Ó, testvér, merre visz az utad? Merre kormányzod vörös lobogójú hajód?
S végül, hová érkezel majd, te világcsavargó, internacionalista balkezes
vándor? Mert igencsak aggódunk, hogy végképp eltűnik a baloldali politika a
magyar közéletből…
A választási saller után ugyanis továbbra sem találja helyét a
cocialista párt (Utóbbi nem helyesírási hiba! Pusztán arra való célzás, hogy a „szocialista”
jelző az elmúlt évtizedben nem állta meg a helyét – a szerző megjegyzése.) Mesterházy Athosz (ki ismét spanyolos
pinaszakállával igyekszik megdobogtatni az öregecskedő feleségek szívét, ha már
a Jackson-tánc nem jött be…), gyenge próbálkozása úgy hullott darabjaira és
zuhant a közélet porába, akár Molnár Zsoltika kapucnis pulóvere a kispesti stadionban.
(Vagy annak idején Török Zsoci folyamatábrája az ATV stúdiójának piszkos PVC
padlójára.) Modern szociáldemokrácia, nemzeti baloldal? Ugyan? Kivel? A három
testőrrel?
Mindeneste Athos bepróbálkozott: a választási pofon után, „rendpárti”,
„cigányügyi”, „vidéken alulról építkező” cocialista pártot vizionált. Majd
társai úgy elhajtották hosszabb bajuszt növeszteni, mint székely ember a
kisördögöt; ezután pedig új témák megfogalmazásán kezdtek el az elvtársak
agyalni. Hisz nyakukon az uniós választás. Ott meg értelemszerűen azok találják
ki mondanivalót, akik a bőrüket a vásárra viszik.
És lőn! Az uniós választásokra közérthető szlogenek (üzenetek) és
valamiféle egységes tartalom bontakozott ki. Meg egy kiáltvány-szerűség is. Nem
kommunista kiáltvány ugyan, de három pillére alapján majdnem; mert ez igencsak
balra húz! Ugyanis a „Mit akar az MSZP Európában?” felütésre voltaképp a
következő három terminusban foglalták össze a válaszukat: MUNKÁT! KENYERET! IGAZSÁGOT!
A tartalmat egyébként jól tagolva szétosztották a főszereplők (a
befutónak tűnő listás helyek) között. Így, a kiáltványból származó üzenetek
(amely egyébként hemzseg a magyartalan kifejezésektől pl. „elvi éllel mondjuk”;
vagy „bankokba hordassák az emberek pénzét”) azonosak az egyes szereplők
plakátjain is szerepelő szlogenekkel. Így lett Szanyi Kapitány jelszava az
élelmiszerek ÁFA csökkentése (cinikusan kérdeznénk, hogy mi lesz majd, ha a
Fidesz-kormány tovább emeli a pia jövedéki adóját…). Újhelyi üzenete az
„Európai minimálbért!” lett (logikusan: hisz most ő kötött megállapodást a közmunkások szakszervezetének vezetőjével – bármily hihetetlen, de tényleg!) A legfiatalabb Gúr Roland attribútuma a kissé demagóg: „Teljes
foglalkoztatottságot a 25 év alattiak körében!”. A milliárdos, de lassan nyugdíj előtt álló
Veres János „Európai minimálnyugdíjat!” követel (ami egy kissé
értelmezhetetlen, de azért jól hangzik). És persze Gurmai Zitának továbbra is a
„nőügyek” maradtak. Pontosabban: „Egyenlő munkáért, egyenlő bért! Nőknek és
férfiaknak egyaránt!” De legalább most már tudjuk, hogy mi is volt ráírva arra
a bizonyos összehajtogatott papírszívre, amit május elsején, Zita asszony (a
hölgy kifejezést feministaként nem nagyon szíveli…) a hátizsákjába tett.
Balra át! Adták ki a vezényszót azok, akik most előtérbe kerültek. Erre
Szanyi kapitány örömtáncot lejtett, miközben felpillantott Horn Gyula
szellemére, aki visszamosolygott rá; bár még mindig bölcsen megintette: „Egyedül
vagyunk, Tibor!”
Athosz meg mehet a levesbe, vagy vissza a borbélyhoz…
Mi meg elképzeljük a cocialista különítményt, ahogy összeül Brüsszel
egyik elit kávéházában és Martin Schultz fejcsóválása mellett felharsan néhány
konyak (vagy vodka) elfogyasztása után a csepeli munkásinduló. Szanyi teli
torokból üvölti; Újhelyi ugyan nem tudja a szöveget, de a dallam még a
családkörből ismerősen cseng, így velük együtt dúdolja; Gurmai igyekszik
valahová „beénekelni” a „NŐ ÜGYEKET”; és végül: Veres irulva-pirulva, a
milliárdos vagyonára gondolva kapcsolódik be (kissé hátrébb dőlve, a számlát
nézegetve):
„Vörös
Csepel, zúgjon a hangod,
Váci út felelj neki!
Dunántúl, Alföld együtt a harcban
Jelszavad megrengeti, rengeti.
Nem fogunk pusztulni éhen,
Nem tűrünk csendben tovább.
Vörös Csepel, vezesd a harcot,
Kenyeret, munkát!” és még egyszer, mindenki együtt: „KENYERET, MUNKÁT, no és IGAZSÁGOT…”
Váci út felelj neki!
Dunántúl, Alföld együtt a harcban
Jelszavad megrengeti, rengeti.
Nem fogunk pusztulni éhen,
Nem tűrünk csendben tovább.
Vörös Csepel, vezesd a harcot,
Kenyeret, munkát!” és még egyszer, mindenki együtt: „KENYERET, MUNKÁT, no és IGAZSÁGOT…”
De ahogy szól a dal, ahogy harsog az induló, közben Athosz itthon ránéz
a nagyérdemű közönségre és elkiáltja magát: „Még mindig nem látom a kezeket!”