2014. március 31.

Együtt becsavarni egy villanykörtét


Rendes vasárnapi túlórámat töltöttem a Kispipacsban, amikor Piréz kirángatott onnan: ugorjunk ki, nézzük meg a kommereket. Delíriumos állapotom semmi ahhoz képest, ami a nagy ellenzéki dzsemborin tapasztalható volt.

Fodor Gabi rá van gyógyulva a liberális buzzwordre, mintha ez érdekelne bárkit is – mármint rajta, meg azokon kívül, akik naponta ötször imádkoznak a Gizella utca irányába. Az ún. „liberális periódusok” ugyanis lehet, hogy sikeresek voltak annak idején, de azt a liberalizmust szegény Fodor és a hasonszőrűek nehezen viselnék. Mit kezdenének a szaúd-arábiai emberi jogok miatt aggódó liberálisok a hazaárulás és felségsértés tilalmával? Mindenesetre Fodor azért unikum, mert évtizedes semmittevéssel biztosított parlamenti helye van. Ha egy kávét nem is tud megfőzni egyedül, legalább a további naplopást bebiztosította magának.

Fletó hozta a szokásos formáját, bár sem Piréz, sem jómagam nem értettük, mi a francról is beszél – azon túl, hogy Orbán köcsög. Hogy ez a feleseknek köszönhető, vagy Ferencnek gurult el annyira a gyógyszere, hogy már értelmet, logikát sem hajlandó csempészni a beszédeibe, azt nem tudjuk.

Szabó Timi a legjobb intés a kvóta-hívőkkel szemben. Ha ilyen nők kvóta alapján jutnának be a parlamentbe, hihetetlen mértékben zuhanna a politika eddig sem túl magas intellektuális színvonala. Timike nagyjából azon a nívón mozog, mint Nagy Natália az emlékezetes Vastyúk is talál szeget szilveszteri adásában tévébemondóként („ne hagyjatok magunkra! okkké?”). Piréznek lennének ötletei, mire is lenne jó Timi a politika helyett, de ezt most itt nem részletezném, nehogy Teczár Szilárd széthúzza az ingét, és akciózni kezdjen.

Aztán itt van még Bajnai Gordon, a „válságkezelő miniszterelnök” (igen, tényleg így mutatták be). Gordonon nagyjából háromszor aludtunk el, így arról sem tudunk beszámolni, mit is mondott. Ő az, akit még egy sokat tapasztalt örömlány se tudna felizgatni, a világ összes létező szexuális segédeszközével sem. („Dehogynem, nekem ilyen, ha áll.”)

Aztán jött Mesterházy, aki egyre inkább ráérzett a paraszt-proli stílusra, már a szavak végét is elharapja. Mindenesetre ő megzavarhatta a tömeget. Na nem a horthystázással meg feudálisozással, ezekre rezonálnak a kommerek bármikor, a bolseviktorozással (sastaps) viszont bakot lőtt. Az első néhány sorban ácsorgó munkásőrök ugyanis minden bizonnyal meginogtak („He, lehet, akkor tegnap kellett volna kijönnünk?”).

Mellesleg mindent összevetve a nagy ellenzéki banzájon kb. tized annyian voltak, mint Darth Vader birodalmi békemenetén. De még csak nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ezek a figurák külön-külön, és együtt sem képesek becsavarni a villanykörtét. Hajmeresztően ostobák és ötlettelenek, unalmasak, és megélhetési naplopók. Vader nagyúrnak egyedül több elképzelése és cselekvőképessége van, mint az ellenzéknek az ún. „értelmiségi hátországával” együtt. Ezekre nem hogy a kormányzást, de még egy társas ház közös képviselői feladatait sem szabad bízni.

A probléma azonban az, hogy a lelkes munkásőrök jövő vasárnap biztosan elmennek. Immár vagy hatvan éve ugyanarra a pártra szavaznak, ezen már nem fognak változtatni. Elmennek a Károlyi Mihály-fanok, és a liberálisok is (igaz, ők mind a tízen). És bár rosszak az esélyeik, de most a budai vityillókban vasárnaponként kényelmesen olvasgató polgári réteget kell meggyőzni arról, hogy ráér a piskóta vasárnap, húzzanak el szavazni. Ellenkező esetben a következő nyugdíjemelést lehet, hogy az ő ingó-és ingatlan vagyonuk eladási árából fogják finanszírozni (nehéz elképzelni, a balosok ötleteire máshonnan hogyan lenne pénz – ezen, meg az IMF-en kívül).

Jártunk már pórul egyszer, és nem kéne, hogy az megismétlődjön. A jobbos hajlamos elkényelmesedni, hiszen a dolgok végül úgyis elrendeződnek. És nem azért kell elmenniük, mert a Fidesz kormányzása makulátlan volt, vagy nem fintoroghatunk kedvünkre némely döntésükön és elképzelésükön. Pusztán azért, hogy nehogy arra ébredjünk, hogy ez az imbecillis, kretén, tehetségtelen banda szerencsétlenkedik itt az országgal. A vasárnapi üzenetnek úgy kell szólnia: majd 2018-ban lehet újra próbálkozni, srácok.



Tovább..

2014. március 29.

Mindenről Welsz Tamás tehet!




Az MSZP-ÖSSZEFOGÁS-KORMÁNYVÁLTÁS akármipárt az igazi megújulás útjára lépett. De most már tényleg. Sőt, az egész baloldal magára látszik találni. Ahogyan a Mesterházy meg is mondta az elején. Rajta van a plakáton. A változás elkezdődött. Mert most már megvan az igazi recept, tavaresek. Kár volt a Galamus-csoport kutatásait agyonpénzelni, kár volt Scheppele asszonynak tanulmányokat írni, kár volt Heller Ágnes külföldi útjait finanszírozni. Mindez már a múlté. De mostantól új az elv, amely mindnyájunkat egyesít, amely irányt szab cselekedeteinknek, tisztára mossa megfakult lelkünket, szavainknak értelmet kölcsönöz! Mától a jelszavunk:

MINDENRŐL A WELSZ TAMÁS TEHET! – ADD TOVÁBB!

Az elmúlt napok hírei arra engednek következtetni, hogy a baloldali megújulás annyiban merül ki a baloldali Kormányváltók szerint, hogy ahelyett, hogy saját felelősségükkel szembenéznének és levonnák a helyes, és mindannyiunk számára üdvös következtetést, és rászánnák magukat a távozásra, inkább keresnek egy felelőst. De mivel maguk között ilyet nem találnak a kormányváltók, kerestek egy olyat, aki már nem létezik. Így történhetett, hogy Welsz Tamás elhalálozásának különös körülményeiről még nem is nagyon volt időnk elmélkedni, amikor a NOL beindította a kamugőzöst. Miszerint a Welsz Tamás hangmérnökösödött volna Őszödön. Kacsintás, érted, nadzs-nadzs, a Welsz szivárogtatta ki a felvételt. Érded? Ő tehet róla. Nem a Feri, aki elmondta, nem mellesleg előbb megcsinálta. Neeem. A Welsz Tamás.

Ha a baloldali médiagépezetet idejében nem áramtalanítja valami jószándékú, lassan beadagolják majd a köztudatba a Welsz Tamásról szóló további pletykákat. Hogy amikor a Feri hülyeségeket beszélt, az akkor a Welsz Tamás volt igazából, gumiállarcban. A Szanyikampitányt is helyettesítette, de olyankor csak fejjel lefelé bújt bele a ruhájába. Ő vágott lyukat kapával az ajkai vörösiszap-tározó oldalába, hogy bajba sodorja a szocialistákat. Sőt, Welsz Tamás volt maga a vörös iszap. Mesterházy Attilát gyíkká változtatta, de már elmúlt. Bajnai Gordon, könnyes szemmel nyilatkozza majd, hogy „...engem ő kényszerített rá, hogy AZT csináljam a Hajdúbéttel, amikor meglátogatott, és egy kiskutya volt nála. Azzal fenyegetett, hogy kitekeri a nyakát. Mit tehettem volna… Én is csak ember vagyok.”  A HVG megírja, hogy Welsz Tamás ötlete volt a svájci frank-alapú hitel, meg a kormányzati negyed. Welsz Tamás lesz a sötét-bal-oldal, ahonnét minden gonoszság, rosszindulat, sikertelenség és bénázás eredt, Welsz Tamás az MSZP-átka, a Kormányváltás istencsapása. Most, hogy már meghalt, ezt nyugodt szívvel kijelenthetjük.

Welsz Tamás minden bizonnyal pajkos életet élt, és mindnyájan szeretnénk minél többet tudni tevékenységének részleteiről. Ezt az ügyet azért sem lehet elsikamikálni, mert meghalt egy ember és erről hovatovább még a korábban az MSZP által uralt titkosszolgálatnak is nyilatkoznia kell. Ettől függetlenül azonban – és éppen a haláleset okán – undort kelt bennünk a sok szárnyra kelt, vagy szárnyait még csak éppen bontogató pletyka, amely Welsz esetleges felelősségét firtatja a legkülönfélébb esetekben. A hangmérnökösködés után ugyanis - amely valljuk be, igencsak mulatságos képzelgés -, bármi jöhet, miközben a nyomozásról valódi információink egyelőre nincsenek. Amíg ezek a tények nem állnak rendelkezésünkre, megkérjük a baloldali trollnokokat, hogy ne bestializálják Welszt más baloldali politikusok előnyére. Welsz bűnlajstroma amúgy is tetemes. De egy hullával takargatni saját bűneinket… Egy halottra árulkodni… Gusztustalan.




Tovább..

2014. március 28.

A posztkomcsik megsemmisítése: ezért megyek a Békemenetre!


Mert. Mert ma Fodor Gábor bement Kálmán Olgához. Azért. És jött azzal, hogy az Összefogás kuplerája jobb, mint a fideszes kaszárnya. Konkrétan ezt mondta… Hát azért. Fodor Gábor elérte azt, hogy zúzzak ezerrel a békemenetes nénik közé, és totál magányosan meneteljek, lévén Piréz és Mongúz valószínűleg szarik az egészbe. 

