Hát én teljesen fel vagyok háborodva! – hogy a
Szomszédok című teleregényben oly sokszor elhangzó klasszikus szállóigét
idézzem, úgy a rendszerváltás környékéről. Ha még bántóan magyartalan is e
mondat, mégis érthető, ha velem együtt sok-sok honfitársam kiált fel imigyen a
Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának minapi
ítélete hallatán. Mert hogy a brutális gyilkosoknak a jogai előbbre valók
lennének, mint a közösségé, vagy éppen az áldozatoké – mindenképpen arcpirító
és botrányos jogi csűrés-csavarás! Felteszem már az is nagy kérdés, hogy az
emberi méltóság joga milyen mértékben illeti meg az olyan gyilkost, aki
tehetetlen idős embereket, vagy éppen urambocsá’ gyermekeket gyilkol meg,
pusztán anyagi haszonszerzés céljából. Pénzért oltja ki brutálisan védtelen
ártatlan emberek életét – most meg jogokat követel? Hát én tényleg teljesen fel
vagyok háborodva!
A történteknek egyébként nemcsak előzménye, hanem
mély társadalomfilozófiai olvasata is van, amely persze politikai aggályokat is
felvet. Ezek pedig össze-vissza kuszálódnak és keverednek, miközben jogosan
felháborodunk az eset kapcsán!
Több európai országban létezik a tényleges
életfogytiglani szabadságvesztés intézménye. Azaz, aki brutálisan olt ki
tehetetlen, vagy védtelen emberi életet (esetleg többet is), az bizony számíthat
arra, hogy az egész vacak életét a rács mögött kell letöltenie. Ilyen ország például
az Egyesült Királyság és Magyarország is. (Halálbüntetés sehol sincs már az
Európai Unióban.) A büntetés súlyosságának egyrészről visszatartó ereje lehet,
másrészről viszont azzal is indokolható, hogy létezik olyan cselekedet,
amellyel egy embernek nevezett véglény, végleg kiírja magát a közösségből. Természetesen
csakis a szándékos és előre megfontolt esetben.
Vannak azonban olyan libsi jogvédő szervezetek,
amelyeknek ez nem tetszik. Mert szerintük ez az emberi méltósággal ellenkezik.
Ilyen a már több ügyben elhíresült és számos európai honlap fórumán is csak
„gyilkos-bérencnek” becézett Helsinki Bizottság. Ők küzdenek ugyanis (más egyéb
dolog mellett) a gyilkosok jogaiért. Mert az olyan liberális, az olyan „emberi”
cél, hogy csak na! Bár az eszükbe se jutna, hogy esetleg az áldozatok jogaiért
is síkra kellene szállniuk!
Visszatérve a sztorihoz, először néhány angol börtöntöltelék
fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, mert ténylegesen életfogytiglanra
ítélik őket. És ez szerintük sértette az emberi méltóságukat. Bár valójában
inkább a jogvédő liberális szervezeteknek jutott mindez eszébe, hisz az
említett gyilkosok nemhogy nem hallottak, de talán még le sem tudják írni, hogy
„emberi méltóság”. A bűnüket már nem vitatták ugyan, csak a lehetőséget, hogy
ismét a „társadalom hasznos és erkölcsös tagjai lehessenek”. (Ez utóbbi
mondatot azonban jól bemagoltatták velük.) És lőn: a strasbourgi libsi bírák
igazat adtak
nekik 2013-ban. Illetve az őket képviselő jogvédőknek. Ámbár az angolok
szartak a jogvédőkre és nem változtatták meg sem a jogrendjüket, sem az
ítéletüket – de a nemzetközi jognak megfelelően komoly kártérítést kellett
fizetniük a gyilkosoknak.
Az európai folyamatokat szemlélve, az
Orbán-kormány, megrémülve a jogvédők komoly aknamunkájától, félve attól, hogy
gyilkosokat kell majd ismét az utcára engedni – az Alaptörvénybe foglalta 2011-ben
az addig csupán BTK szintjén lévő büntetési tételt. Kivédve ezzel annak
lehetőségét, hogy egy esetleges, jövőbeni balliberális kormányzat
megváltoztatná a BTK-t. (Alkotmányt módosítani, bármily erős is legyen a
gyilkos-bérenc liberális jogvédők nyomása, nem könnyű. Kétharmad kell hozzá!)
Bár a Helsinki Bizottság már 2009 óta piszkálta a
magyar BTK-t, az igazi támadás természetesen a fideszesek alkotmányozásakor
indult be. 2011-ben mindenhol bemószerolták az Alaptörvényt, ahol csak
lehetett. A legcsúnyább az egész történetben, hogy ekkoriban Tabajdi Csaba és
Göncz Kinga, két európai uniós szoci képviselő is
beállt a kiabálók sorába. Bár ők számtalanszor sároztak minket külföldön,
szinte havonta írogattak jelentések Magyarországról, lejáratva ezzel az egész
országot – de ez az ügy azért mégis hangos közfelháborodást keltett.
Apropó! Felmerül ez alapján az a költői kérdés,
hogy vajon a most bejutó szoci különítmény, Szanyi Kapitánnyal és Gurmai
Zitával az élen – folytatni fogja ezt a nem éppen nemes gyakorlatot, vagy végre
elkezdik a nemzeti érdekeket is képviselni? Ha már hármat-négyet oda küldünk
közülük… Persze a kérdés költői volt csupán. (Mint ahogy az is kérdéses, hogy
tényleg lesznek-e négyen, vagy az orosz-buzi Jobbik elhappol tőlük egy
mandátumot.)
Mindenestre, amiért most éppen „fel vagyok
háborodva” az az, hogy egy Magyar László nevezetű véglény, akit 2005-ben
ítéltek tényleges életfogytiglani büntetésre, gyilkosság, rablás és több más
súlyos bűncselekmény elkövetése miatt, a Strasbourgi bírósághoz fordult és
nyert. Ugyan a bíróság nem kötelezheti a
magyar államot, hogy változtassa meg a jogrendjét (az Alaptörvénybe pedig még
kevésbé pofázhatnak bele), de azt mindenképpen megállapíthatja,
hogy az érvényben lévő büntetési tétel sérti a gyilkos méltóságának jogait.
Ezért pedig pironkodnunk kell, illetve, ami még fontosabb lehet, kártérítést
kell fizetnünk. Nem sokat ugyan, úgy másfél misit, de akkor is! Az ártatlan,
sőt, az áldozatok hozzátartozóinak adófizetői pénzéből kell tejelnünk ennek a
gyilkos állatnak? Hát tényleg teljesen fel vagyok háborodva!
És mi jöhet ezek után még? A liberális jogvédők
felkeresnek minden magyar gyermekgyilkost, esetleg a közelmúltban lecsukott,
egy védtelen kisfiút, Szita Bencét élve eltemető véglényeket is, és beperelik
majd a magyar államot. Meg jogokat követelnek majd? Meg emberi méltóságról
pofáznak? Mi meg pengessünk ki nekik a zsét? Mert ha nem, akkor Szanyi
kapitányék azt kiabálják majd az uniós parlamentben, hogy Magyarországon nem
érvényesülnek az emberi jogok, ergo nincs demokrácia? Hát milyen világ ez?