Nem sok jele van annak, hogy vasárnap sorsdöntő választásokat tartanak Magyarországon. Sorsdöntő, mert az
ellenzéki oldalon most dőlne el, hogy ki lesz az alfahím ősszel, kihez kell
igazodniuk a többieknek, és kik esnek ki a játékból végleg, hogy aztán lógó
orral kunyerálhassák vissza magukat a szocialista párt valamelyik platformjaként
a biztos kényelembe. Ehhez képest néhány kósza és rendkívül bárgyú közterületi
plakát, néhány cikk a futottak még rovatokban, és ennyi. Meglepően kevés.
A szakirodalom várhatóan
mexikói-felállásként fogja majd leírni ezt a jelenséget. Ott figyel a
demokratikusnak önbecézett ellenzéki oldalon 3 párt, amelyek (jelenleg) csak és
kizárólag egymás kárára lennének képesek szavazatokat szerezni, erre nézegetik-méregetik
egymást, de tüzet nem mernek nyitni a másikra, mert akkor senki
nem úszná meg élve, és úgy tűnik a túlélés megint fontosabb, minden másnál.
Fontosabb az önálló politikánál is, amiért - saját bevallásuk szerint - kiszálltak az
MSZP-ből néhányan új pártocskákat alapítani.
Oké, minket nem lehet azzal
vádolni, hogy konrádi izgalommal figyelnénk a baloldal vergődését, vagy
hellerágnesi mennyiségben aggódnánk a jövőjükért, de tényleg érdekes volna például
meghallgatni Mesterházy álláspontját a Feri-klán osztrákokkal, franciákkal és
németekkel vágyott
Európai Egyesült Államokáról, vagy Bajnaitól megtudakolni, hogy mi a véleménye
az MSZP által hirtelen felfedezett
nemzeti érdekekről...
Mert a ki veti meg a legjobban a
Jobbikot, vagy a ki utálja jobban és látványosabban a Kaijut versenyszámokra
megint nem adnak pontot. Egyszerűen azért, mert unalmas és fárasztó. Amennyiben
tényleg nem egy homogén tömeg a baloldal szavazóbázisa, és valóban szükség van
jól elkülöníthető politikai arcéllel rendelkező pártokra azon az oldalon, akkor
ezt talán meg is kellene jeleníteni, és nem egyetlen egy témában nyomni a ki mondja az erősebbet, ki késel meg verbálisan több szobrot. Az
még érthető volt, hogy a magyar választási rendszer miatt végül kénytelenek
voltak összeállni, de ha az európai választásokon egyszer külön indulnak, ráadásul belső erőfelmérőnek is tekintik, akkor
védhetetlen ez a koalíciós attitűd.
Ha az Együtt-PM minimális szinten
is komolyan gondolná a korszakváltásos
szövegét, vagy a DK bármi mást akarna a jövőtől, mint néhány politikusának
örökös parlamenti részvételt, kényelmes széket biztosítani, akkor szép kis
tűzijátékot rendeztek volna az elmúlt hetekben. De nem tették, amit csak azzal
magyarázhatunk, hogy végleg letettek a különutas, önálló politikáról,
elfogadták az - azért rendesen megroggyant, de még mindig erős - MSZP vezető
szerepét, és önmagukat afféle SZDSZ-re emlékeztető, progresszív sidekicknek tartják,
akik majd izgalmas háttéralkuk és zsarolások során szereznek pár mandátumot,
adott esetben kormányzati tisztséget a jövőben. És persze a tulok, nehezen
mozdítható, tanácselnök szocialistákkal szemben ők a modernek. Ismerős felállás
lesz.
Szóval minden ellenkező vélekedéssel
szemben a baloldal számára nem sok belpolitikai tétje van az EP-választásoknak.
Talán annyi, hogy az őszi együttműködési tárgyalásokat megelőző szárszói
találkozón megpróbálnak-e Hellerék Bajnaiból közös főpolgármester-jelöltet
csinálni, vagy végre csöndben maradnak…
