utasította volna rendőrséget, hogy „Nyilván volt ilyen. Az én ismereteim szerint a miniszterelnök
határozottabb igényt fogalmazott meg.” Majd egy hét múlva, egy Magyar
Nemzetes interjúban azt mondta, hogy ő 2006 őszén „légüres térben mozgott”, kikerülte őt és miniszterét Gyurcsány,
amikor közvetlenül rendőrvezetőkkel tárgyalt. Az egész terrort pedig bánja.
Máig lelkiismeret furdalása van. Ő – habár közvetlenül nem tehet a történtekről
– megköveti az áldozatokat.
Vajon mikor szólal meg Gyurcsány
lelkiismerete is és mikor kér bocsánatot a meglőtt és szétvert ártatlan
emberektől? Ha már annyira szereti az „igazságbeszédeket”.