Elsőként is vallomással tartozunk címünk lopás. Egy, Ferenc barátunk minapi nyilatkozata
alatti kommentből származik. Rég volt, tán igaz se volt, amikor a jelenleg épp
a totális politikai megsemmisülés szélén álldogáló Ferink írt egy levelet ErdőPetinek, hogy legyen „szeplőtelen” és dobja fel a pedofil papokat.
Nos kb. leszarnánk a legújabb pedofilpapozást, ha Bajnai kolléga minimumplusszos
barátai, és az egyre inkább a depresszió örvényébe keveredő Tóta W. ne épp
megint ezen járatná a száját. A politikai üresjáratok, valamint két
közvéleménykutatás között szemmel láthatóan úgy érzik, hogy a katolikus szódás pedofil
lovát érdemes rugdosni. Talán felnyögünk egy picit, és megmondjuk nekik megint,
hogy nemár. Nos, megkapják amit akarnak: Nemár. Innen csak az olvassa, aki
tényleg kíváncsi arra, vajh mi magyarázhatja (szerintünk) azt, hogy úgy mennek
neki ennek a témának hatszázezredszerre is, hogy tulajdonképp nem is akarnak
változást. Sőt! Igazából tökmindegy, ha az Egyház tesz bármit is egy létező
probléma orvoslására, hisz ha a Pápa személyesen égetné el máglyán a
pedópapokat, akkor meg az lenne a baj. Mint Orbán Viktor és a betiltott
tüntetések esete: ha van rajtad sapka az a baj, ha nincs akkor meg az.
Kereszténynek lenni tehát sosem lesz kúl, ebbe bele kell törődni mindenkinek,
akinek a píszí „nagyszerű tanító volt” szint fölött izgalmas Jézus
személye.
Az egy dolog, hogy kb. ezerszer megírták (megírtuk mi is), hogy illendőségből a
keresztényezést legyenek kedvesek buddhistázással meg zsidózással is
párosítani, hisz az ilyen ex cathedra megaszondásnál ez így dukál, s akkor
elkerülhetik azt, hogy lekettősmércézzük őket. Ami biztos nagyon fájhat nekik,
hisz az utóbbi években a jobboldalnak meg ez a kedvenc gumicsontja: a Világ
igazságtalan, és amíg a balosok kedvükre trollkodhatnak, minekünk azt se
szabad. Amúgy tényleg nem: ezért is gondoljuk azt, hogy mi „jobb” oldal
vagyunk, mint ők, de ez legyen másik poszt témája. Mert ez az a lemez, amit
deafultból feltesz minden jobbos, meg konzervkatter, tehát sokkal előrébb nem
jutunk Feri és baloldali barátainak lelki világába. A „kettősmércézésnek” –
azon túl, hogy naponta tudunk öt posztot írni róla -.túl sok értelmét ezúttal nem
látjuk, pedig a komcsizás után ez a kedvenc hobbink, főleg féltotálon a
kocsmában hangoskodva. Valljuk be: ahogy egyesek erre a posztra kapnak
epeömlést, mi is egyfajta perverz mazochizmusból olvassuk el politikai
ellenfeleink agymeneteit. Valahol elismerés Árpinak, hogy szívesebben ekézzük
őt, mint magasztaljuk a rezsicsökkentést és nagyszerű publicitást adunk Ferinek
is, akinek lassan érdemesebb lenne inkább közhasznú alapítványként
bejegyeztetni a DK-t, hátha akkor kap 1%-ot.
|
Ferenc pápa rabok lábát csókolja |
És – bizony ez a gyónás helye – néha szívesebben röhögünk TeCső videókon, mint
megyünk le a sarki templomba, és alszunk be a pap defaultban puffogtatott
közhelyein. Ezen túlmenően, ha csupán tartalmilag elemezzük Feri vagy Árpi
cikkeit a pedópapoktól, hasonlóan bármi emberi szennyhez, mi is igazán, mélyen
fel vagyunk háborodva a dolgon. Ha úgy tetszik bizonyos antiklerikális szólamok
nem is csengnek túl idegenül, hisz egymás közt mi is szépen elküldjük a
pedópapokat a csúnyábbik égtájra. Nem „szeretjük” a papokat olyan túlzottan mi
sem, érezzük az Egyház válságát, a hanyatlás szagát, érezzük, hogy Jézus
valószínűleg nagyot nézne, ha látná egyesek mit művelnek a nevében. De ezek
ellenére nem általánosítunk: Böjte atya, Ferenc pápa, és még pár hasonló ember
bőven elég arra, hogy érezzük: nincs minden veszve. Ezek ellenére azonban egy
másodpercig nem fordul meg egy ehhez hasonló nyílt levél, nyilatkozat, mém
olvasása közben a fejünkben, hogy Ferenc vagy Árpád „hozzánk szólna” és célja a
fájó igazság kimondása vagy a fennálló helyzet jobbítása lenne.
Abban kiegyezhetünk, hogy a mi kereszténységünk alapjait nem a pedópapok felől
szereztük, és nem is fogadjuk el jelenlétüket se az Egyházban, se az életünkben
jobban, mint mondjuk Gyurcsány Feri. És itt vége is a dalnak, bár ezen a ponton
kapjuk az első értetlen fejet baloldalról: hogy nem juttok el oda, hogy ezt a
szégyent látva azonnal megtagadjátok hitetek, összeomoljatok és öklötöket a
Nemlétező felé rázva omoljatok először magatokba, és természetesen ezt követően
a társadalmi világmegváltás tanának prófétáihoz: Gyurcsány, Bajnai, illetve eme
szekuralizált szekta bármely kis tanítójának karjaiba. Mert hát ugyanis mi a
cél? Téríteni, megújulni, újabb és újabb „híveket” szerezni. Épp erről van szó.
Mert – kiélezve, sarkítva –bár úgy tűnik, hogy végtelen számú lehetőségünk van
(antiklerikalizmusunk következménye akár kegyes buddhizmus is lehetne)
valójában egy „igen-nem” jellegű kérdést tesznek fel, melyben – kb. a XVIII. század
óta folyamatosan – a nyugati féltekén ők, azaz a politikai baloldal állnak az
egyik oldalon, míg a kereszténység, a vallás és tradícionális kultúrák hagyományaihoz
meg a másik oldalon. Tertia - ebben a kétosztatú politikai térben - non datur.
A XVIII. századtól, tehát a mai baloldal szellemi alapjaitól
eredeztethető a katolikus egyházzal szembeni kitüntetett gyűlölet. Voltaire és
a felvilágosodás antiklerikalizmusa közismert. A Nagy Francia Forradalom sem
épp egyház-barátságáról volt híres. Ez a vonal végigvonul az európai baloldal
egész történetén. Már a kontinentális Szabadkőműveseknek az angliai
Nagypáholytól való elszakadása (bizony, volt ilyen is) a körül körvonalazódott,
hogy megengedett-e az ateizmus, az antiklerikalizmus, az egyházellenesség és a
nyílt politizálás, Marxnál a „nép ópiuma” lett a vallás, és ez így vonul végig
2013-ig, Tóta W. Árpád pedópapos agymenéseiig.
A szabadkőműveseknél az angol-amerikai szárnyban (melynek fő
páholyában ma is a királyi család egy tagja, a yorki herceg elnököl) nem volt
engedélyezve a politika. A francia-spanyol szárnyban meg külön téma volt az
antiklerikalizmus és az, hogy bizonyos baloldali politikai ügyeket nyíltan
támogassanak a tagok. A történelmi tények közé tartozik tehát, hogy ez a kis
harc az európai baloldal és a katolikus egyház között nem épp mai keletű.
Mielőtt belegabalyodnánk a szabadkőműves összeesküvés kusza szálaiba és jól
megkapnánk a magunkét, hogy hát sok agyunk bizony nincs, célunk pusztán az
ezzel, hogy szemléltessük: egy alapjaiban „antidemokratikus” szervezet, és az
iránta való lojalitás, sőt már magának ennek a hierarchikus abszolút
monarchiának a puszta léte is, több mint szálka a demokrácia, egyenlőség,
többségi elv, jövőbeli földi paradicsom tanítóinak szemében. Ezeken a fentebbi tanokon
egész létük alapul, tehát a vallás, főleg a katolicizmus a legdurvább elhajlás
ami csak létezik, ehhez képest egy kis hippi-Jesus, vagy valami „végtelen
gomolygó létenergia” totál ártalmatlan. Egy olyan rendszer, ahol minden nevén
van nevezve, és amiben olyan dolgokra is kész válasz áll rendelkezésre, amiről
ők még azt próbálják kitalálni, hogy micsoda. Le vannak maradva na, és ez
frusztráló tud lenni valljuk be.
Sajátos és elég friss fejleménynek tűnik, hogy a Jób
könyvére és Mózes törvényeire hivatkozó zsidók, a Korán ezen passzusaira hivatkozó
muszlimok és a Szent Pál tanításait követő keresztények épp mostanában
sodródnak egy platformra a melegjogok és egyéb liberális huncutságok miatt. A
politikai baloldalról érkező folyamatos szekuralizációs nyomás (a muszlimok
fejkendő-mizériája, és a katolikus intézmények összeurópai vegzálása egyidejű történetek)
egyre jobban erősíti ezt az egymásra találást olyan vallások képviselői és
követői között, akik korábban évszázadokon keresztül egymással szemben
határozták meg önmagukat, sőt egymás ellen harcoltak is sokszor. A „természet
rendjébe” vetett közös hitük azonban korábban nem látott egységet teremt
közöttük. Ferenc pápa ennek az összefogásnak szimbolikus alakja már most,
pápasága elején, és mivel fogást nemigen talál rajta a baloldal,
ráadásul a fiatalok körében kifejezetten népszerű is, a pedópapozás mondhatni
létérdekké válik.
Ez a sajátos 21. századi új platform még csak formálódóban van, s nem lehet
tudni meddig jutunk benne, de úgy tűnik az antiklerikális-egyház és
vallásellenes front kiváltja ezt a közeledést. Természetesen a jobboldalon,
azon belül is a politikai közösségek közül a legtartósabbnak tartott
értékkonzervatív alapokon szerveződik ez az „új szövetség”. Ez egyre inkább
sürgeti a másik oldalt is arra, hogy lehetőleg a bizonytalan, vallásos
környezettel nem rendelkező fiatalok körében minél szélesebb saját térítő
munkát végezzen, s megnyerje őket saját felekezete számára: „Ne kövess ostoba
szabályokat, ne hagyd, hogy beleszóljanak a papok az életedbe (különben is
pedofilok). Nézd, mi kúlak vagyunk, trendik, jófejek, lazák, tőlünk azt
csinálsz, amit akarsz, miközben közénk tartozik a kedvenc popsztárod is.”
Szóval politikai beetetés folyik, aminek az első lépése bármiféle intézményes
vallás rendszerétől való elidegenítés. Az, hogy a vallás, a hagyomány eleve
„rossz válasz” legyen, és már a kérdést is úgy tegye fel az egyszerű honpolgár,
hogy arra csakis az ő válaszait lehessen megadni. Ez után már mindegy melyik hagyományos
intézményt tagadja, hisz második lépésben „végtelen univerzális energiává”
maszatolódik bármiféle Isten, aztán meg is szűnik, majd elkezd körvonalazódni egy
új, „egyéni” boldogság eszménye, aminek terjesztésében a Pantone skála minden
színében lehet találni, értelemszerűen baloldali pártot.
Igazából a dolog visszafelé is működik. Ha megnézzük a „társadalmi
igazságosság” baloldalának az elmúlt pár száz évét, a fő különbség, hogy míg nálunk Böjte
Csabák, Ferenc pápák, Teréz anyák vannak, náluk csak Marxok, Leninek, Sztálinok,
Károlyik, Rákosik, Kádárok, Gyurcsányok vannak. A felkínált alternatíva tehát
igazából egyáltalán nem „szeplőtelenebb” mint amilyennek a pedofilpapos egyházat Feriék
látják. Ha nekem álmatlan éjszakákat kellene okozzon az a tény, hogy csupán pár
áttét választ csak el egy kisfiúkhoz nyúlkáló állattól, akkor igazából egyetlen
baloldali sem alhat nyugodtan, amikor tömeggyilkosokkal, szatírokkal,
pszichopatákkal, elmebetegekkel és maffiózókkal van egy platformon.
Letudhatnánk hát a mai estét azzal, hogy édes álmaink annyira zavarják a
pedópapok, mint Tóta W.Árpád álmát Sztálin. Ez azonban úgyse gátolja meg őt se
abban, hogy tovább csinálja azt, amit évek óta. Bevallhatjuk, minket sem fog
kizökkenteni életünk eddigi jól megszokott kerékvágásából az újabb szembesítés.
Ami meg Ferencet (ezúttal a pápait és nem a pápát) illeti: ha legközelebb
rázendít egy antiklerikális szólamra, legalább csapja fel a szótárt és nézze
meg mit jelent a „szeplőtelen” kifejezés, mielőtt tovább égeti magát a „többszöri
bérmálkozással” és a zsinagógában emlegetett Megváltóhoz hasonló baromságaival.
Bár... Arra a kis időre, amíg őt látni lehet, én már tartós tejet se vennék.