Mindenkinek, aki „bizonytalan, ám kicsit azért mégis jobbos” érzelmű ember, ajánlom Kálmán Olga Egyenes Beszéd című műsorát a mostani napokban. Mert megy ám a mozgósítás az ATV-n is, és bizony az ő mozgósításuk sokkal, de sokkal meggyőzőbb egy alaphangon laza, téblogos, fiatal szerzőnek arra, hogy még a Békemenetre is elmenjen. Annak ellenére is, hogy ez nem az ő műfaja a menetelés és a rap. Dopeman számára a rap is egy „progresszív forradalmi műfaj” ami kifejezi a „társadalmi elköteleződést”. Nos mindkettő felejtős. Meneteljenek igazából a szakszervezetek, meg a baloldaliak, mert ők gondolják azt is, hogyha zoknit húznak a farkukra, azzal megelőzik a rákot. A balosok szeretnek tüntetni, menni, megjelenni, demonstrálni, mi, jobbosok azonban alaphangon rózsát metszünk, templomba járkálunk, családunk és falvaink, kis közösségeink köreiben mozgunk, és a 20 ember fölötti rendezvényekkel természetszerűen hadilábon állunk.

Igazából addig, amíg Braun Róbert nyájas baromságait hallgatjuk, vagy Szanyi Kapitány trollkodását nézzük, nem jön elég impulzus ahhoz, hogy egyáltalán felálljon a klaviatúra mellől, ahol hónapok óta az Összelopás 2014-et gyomrozza. De a mai este Kálmán Olgánál Fodor Gábort Dopeman váltotta, és mindketten ugyanazt mondták. 

Fodor Gábor után ugyanis elvileg már az LMP következik, ahol röpködnek a sólymok, és aminél már a Téblog trolljai közt is konkrét gondolkodás kezdődik, hogy beletartozunk-e a Tárki általjelzett 75 ezer „amúgy Fideszes” közé, akik most épp a rózsametszés és az LMP-re szavazás közt tépkedik a frissen nyílt nárcisz szirmait. Fodor Gabi tehát papíron a szürke zóna képviselője a Kormányváltók táborában, akivel a VS felmérésében dobogós helyen jönnek ki a nézeteink. És akkor elmegy Olgához, és elkezdi magát nyeregben érezni, és megnyílik lelkileg.

És árad belőle a fos. Ez az ember az az ember, az Összefogás/Kormányváltás/Elkúrás 2014 tagja, és aki demonstrációt szervez Demszky mellett a legendás, az elmúlt 20 év ballib legnagyobb elbaszásának szimbólumává nemesedett 4-es metró átadásának napján. Hihetetlen. Ahogy az is elképesztő valahol, hogy egy Kormányváltás név alatt gőzerővel kampányoló társulat konkrétan a négyes metróval kampányol 2014-ben. Miért Rigó kolléga elmerengett azon nemrég, hogy milyen szép is lenne, ha nem lenne posztkomcsi baloldal, és egy olyan demokráciában élhetnénk, ahol egy ajrópai értelemben vett baloldal harcol egy magyar értelemben vett jobboldallal. És igen, Rigó egy idealista, aki akár még fel is vonulna, ha úgy adódna, és lehet nem is lenne jobbos, ha ez az áhított baloldal létezne. 

De a mai este kedvet kaptam. Kedvet kaptam ahhoz, hogy megteszteljem Rigót. Kedvet kaptam ahhoz, hogy tegyek egy kísérletet arra, hogy mi is történhetne ezzel az országgal, ha tennénk is azért, hogy valósággá legyen ennek a posztkomcsi baloldalnak a végső megsemmisítése. Schmuckandorosítása, thürmergyulásítása, sőt, grószkárolyosítása. Hogy az MSZP, és minden létező, vele egyáltalán beszélő viszonyban lévő szervezet a lezárt, és visszatérésre képtelen múlt részévé váljon. Ehhez viszont egy újabb kétharmad kéne. Az a rémkép, amit minap épp Bárándy Gergely vázolt fel  Olgának, miszerint, ha tényleg azt kapják, amit a közvélemény kutatók előre jeleznek, akkor lehúzhatják a rolót. Nagyon vágyom arra, hogy ez így legyen, és ezért március 29. az edzőmérkőzés. Ha az előre jósolt 20 fok körüli mesés tavaszi hétvégén rá tudom venni magam zenetanárnőkkel együtt vonulni, és politikai szónoklatokat hallgatni ahelyett, hogy Pirézzel és Mongúzzal részegednék, akkor április 6-án is el fogok menni behúzni azt az x-et. Tehát március 29. főpróba. Mert elmegyünk. És nem csupán Orbán Viktor mellett, de ezek ellen is. Kétszer. Duplán. 
Tovább..

Pénzvonat


Miben különbözik Mozambik, Taktaharkány és Budapest? Eltekintve attól, hogy Budapest bizonyos részein szebb a kilátás, abban, hogy míg az első kettőnek nincs metrója, addig Budapestnek most lesz meg a negyedik. Egyesek szerint ez egy hatalmas lépés, szerintem inkább érthetetlen. Persze a fejlődés jó, a fejlődés kívánatos, de az előbb említett településekhez képest még mindig három metróval előrébb járunk, így nem biztos, hogy a fairplayt félredobva ekkora versenyelőny kellene.

Legalábbis a jelenlegi közlekedési viszonyokra alapozva be kell vallanunk, hogy a negyedik metróvonalnak nem sok értelme volt. Inkább presztízsberuházás mint ténylegesen megtérülő építkezés volt ez, mely a késői feudalizmusban indult és óriási fiskális péniszként Budapest egész jelenkori történelmén keresztülhatolt. A költségvetésén legalábbis, hiszen a végére nagyjából (és itt most számmal is le fogom írni, mert mégiscsak karakterre fizetnek, vagy mi?) 452 000 000 000 forintba került. Ebből az összegből közel egymillió “Power Heart AED G3” defibrillátort lehetne venni, ami annyit tesz, hogy minden háztartásban lenne egy ilyen készülék, mikor az EU benyújtja a számlát.

Ugyanis a metrót nem csak a honi állampolgárok finanszírozták, hanem az EU is, méghozzá 181 milliárd forinttal. Ezért cserébe csak annyit kért, hogyha már zárt, kötött-pályás közlekedést csinálnak a föld alatt, akkor járjanak vele sokan. Ez a pont viszont kérdéses lesz: a lassan egy generáció óta tartó építkezés ugyanis átírta Budapest közlekedési térképének elég nagy részét. Mivel még az építkezés kezdete előtt kitették a Kosztolányi Dezső téri Volán pályaudvart Kelenföldre, így az elmúlt tízenpár év alatt azon dolgozott a BKV(BKK), hogy annak a pártízezer embernek felszíni járatokkal, külön forgalmi sávban biztosítsa a közlekedését a belváros felé. Ezt alig tíz év alatt több busz -és villamosjárat segítségével sikerült is megoldaniuk, melyek később gyarapodásnak és hosszabbodásnak indultak, míg most per pillanat ott tartunk, hogy Budapest egyik legjobb közlekedési csomópontja lett. Na erre sikerült nyitni egy metrót még pluszban, ami innentől fogva nem zavar sok vizet, maximum öt-tíz perccel lerövidíti a menetidőt, habár a mozgólépcsőzést hozzáadva ez sem biztos.

A másik probléma a metró utasellátottságával, hogy többek között azért épült, hogy az agglomerációból autózók számára alternatívát nyújtson. Ezzel viszont van egy aprócska bökkenő: mivel az építkezés költsége az idő előrehaladtával a duplájára nőtt, így elkezdtek kihúzkodni apró és szükségtelen elemeket a tervekről. Az egyik ilyen a P+R parkolók rengetege volt a városhatárban, mely az infra másik felét adta volna. Ezzel sikerült megoldani, hogy amíg nem lehet az új metrószerelvényekre gépkocsit is felvinni, addig aki autóval jön az agglomerációból, nem fogja járművét hátrahagyni a külvárosban.

A harmadik tényező, amivel nem számoltak, az a polgárok öntudatra ébredése a városban és a kerékpáros boom, emellett pedig a most átadott és árszempontból perpill elég problémás BuBi (ott tárgyal majd az MK és a BKK, remélem lesz valami konszenzus). Illetve a BKV viszonylag gyakori csődközeli helyzetei és a lerohadt járműpark miatt a tömegközlekedéstől elfordult emberek tömegei. A közlekedési vállalat sajnos erősen hagy kívánnivalót mind az árazás, mint pedig a szolgáltatás minősége szempontjából, így évente emberek tömegei választják a közös akol helyett az egyéni közlekedés eme környezetbarát módját. Ezen emberek egy része már télen sem száll le a bicikliről, így őket már egy ötös -és egy hatosmetró sem fogja visszafordítani.

Presztízsberuházás. Eme szó jellemzi a legjobban a most átadott műremeket. Élő mementója a szovjet szemléletnek, mely kimondja: mindegy mit akarunk, ha erősen gondolunk rá, létrejön. És erősen gondolt rá Demszky, majd később Tarlós is, a végén pedig létrejött. Voltunk mi már a vas és acél, továbbá a gyapot országa is, most a metróké leszünk. Valami kell, ami miatt kiviláglunk a körülöttünk élő masszából. Sajnos az egyszer elindított, megállíthatatlan gigaberuházások kilométeres villámhárítókként jelzik utunk, mely inkább göröngyös, mint bármi egyéb.
Tovább..

2014. március 26.

Biszku rajongói: az igazi baloldal


Ez egy felfordított világ. Annak megértéséhez, hogy miért az, álljon itt e kis bejegyzés. Olvasom ezeket a csodálatos, lenyűgöző sorokat. Egyszerűen nem bírom ki, hogy ne idézzek belőlük: „Én, mint 15-16 éves gyermek, ismertem a volt belügyminisztert. 1958 májusáig egy házban, egy emeleten laktunk. A ház és a környék lakói tisztelték, szerették a szerény, emberbarát, családjáért élő és politikai meggyőződéséért a konfrontációt is vállaló embert. Biszku Béla egész életében elítélte a törvénytelenséget. Részt vett a német megszállás alatt a megszállók elleni fegyveres fellépés előkészületeiben. 56-ban a XIII. kerület párttitkáraként Tatáról „szerzett” két tank állomásoztatásával megvédte a munkáskerület lakóinak és épületeinek épségét, majd a budapesti pártház ostrománál a helyszínre küldte a tankokat az ott dolgozók életének védelmében.”

Istenem, hát ez a rendes kedves ember, ez a Béla bácsi, hát ezt akarják itten Magyarországon meghurcolni!? Azt hiszem, most sokan elgondolkodnak azon, hogy itt az ideje eldobni az agyukat. A „modern” magyar baloldalra e bejegyzés alapján nem lehetne mást mondani, mint azt, hogy zsigereikben ezek a derék emberek máig boldogan akasztatnának vörösterrorilag, Szamuely Tibi bácsival, vagy a cikkben szereplő, szintén lövető és akasztató Béla bácsival. Aki volt oly’ rendes és helyszínre küldte a tankokat. Hogy a törvényes rend érdekében megvédje a népeket. Aztán törvényességi szempontoktól irányozva akasztattak Béla bácsiék. A modern magyar baloldaliság, amelyet támogat a nyugat számos sajtóorgánuma – például a „mérsékelt liberális” Bauer Tamással (felmenőinek AVHs múltjával), azt hiszem vagy szándékosan csinálja, vagy annyira, de annyira hülye, hogy azt el se tudom mondani.

El tudom fogadni, hogy egy lány és egy fiú szereti egymást és a lány mondjuk a későbbiekben ilyeneket mond a férfiról, hogy: „A másik hosszú asztalnál ült ő......ő nem volt folyamőr...vezérkari volt...gyönyörű volt a férjem, olyan sovány volt, hogy át lehetett ölelni valósággal a derekát, magas volt a homloka, gyönyörű orra, gyönyörű szája, festeni sem lehetett volna szebb férfit.” Na de kérem, a nők és férfiak kapcsolata egy rendkívül furcsa dolog, ez a megbolondulás valakiért, ez a szerelem nevű entitás érdekes dolgokat produkál. Azonban egyetlen, ma demokratikusnak, vagy - ha úgy tetszik - köztársaságinak nevezett sajtóorgánum, publicista, stb. nem áll ki mondjuk Baky László emberi nagysága mellett. Az, hogy volt feleségük, szeretőjük imádta őket, magánügy.

Hogy rövidre fogjam, abban sem a modern jobboldal, sem a modern baloldal nem kételkedik abban, hogy Endre László, vagy Szálasi Ferenc bűnös és tömeggyilkos. Azonban a jelek szerint Biszku Béla - Béla bácsi - úgy látszik egy kedves, szerény, törvénytisztelő ember a baloldal egyik zászlóvivő portálja szerint. Tudják, ez az a portál, amelyiken Kim Lane Scheppele liberális alkotmányász írásai előbbjelennek meg magyarul, mint angolul a New York Times blogjában. Azt hiszem, ha ezek itt tényleg így gondolják, akkor a következő egyenletet írhatjuk le:

1. Jobboldali valaki = fasiszta, nemzetiszocialista
2. Baloldali valaki = törvénytisztelő, demokrata
3. Baloldali valaki = kedves, szerény, törvénytisztelő ember
4. Demokrata = kedves, szerény, baloldali
5. Négy láb jó, két láb rossz.

Béla bácsi baloldali, tehát: demokrata, kedves, szerény és törvénytisztelő ember. Ha Béla bácsi véletlenül jobboldali lett volna, akkor persze nem kellett volna elkövetnie semmit, hogy fasiszta és nemzetiszocialista legyen. Akkor nyilvánvalóan életfogytot javasolna a derék Galamus csoport.

Igazuk is van a maguk szempontjából. Megteremtettek egy olyan mikrovilágot, amibe bezárkózva olyan hajmeresztő gondolatokat főznek fejüknek bográcsában, hogy mi csak ámulunk. De nekik ez jó, hiszen négy láb jó, két láb rossz.
Tovább..

2014. március 25.

Szigetvári vs. Galamus...

...avagy a "függetlenekértelmiség" harca Kim Scheppele kegyeiért

Vihar a biliben. Vagy mégsem? Mert vajon mi oka volt Balogh S. Évának, a Galamus-csoport tagjának, hogy a választások előtt beszóljon Szigetvári Viktornak? Mi vezette a történészasszony (?) tollát, mikor arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy Szigetvári az Orbán-rendszert védi?  De mi lehetett az a nyomós ok, amiért Szigetvári is klaviatúrát ragadott, s válaszolt az őt ért vádakra, miközben a választási kampány megszervezésével kellene inkább törődnie Bajnai helyetteseként?

Érdemes egy kicsit körbejárni a vitát, mielőtt a kérdésekre válaszolunk, mert igen sok leleplező elszólást lelhetünk fel benne, amelyek tovább rombolják a "független liberális értelmiség" mítoszát!

Történt ugyanis, hogy Szigetvári Viktor, Gyurcsány "ex", Bajnai jelenlegi "Richelieu bíborosa" a Twitteren röviden megjegyezte, hogy tetszik neki egy írás a 444.hu-n, amelyben a szerző, a jelenlegi választási szisztémát kritizálja. Illetve „jogilag és tartalmilag Kim Lane Scheppele-nél pontosabb és mégis visszafogott értékelés”-nek tartja. Voltaképp egy kis nyalás volt Szigetvári részéről a 444.hu felé, ami ugye ezen a politikai oldalon mindig szakszerűen történik.

Balogh S. Éva viszont villámló szemekkel olvasta a bejegyzést. És fel is háborodott, hogy miképp is hiszi Szigetvári Viktor azt, hogy a mérsékeltebb kritika helyesebb lenne. Mert szerinte az Orbán-kormányt és minden hozzáköthető folyamatot, jelesül, illetve aktuálisan a választási rendszert, nem lehet kritizálni, csak egyszerűen elutasítani. Mert ANTIDEMOKRATIKUS! Szigetvári pedig „politikai analfabéta”, ha ezt nem veszi észre. Ráadásul – jó nagy logikai bakugrással – az Orbán-rezsim szerecsenmosdatásába kezd azzal Bajnai helyettese, ha jogilag helytállóbbnak nevezi, mint Scheppele egyszerű, de "szakszerű és végtelenül elfogulatlan" elutasítását.

És imigyen folytatja Balogh S. Éva a mondandóját: "Azért határoztam úgy, hogy válaszolok erre a badarságra (Szigetvári twitteres bejegyzésére – szerző megjegyzése), mert ha Szigetvári nyilvánosságra hozza véleményét, akkor én is elmondom a véleményemet Szigetvári Viktorról - ugyancsak nyilvánosan. Én ugyanis, nem úgy, mint ő, független megfigyelője vagyok a magyar politikának. Nekem szabad. Neki mint politikusnak nem." (Ezt az elszólást, egy liberális, Gyurcsányt-támogató újságírótól történésztől harcipublicistától, azért igen nehéz volt röhögés nélkül végigolvasni!)

Szóval Balogh S. Éva, mint a Galamus-csoport független megfigyelője... Hallgassuk csak meg, mit is írt a "történészasszony" akkor, amikor 2011-ben Gyurcsány azt fontolgatta, hogy ha a szocialista párt nem emeli újra trónra, akkor saját pártot alapít (ami, azóta meg is történt): "Szerintem a pártvezetés, ha elutasítja a Gyurcsány kínálta megoldásokat, valószínűleg tönkreteszi az MSZP-t. Mert ha elutasítják Gyurcsány programját, ami lássuk be, jóval több, mint amivel eddig az MSZP jelenlegi vezetése előállt, akkor Gyurcsánynak nem lesz más választása, mint egy új, igazi szociáldemokrata pártot – egy konkurens pártot – alapítani." Éljen Balogh S. Éva, az önmagát „független megfigyelőnek” nevező Gyurcsány-fan!

S ami a legszebb a dologban: Szigetvári vette a lapot. Megírta válaszát, amiben hazugsággal vádolta meg a „független megfigyelő” asszonyt. Sőt, elárulta, hogy Scheppele professzor a jó barátja és rendszeresen találkoznak. És persze, ami a választásokat illeti, ő valóban politikus lenne; viszont amikor a választási rendszerről ír, ő bizony visszavedlik független politológussá. És kész!

A vitában jó kidomborodik, hogy nemcsak egymás utálata motiválja a szereplőket, hanem Scheppele asszony kegyeiért is ádáz küzdelmet folytatnak. Ami már csak ezért is elgondolkodtató, mert az amerikai "alkotmányjogászról" (szociológus igazából - a szerk.) régóta sejtjük már, hogy az Orbán-rendszerről írt tanulmányait tollba mondja neki a hazai ballib értelmiség (Halmai Gábor igazából - a szerk.). S nem oly régen, éppen a "független" Galamus-csoport keveredett botrányba, amikor egy Scheppele tanulmány magyar fordítását, amiben ismét Magyarországot járatta le a professzorasszony (Egy kétséges választás címmel), hamarabb olvashattuk a Galamus-csoport oldalán, mint az eredetit a New York Times blogján. Ami azért igencsak megerősítette a gyanút, hogy tollba mondott hazai anyagról van szó (Neki ez "kifizetődő kutatási terület", itthon meg weyerbélázás - a szerk.).

Az első kérdés így azt hiszem könnyen megválaszolható.  Balogh S. Éva egyrészről betyárbecsületből védi Kim Lane Scheppele professzort, hisz a Galamus-csoport „jolly jokerére” eddig is és ezután is nagy szükség lesz.  Mert hát ki fogja ezután megírni Amerikából a tutit. Pontosabban: kinek lehet majd tollba mondani a hazai ballib kritikát az Orbán-rendszerről, ha Scheppele megsértődik valami piszlicsáré dolgon?

Másrészről pedig, úgy tűnik, hogy a Galamus-csoport nagyon töri azon a fejét, hogy ha a baloldal elveszti a választásokat, kit nevezzenek majd ki bűnbaknak? És hát a fogadóirodák erősen Gyurcsányra teszik le a voksukat. A Galamus-csoport pedig ezt nem szeretné. Mert ők még mindig hisznek az „őszödi rémnek”. Inkább vigye el a balhét Bajnai, Szigetvári, vagy akárki! Szigetvári ráadásul Gyurcsány szemében igazi áruló. Amiben, valljuk meg, saját szemszögéből igaza lehet. Mert alighogy kikászálódott az iskolapadból, Gyurcsány máris felfigyelt rá, majd huszonévesen a minisztériumába, majd miniszterelnökként a stábjába vette. Lehetőséget adott neki, felkarolta. (Cserébe átadta a teljes harmadikutas kutatását, amit Gyuriferi sajátként ki is adott - a szerk.) De Szigetvári, amikor Bajnaival kézen fogva visszatért az országba, már ellene ágált. Elárulta őt.

És végül, hogy miért is szánt Szigetvári Viktor időt e kissé fölöslegesnek tűnő vitára? Miért is erőltetette meg fáradt szemeit a monitor előtt, miközben a kampányt kellene éjjel-nappal szerveznie? Mert Scheppele neki és mostani főnökének, Bajnainak is fontos. Mintha a magyar-gyűlölő professzor szimpátiájáért marakodnának. És nem mellékesen Szigetvári sem szeretne egy elbukott választás bűnbakja lenni.


Mi meg csak ámulunk és bámulunk! Nagy Baloldali Összeborulás ide, vagy oda – ezek bizony csúnyán utálják egymást. Vajon hogy tudnának együtt elkormányozni egy országot, ha egy twitteres bejegyzésben olvasható szavak jelentésén rugóznak hetekig? Hogy lennének képesek ezek az ország érdekeiért közösen együttdolgozni?

Inkább tűnnek, egy homokozóban, a legnagyobb lapátért marakodó ovis csoportnak innen nézve, mint egy kormányváltó, komoly politikai erőnek.
Tovább..

2014. március 24.

Kálmánolga nem érti...


Ezt én nem értem – sóhajtozza a minőségiújságírás Kálmánolgája az ATV-én, miközben a szocialista pártra 5-6 watergate-botrány méretű politikai meteorit zuhan rá éppen. Nem érti, hogyan védhette a szocialista irányítású titkosszolgálat – az azóta minimum kérdőjeles időzítéssel eltávozott - Welsz Tamást, miközben 2002 óta záporoznak rá a feljelentések, nem érti, hogyan vásárolhatott be az MSZP bissau-guineai útlevelekből és nem érti, hogy emiatt a titkosszolgálati sika. Kálmánolga semmit nem ért, csak kerekre nyitott szemekkel dünnyög, mert az MSZP az ő kis szívének csücske. Minőségiújságírás, haladó oldal, 2014.

Pedig nem nehéz megérteni, elég visszalépni a táblán az UD Zrt. szétbombázásának, a Földesi-Szabó-féle Egy-másért Alapítvány vagy a cigány-gyilkosságok idejére, amikor is a Laborc vezette nemzetbiztonság szocialista-biztonsággá változott. Legfőbb projektjei közé az oroszok MOL- bevásárlásának a fedezése és az ellenzéki frontpolitikusokra dolgozás tartozott, emellett, ha idejük engedte, a pártkassza szorgos feltöltői felett is őrködtek, nehogy véletlenül egy nem beavatott ügyész vagy egy munkáját még komolyan vevő rendőr vizsgálódni kezdjen.

Az UD Zrt. szétverésével indított MOL-felvásárlás különösen bájos a manapság divatos szovjetgyarmatosítós hiszti fényében. Az orosz gazdasági expanziót 2007-ben nem csupán széttárt karokkal figyelte a balliberális kormányzat, hanem konkrét lépésekkel segítette, akár a magyar érdekekkel szemben is. A Kék Áramlat konkurens Nabucco még létező terve és az ingadozó nyugati fogyasztást pufferelő magyar gáztározó kapacitások miatt a Gazpromnak vagy annak kevéssé átlátható kistesójának, a Szurgutnyeftyegaznak kötelező volt piacot foglalnia a térségben. Az UD Zrt.-nek, mint a MOL biztonsági cégének pedig pont az ilyen ellenséges felvásárlási kísérletek ellen kellett volna fellépnie. Nyilván menniük kellett…

Persze a Laborc-féle titkosszolgálat nem állt meg a magyar érdekek klasszikus elárulásánál, nekik hazai pályán is voltak feladataik, így a lehallgatott telefonbeszélgetések ügyes válogatásával háziasították az MDF-et, kinyírták a Gyuriferi iránt lángoló szerelmet nem érző vonalat a valahavolt konzervatív pártban. Two in one.

És ez csak egy ügy. A Portik-jegyzőkönyvekről itt a Téblogon is írtunk már. Csak címszavakban: a titkosszolgálat vezetője negédes csevegéseket folytatott Magyarország egyik legveszélyesebb bűnözőjével, hátha valamit ki tudnak találni az ellenzék ellenében. Mert Portikéknak is jobb a szoci kormányzat, elvégre hasonló a hasonlónak örül, meg a szociknak sem kell holmi demokratikus versennyel bíbelődniük, miközben annyi a lehetőség… Aztán jöttek is szépen az ügyek. Talán a legátlátszóbb produkció az egyik Portik-katona által Blikkbe tollba mondott történet volt, hogy ő látta Kósát a Nyugati Pályaudvar wécéjében szopatni. Hát igen, politikusok oda járnak… esetleg az újpesti égetőhöz éjszakai busszal…

És akkor Kálmánolga nem érti Simongabit…

Meg nem erősített sajtóértesülések szerint nem Sinomgabi volt az egyetlen élvonalbeli szoci politikus, aki közép-afrikai útlevéllel helyezett el ilyen-olyan pénzeket a Magnet Bankban. Kálmánolga nem is érti, hogyan lehettek ennyire hülyék, ennyire felelőtlenek, hisz sorra buknak le. Csak Kálmánolga arról feledkezik el, hogy Welsz Tamást és az egész szoci pénzfelhajtó-mosó brigádot hosszú éveken keresztül védelmezte a titkosszolgálati ernyő. Amiben Zuschlágjani is reménykedett, bár hiába. Ott elnéztek valamit.

Most lehet kapálózni, kormányváltó-demokráciahelyreállító programokat írni, de ilyen múlttal felesleges. Amelyik párt képes volt a titkosszolgálatot bevetni, hogy külső támogatást szerezzen az SZDSZ kiválása miatt parlamenti többségét veszített kormányzatnak, amelyik képes volt bűnözőkkel szövetkezni a politikai ellenfél lejáratására, attól alsó hangon is hiteltelen demokráciáról beszélni.

Ezt meg az Összefogás nem érti...
Tovább..

2014. március 21.

Viták és emlékművek


Nagy a felháborodás, hogy a kormány úgymond tárgyalás nélkül képes emlékművet állítani a német megszállásnak: olyat, ami le kívánja tagadni állítólagosan, hogy Magyarország is kivette a részét a borzalmakból. És tárgyalás nélkül volt képes újjáépíteni, balosból jobbosra csinálni a Kossuth teret.

Nos, az a helyzet, hogy nem annyira vagyok híve a konszenzusmániának: oké, hogy konzultálni meg egyeztetni kell, no de mikor a fenébe lesz itt konszenzus bármiről is, és mikor fogják úgy látni a történészek és egyéb értelmiségiek, hogy eléggé fel van homályosulva a nemzet, bocs nép, sőt inkább lakosság? És mikor fognak egymás közt is egyetérteni?

Elkészült a Kossuth tér: egyáltalán nem úgy néz ki mint 1944-ben, bár a kriptokomcsi Károlyi szobra el lett pucolva a széléről és még van pár szoborügyi változtatás, s azok tényleg mintha ott folytatnák, ahol a háború végén abbamaradt vagy eltérítődött a tér története.

Nem mondom, hogy nem fontos, amit a művészeti szakmák, szobrászok, esztéták, történészek mondanak. Az viszont bizonyos, hogy ha erre jár a Béla bácsi, a Dezső meg a Tóth Ottó – és az női kvóta jegyében ne feledkezzünk meg Mari néniről se – tíz év múlva, nem azon fognak felháborodni, hogy Kossuth másik szobrát akarják, Tiszának meg más kompozíciót tudtak volna elképzelni, meg hogy ronda-e a megszállási emlékmű. Dezsőék valószínűleg semmi ilyesmin nem fognak elgondolkodni, csak annyit fognak látni, hogy szebb a tér, mint 2014-ig volt, jó ott lenni, van fű kiülni, és a szobrokat akkor fogják szépnek találni, ha azok tisztán lesznek tartva: elviszik a kocsmárost, ha leszarják a legyek Tisza orrát. A pázsitot is akkor fogják szépnek és kellemesnek találni, ha nem lesz tele kutyamaradékkal, nem csomósodik a fű és rendben lesz tartva – ebben mondjuk kérhetnénk segítséget az angoloktól.

Végképp így van ez a hétvégén nálunk legénybúcsúztató Johnnak és Smithszel, akik örülnek, hogy tudják, melyik országban vannak, és ha belőtték, hogy Budapest, akkor legtöbb idejüket a romkocsmákban fogják tölteni, esetleg fél napot szánnak rá, hogy körberohanjanak a városban, megállapítják, hogy vannak nagy terek sok szoborral, mint minden városban. Nem valószínű, hogy emlékezetpolitikai vitákra lesznek kíváncsiak. Szóval szép dolog a szakmai egyeztetés, a konszenzus és a kiérlelt, mindenki megelégedésére művelt emlékezetpolitika, valamint a sznobok ízlését is kielégítő szobrok készítése, de a magaslati levegőt kerülő többség számára, valljuk be, másodlagos. Lehet, hogy ez nem felemelő, de így van, és mindig imigyen is lesz. Fontos, fontos, hogy milyen az emlékmű meg a tér, de ahogy belemegyünk a részletekbe, úgy egyre kevesebbeket érdekel. A turisták hazamennek, az itteniek meg a levegőzés után beülnek sörözni vagy hazamennek tévézni. Mi is extra szereket szedünk, hogy ébren tudjunk maradni és követni tudjuk, hogy mikor éppen kinek mi baja van valamelyik tervvel.

De hogy legyen valami intellektuálisabb kitekintés is, jegyezzük meg: a nyolcvanas évek közepén Ronald Reagan amerikai elnök (ő nevezte a Szovjetuniót a „gonosz birodalmának”) Helmut Kohl német kereszténydemokrata kancellár meghívására egy német kisváros, Bitburg temetőjébe látogatott a szövetségesek győzelme negyvenedik évfordulóját megünnepelni. Nos, a kiengesztelődés eseményének szánt dologból megosztó botrány lett, ugyanis kiderült, hogy a temetőben nem csak amerikai és Wehrmacht-katonák nyugszanak, hanem SS-tisztek is. Azaz: úgy tűnhetett, mintha a náci párt magánhadseregének katonáit ugyanúgy ítélnék meg, mint a két szembenálló hivatalos, állami hadsereg katonáit. Tiltakoztak balos történészek, szocdem arcok, zsidó szervezetek. Kohl, a hűdeszalonképes mérsékelt nyugati konzerv és Reagan mégis ragaszkodott Bitburghoz, a megemlékezést megtartották

Oké, nem állítottak szobrot, csak egy esemény volt. De az ilyen megosztó, nem mindenben elegáns dolgok mindenkivel megeshetnek. Maradjunk ennyiben.
Tovább..

2014. március 20.

Seggberúgott Attila bohóc


Kellemes borzongással nézve a baloldal bénázását – egy sláger motoszkál a fejemben. A dallam halkan kúszik a fülembe, a címe meg már-már a nyelvem hegyén… Mindjárt kimondom… Mindjárt eszembe jut!

Tudom már! Megvan! Az LGT slágere lesz ez, mely így szól: „Míg a törpe ordibál, / mert az óriás vállán áll, / míg az óriás félreáll, / mert a törpe ordibál, / míg az őrült körbejár, / miénk ez a cirkusz, / itt mindenkire szerep vár. / Mindenkire szerep vár. / Ha én vagyok én, és te vagy te, / ki a bohóc, én vagy te?

Kis gondolattársítással dúdolom tovább: Míg az Atesz ordibál… mert a Gyurcsány vállán áll… ki egy kis időre félreáll… Mert most még Mesterházy ordibál… míg a Feri körbejár… És mindenkire szerep vár (Fodor Gabika, Kuncze Macika, meg Bokros Lala, a táncoló bohóc) és így tovább… Aztán mindenki egyszerre, kórusban ordítva Karácsony Gerivel és Szabó Timcsivel: „miénk ez a cirkusz!”.

Övék bizony! Ők húzták fel a ponyvát, ők építették a színpadot. Övék ez a cirkusz, ez az egész összefogás. Ahol nap, mint nap teszik nevetségessé magukat. Mert az egyik ezt, a másik meg amazt mondja. Akár a porondon veszekedő bohócok! Akik egymásra mutogatnak, hogy ki a viccesebb. És közben jól arcon spriccelik a másikat – a publikum nagy örömére.

Azt már jó régen megszokhattuk ugyanis, hogy az egyes pártrészecskék, melyek osztódással szaporodtak ez idáig – nem nagyon találják a közös hangot. Amióta a Nagy Baloldali Összeborulás megesett, csak-csak megy a szurka-piszka. Meg a „mást mondunk”, mint a barátunk. Legutóbb is, mikor a március 15-i ünnepet Mesterházyék lefújták, amiről Bajnaiék, a sajtó megkérdezésére köpni nyelni sem tudtak (mert nekik nem szóltak), miközben Fodor egymaga kivonult megtartani az ünnepet egyedül… Aztán gondoltak egy nagyot, és kéz a kézben mentek Gabi után a Petőfi szoborhoz. Már csak hab volt a tortán, hogy mikor Bajnai és Mesterházy koszorúzni készült és bemondták a mikrofonba, hogy Ferit is várják, kínosan ébredtek rá, hogy az már rég lelépett. Elhúzott a pi… a Klubrádióba. Majd mégis megvárta ott a többieket és együtt adtak egy felejthetetlen interjút. Mint a csetlő-botló bohócok a porondon. A mélyen tisztelt publikum meg azt se tudja, hogy sírjon -e, vagy éppen nevessen.

De ami most igazán mindenkit meglepett, hogy nemcsak a pártocskák vezetői beszéltek el egymás mellett szépen, hanem a pártokon belül is mondtak ezt-azt különbözőképpen. Történt ugyanis, hogy az ATV hétfői adásában, Józsa István leendő kormányt hirdetett. Egyesek szerint árnyékkormányt, ami már csak azért is komolytalan lenne, mert már három hét sincs a választásokig. Szóval Józsa (ki tudja milyen indításból!), akár a leendő miniszterelnök, megnevezett egy-két tárcavezetőt. Persze, csak ha ők nyernének. Szóval úgy vélte, hogy Bajnai lenne a gazdasági miniszter. Pont az a bohóc, aki miniszterelnökként úgy lerongyolta, majd kiszolgáltatta az IMF-nek az országot, miközben olyan erősen meghúzta az állampolgárok nadrágszíját, hogy Bokros Lala is belepirult. Szóval nem éppen telitalálat. Aztán Fodor a környezetvédelmi tárca élére kerülne. A mindenhez értő Gabika, aki volt már oktatási és környezetvédelmi szakember is… (A liberális értelmiség meg tapsikol!) És aki hátrahagyott egy milliárdos tartozásokkal megterhelt pártocskát (hogy fizesse ki helyettük az állampolgár! Vicces mi?), majd Gyufaferi javaslatára, valamilyen fondorlatos módon, surranó pályán, minden társadalmi támogatottság nélkül bekerült a legjobb ötbe. És végül Gőgös, akit senki sem ismer az országban, de olyan disznófejű, s oly ízesen beszél, hogy mindjárt a mezőgazdasági minisztérium bársonyszékébe repülhet.

Isten mentse meg hazánkat ettől a kormánytól!

De a poén, ami miatt a cirkuszról szóló LGT dal a fülembe mászott, még csak ezután következett. Jött ugyanis Mesterházy Attila, aki a Nagy Baloldali Összeborulás miniszterelnök-jelöltje (Gyurcsány meg a porondmestere!) és mindent letagadott. Mert hogy ilyen miniszteri lista nincs is. Sem a Jókai úti székház MSZMP logóval díszített széfjében, sem a többször porig alázott Atesz fejében. Szegény Attila, hiába tagadta, megint hülyére vették. Ezúttal övön alul, mert egy alatta sertepertélő pártcsinovnyik alázta meg.

Hiába mondta Mesterházy, hogy mindez csak Józsa akárki magánvéleménye, a poén elsült. Az elszenvedő fél pedig, a bohóc, akit ismét seggberúgtak a porondon, Attila volt.

Ja és mielőtt elfelejteném! Az LGT dal valahogy így folytatódik: „miénk ez a cirkusz, / itt mindenkire szerep vár. / Kússzunk fel, a lépcső vár, / kár, hogy néhány csúszda megfordítva áll. / És lenn a háló kissé elszakadt, de így izgalmasabb…
Tovább..

2014. március 19.

Biztos jó nekünk Ukrajna területi épsége?


„A határok sérthetetlensége” az egyik jelszava a második világháború utáni európai politikának, amelyet meglehetős megkönnyebbüléssel vettek tudomásul például az egykori kisantant államai (1920-ban nem annyira ragaszkodtak ehhez az alapelvhez). Az Európai Unió most ezt szajkózza azzal az Ukrajnával kapcsolatban, amelyet azzal engedett ki a kezei közül, hogy nem volt hajlandó ráígérni Putyin potom 15 milliárd eurós segélycsomagjára. Úgy látszik, Brüsszel kezdi elveszteni minden érzékét a reálpolitikával kapcsolatban, és azt gondolja, a két szép szeméért fognak hozzá csatlakozni országok. És felháborodik, amikor az oroszok seggében található államok után nyúl Moszkva. Pedig ha Moszkva seggében turkálunk, kéretlenül akkor illik valahogy védekezni is, és nem kell csodálkozni, hogy a munkásököl oda csap, ahova köll szerinte, bele a pofánkba, aztán nem mondom tovább.

Az EU persze külpolitikai szempontból elég gyenge tákolmány – katonai szempontból meg még inkább, márpedig ha lenne erősebb külpolitikája, amely a tagállamok eltérő érdekei miatt igen nehézkes volna, akkor is szüksége volna annak némi háttértámogatásra, amely háttértámogatás, főleg Oroszország viszonylatában katonák, tankok, repülők és hadihajók látványosan magas számában mutatkozik meg, amik néha demonstrálják is, hogy tudnak lőni, ha akarnak. Az EU azonban az utolsó háború miatt úgy fél a ropogó fegyverektől, mint kutya a tűztől, és inkább a pennájával írja, semmint szablyája élivel, akkor sem, amikor pedig a szablyája élit köllene mutogatni. Már ha lenne rozsdamentes szablyája, éles pengével, nem amolyan rozsdás darab, mint Oroszlánszagú Leónak a Hófehérben, aki régóta nem méltóztatott hadakozni, ezért már csak a kardja markolata maradt. Nem, ilyet még óvodás játszásiból sem csinál az EU, nincs erőfelmérés, nincs hadgyakorlat, nincs szkander.

Ráadásul pechjére Amerikának is épp olyan elnöke van, aki azt szeretné, hogy a demokráciát, emberi jogokat és hasonló hangzatos dolgokat a két szép szeméért, bemondásra fogadják el a világ lemaradó államai: nehéz volna nem úgy értelmezni a Bushék alatt tervezett kelet-európai rakétarendszer lefújását, mint úgy, hogy helló, turiszt, on the left side, tied a pálya. Ezután meg már ejnyebejnyéző szájkaratéval és szankciókkal való fenyegetéssel nem sokra megyünk.

Se paripa, se pénz, se erővel nem volt hajlandó megvenni az Európai Unió Ukrajnát, sem fizetni nem volt hajlandó érte, de most sopánkodik, hogy akkor az oroszok benyomulnak a még meg is mutizott hatalmi vákuumba. Bravó. Ezután elővenni a határok sérthetetlenségének elvét több mint szánalmas. Abban az Európában, amiben nemrég robbant fel Jugoszlávia, korábban a szélén a Szovjetunió, a közepén Csehszlovákia, egyesült Németország, majd pedig megindultak a régiós autonómiai törekvések: pattognak a katalánok, a skótok mindjárt szavaznak a kiválásról. Az EU vezetői pedig nem tudnak több intellektust és megértést felmutatni, minthogy elkezdik fenyegetni és lenézni az öntudatosodó etnikumot, hogy ejnye-bejnye, lejárt a nacionalizmus kora, egyesülni kéne… oké, de hát épp az EU támogatta nagyban a regionalizációt a nemzetállamoknak tartott országokkal szemben, mivel fél a nemzetállamoktól, mint a tűztől. Csak hát nem minden nemzetállam volt nemzetállam.

Éppenséggel Ukrajna sem az. És maga az ország sem túl régi ahhoz, hogy állandóan a határai sérthetetlenségéért aggódjunk. Persze értem az ukránokat, teljesen jogos és érthető, hogy ők egyben tartanák az országot. Egy a mostaninál még nagyobb Oroszország sem épp a kedvünkre való jelenség, főleg nem ha olyan stratégiai területekkel bővül, mint a Krím – vagy épp a csatlakozásra bejelentkező Transznisztria – amivel nem csak Ukrajnát kerítené körbe Moszvka még egy európai enklávéval a königsbergi, ó bocs, kalinyingrádi után, hanem még a moldovánoknak is felkúrná az agyát, a hosszúkás szakadár tartomány ugyanis de jure, teljesen elméletben Moldova része lenne (ez azt is jelenti, hogy a nagyromán álmokat kergető oláhoknak is fáj rá a foga).

Csak hát: a Krím ugye történelmi viszonylatban nemrég óta tartozik Ukrajnához, korábban szovjet tagköztársasághoz, amihez Hruscsov volt oly kedves odacsatolni ajándék gyanánt (az orosz többség egyébként az orosz „adminisztratív intézkedéseknek” köszönhető a Krímben).

Mondhatnánk, hogy a magyarok Trianon miatt megértőleg viszonyulnak Ukrajnához. Valóban. Így megértőleg tudunk viszonyulni a szerbekhez és akár az angolokhoz is. Etnikai szempontból viszont a Krím az egyik olyan birodalomtól kerül a másik olyan birodalomhoz, ahol mindkét birodalom wannabe nemzetállam – Ukrajna azonban inkább, mint az oroszok, tekintve, hogy az ukránok ugye húsz éve kezdték a nemzetépítést.

Na most: mindenkihez lehet megértőleg viszonyulni. Leginkább azonban nekünk a kárpátaljai magyarokhoz érdemes. Nem, nem arra gondolok (illetve arra csak idealista álmaimban), mint amit az orosz szakértő emleget, hogy bevonulunk Kárpátaljára. Nem mondom, hogy nincs ellenemre, de számolnunk kellene pár kellemetlen következménnyel. Kapnánk a nyakunkba egy rakat mérges ukránt, bár ezzel még tudnánk mit kezdeni, a gazdasági helyzetet és szegénységet meg bevállalnánk, nehogy már ilyen okokból ne csatoljunk vissza valamit. Ám abban a pillanatban újjáalakulna körülöttünk a kisantant, és semmiféle további revíziónak, de még területi autonómiának sem lenne semmiféle esélye, kivéve persze az erőpolitikát, azt azonban hadseregünk jelenlegi állapotával nem igazán tudjuk hitelesen művelni. Emellett rétorikusan persze ki kell állni Ukrajna területi épsége mellett, nem baj, ha esetleg az új kijevi rezsim nem tekeri Budapest felé valamelyik ukrán hős kijevi lovasszobrának kardját, és el tudjuk velük hitetni, hogy velük voltunk a harcban, akkor most teljesítsék pár kérésünket a Kárpátokon túli tartományra vonatkozóan.

Viszont: egyáltalán nem biztos, hogy a kárpátaljai magyaroknak annyira rossz, ha az orosz rész átigazol Moszkvához. Ettől kezdve valóban kevesebb etnikum lenne az országban, és talán szabadabb utat kapna az ukrán nemzetépítés, ám: elhárulna egy nagy akadály a kisebbségek felé való nagyvonalúság elől. Nem ugyanaz ugyanis plusz jogokat és autonómiát adni x millió orosznak, akik kiteszik a fél országot, vagy 150 ezer magyarnak pár városban és faluban a nyugati határszélen. Az ukrán kisebbségi politikát eddig ugyanis az orosz „kisebbségtől” való félelem határozta meg, és az őket sújtó politika mellékhatása volt, hogy mindez vonatkozott a kisebb vizet zavaró közösségekre is (hát, ugye, egyenlő bánásmód!). Ha viszont nem lesznek oroszok, akkor egy idő után talán megszűnnek ezek a félelmek, és a pici kisebbségeknek könnyebben mernek többletjogokat adogatni a kijevi nagyfőnökök. Ha megpattannak az oroszok, és úgyis irány az EU, akkor meg még talán némi noszogatást is kapni fognak a kisebbségi jogok ügyében, bár a témában tudjuk, hogy az EU-nak csak a szája nagy.

Szóval nem biztos, hogy tartanunk kell az osztozkodós forgatókönyvtől.
Tovább..

2014. március 18.

Walking Csirkefarhát


Ismét támad a szociális demagógia, az MSZP legmegbízhatóbb fegyvere. Eddig is felszínen tartották a témát, persze csak a szokásos hitelességi szinten (Simon "éhségmenet" Gábor és az ürgebőrbe varrt százmilliók, ugye.), de most kampányüzemmódban kezdték tolni. Maholnap már mindenki erről beszél: a maszop másfélszeresére emeli a minimálbért.

De nézzük is, mi ezzel a probléma. Illetve problémák, mert több is van.

Először is frissítsük fel emlékeinket minimálbér ügyben. Sajna rövid a memóriája az átlagos választónak ilyen téren, de nem a mienk! Rémlik mi történt, amikor az "első orbáni országrombolás" alatt 21500 Ft-ról első lépésben 40000-re, majd 50000-re emelték a minimálbért? Az akkori MSZP Nemzethalál I. és Nemzethalál II. eljöveteléről tájékoztatta az országot. Hogy ugyanis azt nem bírjuk ki, és majd az össze multi összecsomagolja a gyárat, és megy Romániába. Azt persze már akkor is tudtuk, hogy az ő ideális társadalmuk lakosságuk a minimálbér környékén tengődő multirabszolgák tömegeiből álló megvezethető/kézből jutalomfalatoztatható' cselédsereg, de ráadásul még baromira mellé is lőttek. Nem ment senki sehova.

Aztán emlékezzünk arra is, hogy az újkori történelmünk legócskább ígéretkampányában, 2002-ben mi történt. 19 ezres sárgacsekk a nyugdíjasoknak, plusz kéthavi nyugdíjjal, fűnek-fának 50%-os béremelés, stb. És az eredményre is emlékszünk. A Megyó féle 100+100 napos programban nem az az eredendő bőn, hogy megígérték (attól csak simán ocsmány lenne), hanem hogy meg is csinálták, mindezt fedezet nélkül. Aztán miután 8 év alatt GDP arányos államadósságban közel 25%-kal (55%-ról felment 80%-ra) sikerült megterhelni a mi jövőnket, utánuk az özönvíz alapon "elegánsan" megbuktak, és azóta még elegánsabban rácsodálkozgatnak, hogy miért is nem élünk Ausztria életszínvonalán.

A fene nagy minimálbér-emelés pártiság annak fényében különösen érdekes, hogy az MSZP kormányok tettei eddig ennek semmi jelét nem mutatták, mert az nem fért össze az ő olcsó munkaerőre alapozott bedolgozó-feldolgozóiparosított Magyarország-képükkel A rendszerváltás óta eddig két kormány alatt volt jelentős minimálbér-emelés, ez pedig a két Orbán kormány. A többiek maximum apró emeléseket, kiigazításokat hajtottak végre. (A tisztesség kedvéért jegyezzük meg, hogy a legutóbbi komoly emelés a minimálbér adómentességének eltörlését szolgált ellensúlyozni.) Tehát ha más csinálja, rossz, ha meg ők tehetnék, nem teszik.

Most vessünk egy pillantást az aktuális ígéretekre. Az a terv, hogy annyira csökkentik a minimálbérre rakódó járulékterheket, hogy körülbelül másfélszeresére nő a nettó pénz, ami zsebben marad. Dejóóóóóó! Nézd, anyjuk! Mennyi csirkefarhát! Remek ötlet, csak a fránya hogyanra nem ártana kitérni, pláne mert az egykulcsos adó körüli óriási hisztériára még élénken emlékezhetünk.

A honnan-ra van is egy szerény tippünk. Összefüggésben lehet az állandó budapesti IMF iroda újranyitásával, mivel mögöttes számításokkal alapvető gondok akadnak. Ez mondjuk az országot elhagyó 4 fő/perc fényében nem meglepő.

Azt mondja ugyanis Mesterházy, hogy a fogyasztásnövekedés és az abból fakadó gazdaságélénkülés miatt ez csak 30 milliárd körüli átrendezést igényel a költségvetésben. Akkor most számoljunk: Atesz szerint a bruttó 300 ezer alatt keresőknél kéne hagyni évi 207.000 forintot. Ez alsó hangon a nagyjából 4 millió munkavállalóból 3,5 milliót érint. Ha a két számot összeszorozzuk, egy nagyjából 700 milliárdos kiesés keletkezik. Ez bizony 670 milliárdos különbség Atesz világa és a valóság között. Ha TV-s riporter lennék, most mindenesetre hihetetlenül rohadék kérdéseket tudnék feltenni neki.

Ja, lenne szolidaritási adó a gazdagoktól. Még beszednének némi pénzt a rohadékoktól. 13%-ot egész pontosan a bruttó 450 ezres jövedelem felett. Egyrészt tegye fel a kezét, aki ekkora jövedelemmel már gazdagnak érzi magát, pláne ha van pár gyerek, meg pár törlesztőrészlet, másrészt ez még mindig kevés.

És akkor most nézzük azt a mintát! A haladó ballibancs elitnek sok kedvelt szórakozása van. Az egyik, hogy szeretik más faszával verni a csalánt. Most épp egyrészt azokéval, akik kicsit jobban keresnek az átlagnál, másrészt pedig azokéval, akik 5-20 év múlva is itt élnek és adóznak majd.

A kikényszerített szolidaritás olyan mániája a progresszíveknek, amiről nem képesek leszokni.

Megkockáztatom, hogy a progresszív adózásnak csak azért a hívei, mert magukat progresszívnek mondják, és ami róluk van elnevezve, azt automatikusan jónak is gondolják. Akkor most tisztázzuk: NEM! Kedves szocik. Azt fogjátok már fel végre, hogy senki nem jár jól azzal senki, ha az összes lehetséges eszközzel minimálbéresek vagy a kiskeresetűek tömegeinek agyonszeretésére és újratermelésére állítjátok be az országot! Ez persze egy álom nektek, mert szeretitek a vasárnap reggeli húsklopfolás hangját áthallani a szomszéd panellakásból. Beállítani a prolilét minimumára a társadalmat lakosságot. Ehelyett inkább a minőségi melóhelyek megteremtése az, amivel pozitív irányba lehet mozdítani a jövedelmi viszonyokat. Ez persze nektek magas. Ti csak azt a választópolgárt tudjátok megszólítani, aki továbbra is az állam által ígért valamikre várást éli meg létcélként.

A másik kedvelt szórakozásuk, hogy nem csak turkálni szeretnek mások pénztárcájában, de imádják költeni is a pénzt. Ha hazai pálya tovább nem sarcolható, akkor jöhet a már fent említett IMF. Ne legyenek kétségeink, ha visszatérne a böszmekoalíció, ismét a tenyerén hordozna minket a nemzetközi pénzvilág és ismét maximumra járatnák ezeknek az idiótáknak a kihasználását. Imádnak ugyanis kölcsön adni olyan kormányoknak, akik cserében hajlandóak úgy eltékozolni a családi ezüstöt, hogy még ők fizetik a szállítási költséget is.


Na ezekről kéne végképp leszokni.
Tovább..

2014. március 16.

Aktuál és történel – 1848, te csillag


1848 talán az utolsó olyan ünnep, ami nem osztja meg a nemzetet. Természetesen mindig arról megy a szöveg, hogy ugyanakkor a politika kisajátítja ’48-at, meg hogy a politikusok elrontják folyton. És mondják, hogy ez persze nem volt mindig így, pedig dehogynem. Hiszen 1848 igenis megosztó volt, olyannyira, hogy Széchenyi és Kossuth ellentétét csupán a feledés és az idő homálya borítja csupán. Amikor ma, Orbán Viktor arról beszélt, hogy 1848 szabadságharcát vívjuk még 2010-ben is, nem mondott hülyeséget. Sőt.

A Tutiblog-toronyházában március 15-e elsősorban az a nemzeti ünnep, aminél azok a viták, hogy Kossuth vagy Petőfi, netán Széchenyi, vagy Batthyány igazából arról szólnak, hogy melyik téren vagy utcán található kocsmában legyen az esti buli a Belvárosban.  Mert nem arról, hogy melyiküket tartjuk kisebb, nagyobb embernek, hősnek, árulónak. Pedig ha belegondolunk: bal és jobb oldal a Batthyány-féle országgyűlésben is volt. Ahogy bárhol a világon. Egy fontos vívmánya azonban volt ’48-nak: abban a parlamentben nem ültek osztrákok. 

És ha ezután nézzük a magyar történelmet, valahol mindig az volt a legnagyobb gond, hogy nemzetünk függetlenségét sosem maxoltuk ki teljesen. Mindig olyan 70-80 százalékig tudtuk feltolni, onnan akadni kezdett a dolog, és a végén, amikor olyan 90 százalék szabadság fölé merészkedtünk volna, jött is a bünti az épp aktuális Birodalomból, miszerint le kéne állni. Így volt az, hogy a Reformkor még frankó volt, ’48 nyara már nem. Nagy Imre ’53-as kormánya még belefért, az 56-os tevékenysége már nem. És most úgy tűnik, a ’98-as Fidesz még épp frankó volt, miközben ez a 2010-es verzió már csípi a fejesek szemét rendesen. Nem véletlen, ha Viktorunk most úgy érzi magát, hogy épp igazolja azt a tételt, miszerint a történelem ismétli önmagát. Persze: levert forradalomról levert forradalomra bukdácsol a történelmünk, átlag 100 évente, aztán 50 évente élve át egy-egy olyan traumát, amiből Európa szerencsésebbik felén egy darab adódott átlag. Hozzászoktunk a vesztéshez, a leveréshez, a büntetéshez, a „most lépjen vissza a rajtkockára” érzéshez. Építettünk újra és újra egy országot, s talán nem vettük észre, hogy egyre jobb és jobb eredményeket értünk el, és ez volt az, ami olyan élessé tette a magyar elmét, ez hozta létre azt a népet, ami – a tegnapi beszédben is elhangzott – igazán nagy dolgokra képes. 

Tehát ’48-ból lett ’67, ahogy ’56-ból meg ’90, és utólag nézve mindig azt mondjuk, hogy az első volt a „tiszta”  a másik meg a mocskos, az ambivalens, az a korszak, amiből általában nem jöttünk ki jól. Hisz 1867-ből következik valahol 1918, és 1990-ből is 2006, aztán – hála Istennek – 2010. De nem tudhatjuk mit hoz a jövő, elvégre csak 25 év telt el, ami nem olyan sok. Mindenesetre úgy tűnik 1990 álságos, félmegoldásoktól hemzsegő és hazánkat a lejtőre vivő megegyezésének korát sikerült a múlt részévé tenni, és most inkább állunk egy új korszak kezdetén, mintsem valamifajta Apokalipszis hajnalán. Legalábbis a tegnap sokkal inkább lehetett a Múzeum kertben ezt érezni, s oly erővel volt jelen a téren ez a bizakodás, hogy nem kizárt, hogy ezt látta be a baloldali „összelopás” koalíció. Ezzel az energiával, tömeggel nehéz lett volna felvenni a versenyt pár kószáló nyugdíjas, ordítozó DK-s, és erőltetett Talpra Magyaros lőzung révén. Jött tehát a szélre való hivatkozás, és lefújták a bulit, eltolva a választások előtti hétre, tehát tulajdonképpen választási naggyűléssé lényegítve át az ünnepet.

Ami megint csak sokat elmond jelenlegi, magát baloldalinak hazudó társaságunkról: nekik eleve tüntetés, kormány-ellenes megmozdulás apropója volt március 15. s nem alanyi jogon olyan ünnep, amit a hősökre való tekintet nélkül hóban, sárban, fagyban is meg kell tartani. Mert ezt diktálja a becsület, ezt diktálja a szívükben élő hazaszeretet. Ami ugye nincs. Csak jó időzítés, kampány, politikai haszon létezik számukra, így lesz március 15-ből előbb „forradalmi ifjúsági napok” ,majd választási nagygyűlés. Szarnak ők Petőfire, Kossuthra, akiket amúgy – követve a magyar múlttal kényszeredetten kapcsolatot kereső kommunista elődeiket – szoktak szeretni. Pedig kokárdában, dacolva a széllel el lehetett volna rebegni pár szót a hősök emlékére, ha ez egyáltalán téma lett volna.

Azért nekünk, akik ott álltunk a szépséges délelőttön a lengyel kontingens mellett szintén el kell gondolkodni, hogy valóban a rezsicsökkentés lenne-e az első pont a 12 közül, ha 2014-ben nyomtatnák. Hogy van-e bennünk abból az irracionális, fiatalos energiából, ami akár 1972-ben, ama bizonyos lánynak, vagy 1989-ben, a most 2/3-ot szerzett, alkotmányt adó Orbán Viktornak Nagy Imre sírjánál volt. Vagy ez kihalt, és a mi generációnk valóban nem ’48 és ’56, hanem ’67 és ’90 örököse. Kiegyezők és megalkuvók, felhasználók és kihasználók nemzedéke. Mert sokat elárul erről az, hogy miként viszonyulunk hőseinkhez. Amikor az utolsó 48-as honvédek a húszas-harmincas években meghaltak, haláluk híre inkább került búlvárlapok színes tudósításai közé, semmint okozott volna országos megmozdulást. Honvédeink többsége aprócska állami nyugdíjakon, szegényházakban tengődött. Mária főhadnagy, bár operettet is írtak róla, s ’67 nemzedékéből sokan gazdagodtak meg történetén, öregségére WC-s néni lett, és teljesen elfeledetten halt meg. De ha megnézzük mai ’56-osainkat, ugyanezt látjuk: megy a hatalmas hősgyártás, Hollywoodi filmek készülnek a szabadság harcosairól, de a hús vér veteránokkal már úgy bánunk, mint a leprásokkal.

Megdöbbentő tény, hogy az ’56-os hősök nyugdíj-kiegészítését csak 2010 után adta oda a Fidesz-kormány, akkor, amikor egyidejűleg elvette ’56 vérbe fojtóinak nyugdíj-pótlékát.  20 évvel az 1956 örökségét úgymond kiteljesítő rendszerváltást követően ez még téma volt Magyarországon, ahol a legnagyobb ellenzéki párt egyben a baloldal vezérhajója még mindig nem tudott érdemben elszámolni azzal, miként viszonyul 56 Haynauihoz, az azt követő megtorláshoz, Bach-rendszerhez. Ami – valljuk be – sokkal liberálisabb és enyhébb volt, mint amit a kommunistáktól kaptunk, és mégis.

A vérbefojtó, egyéb iránt illegitim Ferenc Józsefből „Ferencjóska” lett, a szintén forradalmat leverő, és illegitim Kádár Jánosból meg „Az Öreg”. Nekünk is felelősségünk van hát abban, hogy miként bánunk a hőseinkkel, s nem csak azt kérhetjük számon a baloldalon, hogy az ő szívükben nem élnek. Mert ez a mi szívünkön múlik, s ha nekünk is csak annyit jelent március 15-e, hogy politikailag feltüzelve megyünk április 6-án szavazni, valójában nem ért célba a nap üzenete.

Mert valóban igaz, hogy 2010-ben megnyertük a Rendszerváltás pákozdi csatáját, de 2014-ben nem követhetjük el újra a történelmi hibát. Nem jöhet több Schwechat, nem jöhet több értelmetlen mozdulat, hogy 20-30 év múlva azt kelljen elemezni, hogy vajon hol rontottuk el újra és újra. És lehet persze mondani, hogy „ha nem fordult volna vissza a sereg, ha nem kapkodja el Görgey, ha lett volna még egy kis idő, egy kis tartalék, egy kicsit jobb taktika, egy kicsit kevesebb Kossuth, stb.” Lehet mi lett volna-ha forgatókönyvekkel nyugtatni magunkat, de ugyanakkor eljött az idő megtörni ezt a 160 éves átkot. És végre nem elbukni megint, megtenni az első, lehetetlen lépést, s aztán elrontani az egészet olyan apróságokon, amik a hülyének is mennének. A következő feladat tehát adott: április 6.
Tovább..

2014. március 15.

Még a viharról is a Fidesz tehet!


Minden rossznak oka a kormány! És tényleg… Még azt is el tudták intézni a Nemzeti Időjárásügyi Kormányhivatalban, hogy március 15-én, csak addig legyen napsütéses idő, míg Orbán Viktor be nem fejezi ünnepi beszédét a Múzeum körúton. Csak addig volt tavasz, míg a szabadságharc és a rezsicsökkentés volt a téma. Aztán küldték is a szelet, a felhőket és az esőt. Nehogy az ellenzéki pártok is tömegek előtt mondhassák el, az egyébként magasztosra megírt, természetesen minden aktuálpolitikától mentes szónoklataikat. Habár a Jobbik még csökkentett üzemmódban csak-csak végig tudott vonulni az Andrássy úton, kockáztatva a hívek testi épségét; Gyurcsány már nem mondhatta el a magáét. Legalábbis emberek százezrei előtt nem (mert ha jó idő van, akkor biztos annyian lettek volna), ugyanis az éledező széllökések miatt elmaradt a baloldali nagygyűlés. Egy rövid beszédet tartottak csupán a Petőfi szobornál – ha már négyen elutaztak a fővárosba miattuk. S mindez a Fidesz miatt!

Egyébként – jobban meggondolva – tényleg lehet némi igazság Baja Ferenc múlt heti, HírTV-s interjújában. Logikus volt az érvelése. Szerinte ugyanis, habár a baloldalnak is vállalnia kell a felelősséget a Simon-üggyel kapcsolatban, de ennél sokkal fontosabb, hogy a Fidesz tehet arról, hogy az eltitkolt vagyonból egyáltalán „ügy” lett, mert „kampánytémává tette”. És ez bűn, miközben az ország helyzetéről meg nem esik egyetlen szó sem. A jobboldali újságírók pedig a legaljasabbak (Baja szerint), hisz megpróbálják rákenni a „Simon-ügyet” a szocialista pártra (babár ügy sincs!) és napirenden tartani a történteket. Mi sem értjük: hogy is lehetnek ilyen galádak ezek a fránya sajtómunkások, hogy a bécsi számla részleteit és az afrikai útlevél rejtélyét firtatják?! Holott, s ezt mindenki tudja, Simon a pártbéli tevékenységei előtt szerezhette meg az eltitkolt piszkos vagyonát. Úgy huszonévesen. Nem is tartozik Baja Ferenc szerint e história az utódpártra. Az pusztán magánügy. 

Várjuk, mikor fogja majd Mesterházy kijelenteni a tutit, miszerint valószínűsíthető, hogy a 240 millió forintot Orbán haverjai tették be a bécsi bankba. (Simicska esetleg?) Sőt, Pintér pribékjei hamisították Simon Gábor afrikai útlevelét is. A rendőrök meg bedugták azt egy maffiózó széfjébe. A szocik makulátlanok (azaz nincs semmiféle „makula” a lelkiismeretükön), Simon meg olyan tiszta, mint a ma született bárány. A kóterben meg megírhatja majd a „Fidesz börtönében” című bestsellerét. Mesterházy és Gyurcsány pedig mosolyogva mondhatja majd az újságírók kérdésére: „ez nem a mára meghirdetett sajtótájékoztató témája, így nem válaszolok semmire”. 
Mert minden rosszról a Fidesz tehet.!

De nem csupán Simon millióinak eredetét, vagy az időjárás megbuzerálást kell keresnünk a Lendvai utcai boszorkánykonyhában. Ugyanis tudvalevő, hogy az ott dolgozó pártkatonák íratták meg Szalai Viviennel Zuschlag János könyvét is. Sőt! Valószínűleg már 17 évesen is ők léptették be a szoci pártba, majd 2004-ben suttyomban súgták a fülébe, hogy „zsidózzon” egyet a Terror Háza előtt (gyanús is, hogy pont a HírTV vette fel az ócska poénjait). És végül, mivel tisztességes jogállami keretek között működött a demokrácia a Gyurcsány-kormány idején, a bíróság elítélhette ezt az utolsó bűnözőt.  Aki egyébként is, igen ravasz módon, Mesterházy íróasztala mellett ülve, pont Gyurcsány minisztériumából lopta ki a pénzt – de hát ezt is Fidesz tervezte meg. Valószínűleg egy nejlonszatyorba tette Cusi az elbugázott lóvét, majd sem állt Orbán irodájáig, csak hogy több mint tíz év múlva, 2014-ben, miután kiszabadul a börtönből, megírhassa a szocialistákra nézve lesújtó könyvét. De hát a Fidesz titkos ügynökei, a CIA-t megszégyenítő módon, valószínűleg valamiféle „székelyravaszsággal” felvértezve (nem véletlen jár Kövér László is annyit Erdélybe!) kisujjából kirázta ezt a tervet. 

Tehát, a szocik jól látják a Cusi-ügy lényegét is. Mert lehet ezt csűrni-csavarni, de egy börtönviselt emberről van szó, akit a Fidesz bérelt fel egykoron. És hiába csukták börtönbe Gyurcsányék, a Fidesz kiszabadította, most meg felhasználta ellenük. Attól tartunk mi is, itt a Tutiblog toronyházában, hogy a Simon- és Zuschlag-ügy (no meg a bajai videó) nem az utolsó volt, amit a fondorlatos fideszes csinovnyikok megterveztek. Mert mindenről ők tehetnek. Még a március 15-i időjárásról is… 

De hát a legjobb védekezés a támadás – mondhatja az ízig-vérig szoci szavazó, miközben Mesterházy, Gyurcsány, Bajnai és Fodor – nagy összhangban, közös ritmusra rázza a fejét tagadólag a Petőfi szobor előtt március 15-én. Mert szerintük nem így van. Ők nem támadnak, ők nem védekeznek. Ők ártatlanok. Nekik nincs „makula” a patyolatfehér lelkükön. S minden rosszról mindig a Fidesz tehet. Arról is, hogy ők egyáltalán élnek…

Tovább..

A szocik kimúlása lesz az igazi baloldali megújulás



Arról, hogy miféle tétje lesz ennek a választásnak, meglehetősen kevés szó esik. Azt hiszem megköszönhetjük a végtelenül leharcolt baloldalnak, hogy a valamikori Mounikasó éteri magaslatáig sikerült emelni a politikáról való közgondolkodást. Elég a bohócos képet újra és újra kiplasztikázni az aktuális égés elemeivel, és a Fidesz zsebredugott kézzel slattyog be a Parlamentbe, miközben a baloldali kollégák kényszeredetten rendezik össze a tornazsákot, teszik be szatyorba a váltócipőt és telefonálgatnak haza, hogy mi legyen a kaktusszal az ablakban. A lista elején természetesen nagy lesz a zsibongás, azon sem lepődnénk meg, ha az egyik kiérdemesült baloldali potentát alkalmasint a másik lábára taposna az elsőbbségért, újabb izgalmas részleteket szivárogtatva ki a Szívtipró Parlament intrikáktól sem mentes hétköznapjaiból. A többiek meg bús pandaként komorodhatnak, hogy ezt bizony megcsináltuk, és nem is nagyon tudnának kire mutogatni, mert ezt közösen sikerült ennyire.

Egy választásnak azonban mindenképpen tétje kell, hogy legyen, különben nem lenne igazi választás. A baloldal szemszögéből ez a tét mindenképpen a rendszerváltozás befejezése. Tekintsünk el most kicsit a Fidesz teljesítményétől, és koncentráljunk szigorúan a baloldalra. Ez a magát baloldalnak nevező érdekközösség ugyanis egymagában is felelőssé tehető a saját lenyakazásáért. Politikusai és értelmiségi holdudvara egyöntetűen levizsgázott értékmentességből, hatalomkényszerből és tehetségtelenségből. A baloldali politikus talán most érzi először igazán a bőrén, hogy nem elég ápolni az MSZMP-s hagyományt, amely a politikusi aktivitást kimeríti abban, hogy az ember legyen jó párttag, és tudjon kávét főzni, esetleg tudja meginni a mások által lefőzött kávét. A politikustól úgy tűnik többet vár el a 21. századi választó, és a baloldal esetében várhatóan büntetni is fogja a bénázást, ha mással nem, azzal, hogy nem megy el szavazni.

Kényelmetlenül fogják érezni magukat azok a rendszerváltás után sikeresnek hazudott exkommunista üzletemberek is, akik a maguk számára privatizálták ki az egykor annyira ünnepelt és tiszteletben tartott közvagyont. Politikai összeköttetések nélkül ugyanis közel sem lesz annyira könnyű a megélhetés, a zsíros állami megrendelések lehalászása, a tanulmánykészítés és tanácsadás. És bajban lesz a baloldali, szintén az előző rendszert kiszolgáló értelmiségi holdudvar is. Ki fogja őket kamuból alkalmazni a közszférában, ki fogja őket államilag kitüntetni, ki ad nekik egyetemi tanszéket. Oda lett a bőrkanapé. És oda lett az erkölcsi hitel is, ami azért valahol a megmondó-státusz elengedhetetlen követelménye.

És itt marad tehát egy ország, amely ha nem is önerejéből, de levetkezte magáról a szocialista rendszer maradékát, a vállalhatatlanokat, az érdemtelenül pozíciókat bitorlókat, a habzószájú megmondókat, akik 50 éves ritmusokat ismételgetnek még mindig. Lendvai néni legalább ügyesen nyugdíjba vonult.

Azt azonban ne gondolja senki, hogy egy ország, amelyik önhibáján kívül jelentős ellenzék nélkül marad, az életképes lesz. Ahogyan életképtelen az az ember is, aki mentes minden önkritikától, akiben nem ébrednek kételyek, aki ne bírálná felül olykor saját döntéseit. Az ellenzék megléte a választás lehetőségét is jelenti, a választás lehetősége pedig a döntését. A választás szabadsága pedig demokratikus alapjog, és ha már kitaroltuk magunknak ezt a demokráciát, jó lenne a gyakorlatban is alkalmazni. Ebben a tekintetben jelen pillanatban az MSZP a legantidemokratikusabb párt, mert elbóvlizta a szavazók választás lehetőségét a saját hülyeségével.

A 2014-es választások tehát egy korszak lehetséges lezárásáról szól majd, a Rendszerváltás lezárásáról. A következő lépcső az lenne, ha végre olyan baloldal szerveződne a magyar társadalom köré, amelyik képes értékeket képviselni, képes hiteles programokat alkotni, és meggyőző a tekintetben is, hogy valóban az emberek és az ország gyarapodását szolgálja.

Lehet természetesen továbbra is a Fidesz túlhatalmának mócsingján rágódni, de ezt a helyzetet leginkább a baloldal tökéletes alkalmatlanságának köszönhetjük. És az, hogy a valamikori fiatal demokraták óriási néppárttá nőtték ki magukat, az egyfajta ellenreakciója volt a korábban jól szervezett és igen összetartó pártállami maradéknak, amelyet csak kellő koncentrálással lehetett ellensúlyozni. Reméljük azonban, hogy kétpólusú választási rendszerünk a jövőben színesedni fog, és alkalmas lesz különböző érdekcsoportok befogadására, alkalmas lesz közös célok megfogalmazására, az ország érdekeit szolgáló egységes álláspontok meg, de a különböző társadalmi rétegek hiteles képviseletére. Talán erről beszél a Mesterházy is, hogy a változás megkezdődött. Add tovább!
Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger