2014. május 25.

A kis részvétel a törpéknek kedvez!


Sokan vagyunk, akik úgy tűnik nem fogtuk fel a mostani választások jelentőségét. Holott a Vezír is elmondta tegnap a lényeget, és Menyhárt doki se spórolt a karakterekkel. Az első adatok szerint Magyarország az urnáknál alulteljesít. Az alacsony részvétel a törpepártoknak kedvez, így Szlovákiában, ahol szintén alig szállingóznak a szavazók, úgy tűnik mindkét magyar formáció küldhet majd képviselőt Brüsszelbe, ami nyilván a magyar képviseletet fogja erősíteni, egyben politikai muníciót adhat az MKP túléléséhez. Ez mindenképp jó nekünk, ugyanakkor hasonló jelenségek itthon főleg a balos formációk számára kedveznek és akkor valóra válik Menyhárt orwelli víziója egy Brüsszelben pofázó DK-s rohamosztagról, hogy messzebb ne menjünk.

Persze az, hogy ma immár zsinórban hatodik alkalommal dübörög a narancsdömper, az szinte borítékolható, de az igazi tét nem is az, hogy Szájer József milyen szenvedéllyel lesz képes megkötni az akác alatt meglazult talajt. Valójában ugyanis most tudunk csak igazán beleszólni abba, hogyan nézzen ki az ellenzék az elkövetkező 4 évben.

Üzenünk Brüsszelnek. Üzenhetjük azt is, hogy ezen fölül nesztek pár ruszki kém is, ami valljuk be nem épp kedves. Üzenhetjük Bendit papának és Tavaresnek hogy kanyar nélkül basztathat kedvére, mert kollektív mazochizmusból duplán is megtámogatjuk az anarchista szélbal zöldbrigádokat, hisz schifferéken túl még Jávorbenyót is megkapják ajiba. De exportáljuk nekik a komplett magyar nyűglődést az MSZP és a DK együttes delegálásával. Ez viszont már konkrétan azt a választ kívánja Brüsszeltől, hogy mi a francot tiszteljek a magyarokban, ha ilyen hülyék?

Több tiszteletet hát a magyaroknak! Ahhoz viszont, hogy ezt meg is kapkuk az üzenetnek egyértelműnek és világosnak is kell lennie: Fidesz. Most nem csábít semmi az átszavazásra, mint áprilisban, amikor sokan az akkor még cuki arcát mutató Jobbik, vagy az épp amtikomcsi harmadikutas arcát mutató lmp felé vonzotta az elégedetlenkedőket. Ma tudjuk: a Jobbik Oroszország, az LMP meg hazánk legdühödtebb brüsszeli ellenségeit támogatná. Nem kell tehát mást tenni, mint elmenni szavazni most délután és behúzni a Fidesz mellé az ikszet.

Ha azt hisszük, hogy egy óriásplakáton virító szöveg majd elég lesz az EP-be, és már be is kussoltak, súlyosan tévedünk. Ha ugyanis valóban nem kell se Gyurcsány, se Bajnai, akkor nem szabad az alacsony részvétel révén esélyt adni arra, hogy számunkra kedvezőtlenül rajzolják át a belpolitikai térképet, egyúttal eltorzítva azt a tömör üzenetet, amit megfogalmazott a magyar jobbközép. Azt azonban elfelejtik, hogy ezt épp Brüsszel szereptévesztése okozta. A kívánt nyugalom és építkezés tehát csak akkor jöhet el, ha nem csak szavakban, hanem tettekben is elküldjük az üzenetet: több tiszteletet a magyaroknak. Hajrá!

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger