2014. október 2.

Hülye járások európai biztosai


Pár nappal ezelőtt Juncker úr bizottsága tagjainak neveit és portfólióit nézegettem. Mi, a hazánkban úgy tartjuk, 16 miniszter is túl sok, hogy értelmezhető feladatkörük legyen. De az EU-nak most 28 biztosa lesz, több, mint bármelyik országnak a világ ezen részén. Ha vetek egy pillantást ezekre a területekre, nem hiszek a szememnek. A volt észt kormányfő a digitális piacokért felelős biztos. Mint közgazdász, igazán nem tudom, a „digitális piac” mit jelent. Aztán ott van a német politikus, Günther Oettinger, aki a „digitális gazdaság és társadalom” biztosa. Még a kommunizmusban is nevettünk volna, ha ilyen miniszterei lettek volna a kormánynak. Nem tudom elképzelni, mit fognak csinálni ezek a biztosoknyilatkozta Vacláv Klaus volt cseh kormányfő a Spectator című brit lapnak.

Ez most arról jutott eszünkbe, hogy szerda este meghallgatta, illetve megpróbálta megszorongatni az Európai Parlament a Navratibit, aki az új arc EU-s bizottságban. Ő az oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és uniós polgárságért felelős biztos lesz, ami azért értelmesebb terület lesz a digitális piacnál. Igazából nem lennénk Navracsics helyében, amikor a dögunalmas Brüsszel üvegpalotáiban értelmetlenül diplomatikus megbeszéléseket és manővereket kell folytatni teljesen tájékozatlan, kínosan ostoba emberekkel. Ez nem a mi módink, inkább a saját üvegtornyunkban sörözünk, vagy a Kisporosban, ahol esténként meghallgatjuk a Józsibácsi sokadik beszámolóját arról, hogyan lopott el 1 tonna csavart a gyárból még 78-ban, meg hogyan szedte fel a talpfákat a gyöngyösi vonalról, mert az pont jó volt neki karónak a szőlőjébe. Ezek izgalmasabb meghallgatások, mint az EU bármelyik bizottsági közvetítése, már csak azért is, mert az EU egyre inkább a hülye járások minisztériumának megtestesülésének tűnik.

Noha értjük mi, hogy van digitális piac, de azt nem, hogy miért kell ehhez külön biztoselvtárs. Miért kell a nemzeti szinteken egy minisztériumban tartott területeket szétdarabolni, és háttéralkuk során teljesen logikátlanul ide-oda helyezni? Egy picit gyenge a területed, Jürgen, hozzácsapunk egy negyedet a felnőttoktatásból, cserébe lecsippentünk egy tizedet a közös védelemből és odaadjuk az egészségügynek. Egyszerűbb volna előrébb hozni azt a megoldást, amikor egyszer úgyis elfogynak a még minimálisan értelmes és értelmezhető területek, de maradt még tagállam, így kiosztanak közöttük pár hülye járások biztosi posztot, kapnak pár titkárnőt, költségtérítést, irodát és jó mulatást kívánnak a következő ciklusra.

Ugyanis van biztosa a klímaváltozásnak (a Navracsicsnál jobban megszorongatott, spanyol Miguel Arias Cañete fogja vinni valószínűleg), a fejlődésnek, a piaci versenynek, aztán van a vállalkozásnak, a belső piacnak – nos az utóbbi háromban vajon mekkora az átfedés? Nem is beszélve a kereskedelmi biztosról, amelyből kivonták a digitális piacot, ő csak hagyományos kofákkal foglalkozhat. Aztán voltak az EU története folyamán más érdekes, mondhatni, teljesen elbaszott bizottsági területek is. A Santer-bizottság bukása után a Prodi-bizottságban volt egy adminisztratív reformért felelős biztos. 2004-2010 közt, Barroso első bizottságában volt egy „kommunikációs stratégiért” felelős biztos. Santer testületében egy ember volt felelős az energiáért és a turizmusért.

Nos, tartottunk egy gyors bréjnsztormingot, hogy milyen biztosokra lehetne még szükség például az Európai Unióban, főleg ha további tagállamok csatlakoznak, amelyek szintén ki akarják helyezni az emberüket. A leghülyébbet például nem is mi találtuk ki, hanem csak leolvastuk a tábláról az „egységes komolyzenei koncepció kialakításáért és végrehajtásának koordinálásáért felelős kormánybiztosra” feliratot. Egyszerűen zseniális. Fel is adta nekünk a leckét, avagy mondjál viccet a Monty Python után.

Szóval a Toronyház Európai Uniós Szakbizottsága a következő biztosi portfóliókat véli elengedhetetlenül szükségesnek az integráció további elmélyítésének érdekében:

Mivel fontos az esélyegyenlőség, az európaiság és a tolerancia, ezért például a címerhasználat területén volna mit átnézni, felülvizsgálni Európában. Rengeteg csontváz dőlt már neki a még ki nem nyitott szekrényajtóknak ezügyben! Ezért aztán úgy gondoljuk, hogy az állatok jogai, valamint az erőszakmentesség fejlesztendő terület az EU-ban, s az állampolgári egyenlőség is alapérték, így mindenképp biztosi szinten kell küzdeni az olyan anakronisztikus barbárságok ellen, mint az átdöfött vadmalacos hercegi címer, egy címerállatok jogait biztosító biztos személyében!

Aztán a kvarcjátékügyi biztost is elengedhetetlennek tartjuk az innovációt homloklebenybe emelő közös európai politikában. A balkezesek egyenjogúságáért felelős biztosi posztot a legkényelmesebb jelöltnek szánjuk, mert tényleg semmi dolga nem lenne. Sok vita után arra jutottunk, hogy a férfiak péniszének méretei közti eltérések sok esélyegyenlőtlenséget okoznak az élet olyan fundamentális területein, mint a kocsmai nagyotmondás és a szekszuális élet. Rendes hedonisták vagyunk, így kevés fontosabb területet tudnánk hirtelen mondani a dugásnál az életben, és mint minden fontos dolgot, ezt is illenék európai szinten szabályozni. Úgyhogy mindenképp tenni kell valamit biztosi szinten az egységes, egyenlő péniszméretekért, és az egységesen feszes női mellekért is! Lehet hülyeség az egész, de legalább biztosa legyen a területnek, amelyet természetesen együtt kell kezelni az orvosi műhibaperekkel.

S mivel a biológia évszázadában élünk, az egységesített zöldséghámozás sem maradhat ki. Egyszerűen elfogadhatatlan különbségek vannak a tagállamok pucolási szokásaiban. Az uborkaszabályozást fontosnak, de kevésnek tartjuk, elvégre mindig a készárút kell uniformizálni, hogy csak hosszas kutakodás után derülhessen ki, melyik tagállamban ébredtünk egy (megfelelő szögben) görbe este után. Egységes piac, egységes termékek, egységes emberek príma megnevezése lehetne ennek a portfóliónak.

És persze kell egy biztos a szabad felhőátvonulás biztosítására is. Szabad, esélyegyenlő felhőpiacot!

Szerintetek milyen biztosokra lenne még szükség az EU-ban?


© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger