2014. június 30.

Civilek és meleg bálnák


Az utóbbi napok történései csodálatos példáját adja annak, hogy miért van az, hogy minden létező jódszándék ellenére, az ember újra és újra kénytelen elveszteni a hitét a „baloldali megújulás” puszta gondolatában is. A múlt héten ugyanis – köszönhetően a politikai uborkaszezonnak – szépen megnézhettük, mire is ment el a norvég bálnavadász és olajfúró vikingek Természet Anyánk megerőszakolásából szerzett, majd az Ökotárs Alapítványnak juttatott skandináv dollárjaiból.

Mert azért ez mindenképp alaphangon pikáns, hogy miután szétfúrják az északi tengert, és  néha Greenpeace hajókat csáklyázva szedik ki a biomasszát a tengerből, ebből hülyére gazdagodják magukat, hogy a pénzt odaadják egy kelet-közép európai öko-bio-vegan-zöld Alapítványnak, aki eme „piszkos” dollárok természetéhez hűen odaadja mindenféle szellemi környezetszennyező brigádnak, hogy a lehentelt kék cetek jaj-sikolya végül Lázár János anyázásába végződjön Gulyás Marcika megafonjában.

Vándorol tehát a pénz a nyugat európai kőgazdag kapitalista zsebéből a full idióta magyar ballerébe, aki aztán jól le is oligarcházza meg putyinozza belőle Orbánt és csapatát. Mi meg nézzük a show műsort, ami nem is azért szánalmas, mintha ne lehetne épp Lázár ellen tüntetni. Még Piréz is szokott (lásd Origós buláj), főleg amióta csajozási okokból jár olyan tüntikre, ahol az átlagéletkor 20 év körül van. Szóval, ha épp az lenne, mi is simán elmennénk lengetni, kiabálni, csápolni, de az ilyen tevékenység kívül esik azon, hogy fenn kell tartatni a Rezsimmel a Toronyházat, az ilyeneket abszolúte hobbiból, szabad időben, ingyen és bérmentve szoktuk mi is csinálni.

Mert mégis hány lélegeztető gépet lehetne építeni a hátrányos helyzetű focistáknak a stadionok trafikjai mellé ebből a pénzből, ami baller-civil kezekben konkrétan levegővé lett? Költői kérdés volt. Azért 100 ezer Euró sem kevés pénz, hogy abból már látható, kézzelfogható produktumok is létre jöhetnének. Például fékek és egyensúlyok tömegei, hogy a zöld gondolat jegyében invazív özönmuskátlikkal teleszórt lakótelepi betonládákról ne is szóljunk. Vagy például lehet Böjte Csaba árváinak árvaházat építeni, amit e sorok írása közben az értelmisik által mélyen lenézett váci szakmunkássrácok csinálnak éppen Gyergyón.

Mert most az megy, hogy a közpénz az szent, de a norvég olajmágnás nagybácsik arra adják a pénzt, amire tetszik nekik. Kár, hogy még ez sincs így.

Érthető, ha nem szimpi, ha Lézer Jani két jakuzzis nyaralás közt a TASZ zsebében matat, de ha a dolgot önmagában nézzük, az egész norvég civil balhé többről szól annál, mint hogy valami Móka Viki, vagy Miki nevű liberálamazon hogyan szórja mások pénzét. Mert azért fontos tény: sok-sok dínónak meg ősállatnak kellett kipusztulnia ahhoz, hogy a norvég tengeri fúrótornyokból elő lehessen pumpálni a pénzt a zöld gondolat terjesztéséhez. Amivel nem is lenne gond, az egészet le lehetne tudni az afrikai éhezőkért aggódó fehér liberális, egykori gyarmattartók sajátos frusztráció-kezelésének, ha nem saját k-közép provincializmusunk bukna ki a történetből.


Főleg a baloldal provinciális posztkomcsi lólába lóg ki megint az európai nyugatos, progresszív felszín alól. Az, hogy akárhogy maszkírozza magát ez a magyar baloldal, igazi mutyizó posztkomcsi, amiből soha nem lesz haladó progresszív szalonna.  Ha a baloldal és a pénz viszonya nem lenne olyan Magyarországon, hogy az úgynevezett „baloldali értékek” csak addig fontosak számukra, amíg a saját, esetünkben hegyezett fogú vadkapitalista oligarcháktól még nem jön a dollár, hogy onnantól instant beindulhassanak a lopóreflexek, akkor valóban azt mondanánk, hogy nem halt meg hiába az sok tengeri állat anno.

A bázisdemokratikus alulról jövés az ilyen frankó dolog, és gyűljenek a melegek, a transzok, vonuljanak fel, csináljanak alternatív színházi fesztiválokat, tartsanak fenn liberális polgári köröket, védjék a környezetet, kötözzék magukat fákhoz, feküdjenek az atomvonat elé, meg ilyen dolgok, amik nyugaton már a tájkép részét képezik. És bár többségüket nem tudjuk egy tetszőleges Rob Schneider filmnél komolyabban venni, de nem is bánjuk annyira, mert leszarjuk.

Így lesz tehát a magyar civil társadalomból balos pártok kiszolgáló személyzete, a magyar baloldalból pedig újfent oligarchák csicskája, provinciális horda. Így hull hamvába immár másodszorra, sőt sokadszorra a civil megújhodás, az igazából a méltó (és jobb kormányzati teljesítményre kényszerítő) ellenfélre áhítozó magyar jobboldalnak is fontos baloldali feltámadás. Hüledezhetünk, hogy a pocakos Hagyó vagy az extesitanár Simon, valamint a kimondottan posztkomcsi baloldal nokiás dobozokban és afrikai útlevelekkel túráztatja a közpénzt, ha a progresszív baloldali civilek égő szemű vezérei ugyanezt csinálják a viking zsozsóval.


Elgondolkodtató ezek után, hogyha ezek a lánglelkű demokraták a kormányrúd közelébe kerülnének, vajon hogyan bánnának azzal a pénzzel, amit úgy hívnak „költségvetés”, és mondjuk egy Móra Veronika azzal nyugtatná meg a valószínűleg inkább a tengerimalacok párzásával, semmint közpénzekkel foglalkozó lelkes demokratikus sajtót, hogy „jól mennek a dolgok”.

A pénzzel való bánásmódjuk ugyanis mutatja, hogy Gulyás Márton és Hagyó Miklós között a leginkább közös az, hogy mindketten elég kreatívan könyvelgetik egymás közt össze-vissza mások rájuk bízott pénzét, így az esztétikai facelift ellenére ugyanaz a szoftver futkos mindkettőjükben.

Jelenleg tehát már 4 évvel a 2018-as választások előtt kijelenthetjük, hogy ez a mostanában körvonalazódó „új” baloldal sem más, mint abban a bizonyos rossz emlékű „8 évben” volt.
Tovább..

2014. június 27.

Az elveszett jelentés


Ha az ember békésen sörözget a Cseh Sörnapokon, és napokig nem néz RTL-híradót, csak kapkodja a fejét, hogy pár nap alatt mennyi disznóságot hordanak össze a médiamunkások! Most például a legfrissebb hírek szerint megtudtuk, hogy a Fővám téren nem Magyarország legjobb felsőoktatási intézménye, a nemzetközileg is jegyzett Budapesti Corvinus Egyetem működött, hanem egy oltári nagy kupleráj. Ezt egy vizsgálati jelentés igazolja, amelyet a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal készített – így az Index.

Ha a hír mögé nézünk, hamar rájövünk, hogy vizsgálat volt, de jelentés nincs, és nincs kupleráj sem, de van a valóság eltorzításában érdekelt ötletadó. Az ügy hátterében felsejlik egy arc, akit a szél fújt át 2012-ben a Duna túloldaláról - az érettségizett Némethné miniszter asszony erős embereként - a Corvinusra gazdasági főigazgatónak annak ellenére, hogy kinevezését sem az egyetem Szenátusa, sem a bírálóbizottság nem támogatta. A hírek szerint Rózsás Péter hasonló beosztásából dicstelen körülmények között távozott a Budapesti Műszaki Egyetemről: a megkönnyebbülés hatalmas sóhaját a Fővám téren is hallani lehetett odaátról, és a műszakis kollégák részvét-telefonhívásait követően a közgázos vezetőség erősen aggódni kezdett...

A csúnya történet terepe a Fidesz felsőoktatási intézményrendszert átalakító ténykedése, amelyet az érintettek első blikkre az egyetemi autonómia elleni támadásnak véltek Klinghammer István államtitkári kinevezésétől kezdve az intézmény-összevonásokon és fizetős szakokon át a kancellári rendszer ötletéig. De, mivel a hazai felsőoktatás vezetői sem hülyék, hamar belátták, hogy a változások nem feltétlenül ellenük szólnak, és megkezdték az új helyzethez való alkalmazkodást. Nem rejthetjük véka alá, hogy – bár számos Fidesz-vezetőnek van közgázos diplomája, - a Corvinusra manapság is gyanakodva tekint a hazai jobber világ. Jó, übertehetséges okleveles közgazdáink, mint Békesi, Csillag, Bokros, Petschingmáriazita és Lengyel László neveinek hallatán ezen nem is lehet csodálkozni. Viszont a hely szellemének pozitív változására utal, hogy, amikor a Ha-hások azt hitték, hogy ők az új ’68-asok, és próbálták kiterjeszteni csápjaikat az ELTÉ-n kívülre is, akkor a közgázos hallgatókat nem sikerült befűzni, és szervezői próbálkozásaik közröhejbe fulladtak.

Ide érkezett Péterünk, és amolyan virágelvtársi értelemben vett éberséggel minden bokorban ellenséget, csalót vagy korrupt közalkalmazottat orrontott. A vezetői értekezleteken nem vett részt, a szenátusi üléseket hébe-hóba látogatta, előterjesztései, már ha egyáltalán volt kedve elkészíteni egyet-egyet, számszaki hibáktól hemzsegtek, és a bennük foglalt javaslatok megvalósíthatósága szakmailag erősen megkérdőjelezhető volt. A szállítói számlákat blokkolta, és ugyan állandó pazarlásról beszélt, de a több százmilliós kifizetetlen számlatartozás által előállt több tízmilliós késedelmi kamatfizetési kötelezettség nem zavarta. Önkényesen kötött megbízási szerződéseket, miközben beszüntetett mindenféle kommunikációt az egyetem vezető szerveivel, és azok munkatársaival. Az általa feltártnak vélt hiányosságokra ugyan felhívta a rektor figyelmét, de nem várta meg a szolgálati útnak megfelelő belső vizsgálat eredményét, hanem biztos, ami biztos, munkáltatóját feljelentette a KEHI-nél. A Szenátus hosszas küzdelem árán végül elérte, hogy az év elején Varga Mihály visszavonja emberünk megbízatását.

Rózsásnak kitűnő minisztériumi és médiakapcsolatai lehetnek, mert már eltávolítása előtt értesült közelgő kirúgatásáról, és ennek köszönhetően egy ravasz kibúvóval elérte, hogy munkajogilag még talán ma is az egyetem alkalmazottja. Hattyúdalként kapott egy egész oldalas médiafelületet a Magyar Nemzet hétvégi mellékletében, ahol ellenvélemény nélkül előadhatta saját verzióját.

A napokban aztán ismét felbukkant a városban. Előtte azonban valakik gondosan előkészítették neki a terepet: az Index lehozta a KEHI jelentésről szóló hírt, majd erre rámozdult a Magyar Nemzet-csoport, és a Hír TV-ben szerdán meg is jelent Rózsás pajti. Zilált fejjel, rendezetlen külsővel, és enyhén autista benyomást keltve elmagyarázta, hogy gyakorlatilag igazolva látja „a bűnös Corvinus”-elméletét. Ugyanakkor furcsa, hogy Rostoványi Zsolt rektort csak egy nappal később hívták be, és szembesítették az Indexben megjelent hírrel. Rostoványi próbálta elmagyarázni a műsorvezetőnek, hogy az említett KEHI-jelentés pillanatnyilag nem létezik, nem is találkozott vele még senki, így a feltett kérdésekre konkrétumok hiányában lehetetlen válaszolni. Az egész médiahajcihő akkor csapott át abszurdba, amikor Rostoványi rámutatott, hogy a műsorvezető által idézett, 2014-re vonatkozó megállapítás nem szerepelhet semmilyen KEHI-jelentésben, mivel tavaly csak a 2008-2012. közötti időszakot vizsgálták. (A Hír TV-s eljárás kísértetiesen emlékeztet a „weyerbélázás” nevű trükkre, ezúttal belföldi változatban.)


Kérdés, vajon mi a büdös francért került elő ismét ez a Rózsás gyerek? Tán csak nem azért, mert parlamenti szavazás előtt áll a felsőoktatási kancellári rendszerre vonatkozó javaslat, amely alapján a közeljövőben a gazdasági ügyeket önállóan kezelő kancellárokat neveznek ki, és Rózsás szeretné világgá kürtölni hozzáértését és nélkülözhetetlenségét?

A sajtóetikát Havas tanár úrtól elsajátító médiagenyák, plusz egy szereptévesztésben, paranoiában és önértékelési zavarokban szenvedő politikai ketrecharcos remélhetőleg utolsó közös próbálkozása – ennyi a hír, és nem több.
Tovább..

2014. június 26.

Lengyel, magyar két jó barát, együtt...



Be kell vallanunk itt a Toronyházban, a lengyel belpolitika történéseire enyhe irigységgel néztünk mindeddig. Olyan ugyanis a felállás, hogy miközben a posztkomcsik kb. egy úttörő-hagyományőrző klub szintjén vegetálnak évek óta, addig két jobboldali párt osztja meg az egykori német birodalmi határ mentén a lengyel földet. Mostanáig így volt.

Hogy értsük a felállást, a lengyel Wprost magazin lehozott egy kisebb Watergate-re (lengyelül tán Woda-Wrota?) elegendő titkos beszélgetést Bartlomiej Sienkiewicz lengyel belügyminiszter és Marek Belka jegybankelnök részvételével, melyben a lengyel-amerikai kapcsolatokat és alapvetően Lengyelország jelenlegi helyzetét taglalják olyan stílusban, ahogy Piréz szokott értekezni, ha kifogy a buborék a jakuzzijából a Toronyház penthouse lakosztályában, vagy ahogy Mongúz anyázott akkor, amikor az EU el akarta venni a színarany pálinkafőző üstjét.

Azoknak, akik minimálisan is belátnak a lengyel belpolitika kulisszái mögé azonban világos, hogy nem ma vette kezdetét a magyar és a lengyel „polgári oldal” eltávolodása, melyre ha úgy tetszik az ukrán helyzet körüli értetlenkedés, majd végül Paks tette fel a pontot. Ez a folyamat tetőzött most annyira, hogy már Hernádi Zsolt és az igazságszolgáltatás dinamikus viszonyáról értekezik egy kapcsolódó felvételen Jacek Krawiec, a lengyel állami olajtársaság vezetője és Paweł Graś lengyel kormányszóvivő, hogy aztán Orbán Viktor és Vladimir Putyin kapcsolatát elemezzék egy gayporn-metafora keretében.

Ha feltesszük a kérdést, hogy mégis hova tűntek a lengyel komcsik, vissza kell repülnünk az időben egy évtizedet, amikor Adam Michnik titkos találkozón vette fel beszélgetését Lew Rywin producerrel, amiben – számunkra is ismerős módon – osztogatták a csókosok egymásnak a kilincset és a dollárokat. Az első lényegi különbség tehát, hogy abban a történelmi pillanatban, amikor hazánkban „nemzeti közép” címszóval 8 évre káoszba tolta magát és az országot a baloldal, lengyel barátainknál bekövetkezett „2010”, a korábbi psztkomcsi baloldali kormánypárt 10% alá esett tartósan (jelenleg 8.2%-on állnak) és a lengyel politikai palettán jobboldali pártok kezdtek versengeni egymással.

Tusk „polgári platformja” a nyugatos irányvonal képviselője. Egyes támogatói és ellenzői egyaránt már-már baloldalinak tekintik összehasonlítva ellenzékével a Kaczynski testvérpár által a keleti pusztákon és a kőkonzervativizmus bástyájaként ismert Krakkóban erős PIS-szel.

Sokat elárul a tény, hogy manapság Orbán Viktor személyének pozitív megítélése sokkal inkább a lengyel ellenzéki PIS köreiben egyértelmű, és a Békemeneteket támogató lengyel tüntetők többsége is Krakkóból érkezik, valamint a PIS-t, Orbán Viktor szövetségesének legnagyobb politikai ellenfelét támogatja. Mindeközben Tusk a baloldal helyén támadt űr betöltése érdekében, és a PIS erős térnyerése miatt is úgymond „lenyúlni volt kénytelen” a lengyel baloldal európai, nyugatos, liberális, középpárti elemeit, tehát tartós szövetségre lépett a nálunk leginkább az LMP-Bajnai féle baloldalra emlékeztető sziléziai és varsói értelmiséggel.


Itt jegyeznénk meg, hogy a Putyin faszát szopja szöveg Tuskkal kapcsolatban hangzott el először, amikor azzal vádolták, hogy nem nyomozgat eléggé elszántan Lech Kaczynski smolenszki tragédiájával kapcsolatban, sőt, tulajdonképpen a gyilkos orosz titkosszolgálatot fedezi.

Ennek fényében már érthető, hogy amikor itthon beindult a Paks-hiszti, a PO és Tusk köreiben voltak páran, akiknél megértő talajra hullhatott a Hungaroputyin-mítosz (amit mi már egy korábbi mémben próbáltunk kifigurázni még tavaly.) Ezért amikor a Népszabadság és a hazai balmédia kajánul hozza le a bazmegelő-faszozó lengyel atyafiak Orbán-bashingjét, tulajdonképpen nem tesz mást, minthogy felnagyítja azok hangját, akik a lengyel kormánypárton belül az ő nézeteiket képviselik. Ami annál is inkább érdekes, lévén a botrányt kirobbantó Wprost kb. a lengyel HVG és a Heti Válasz sajátos kombinációjának tekinthető, de alapvetően abban érdekelt, hogy a PO-t még inkább balra húzva-tolva lehetőleg a párt balszárnyát hozza helyzetbe, és a jobbszárnyat gyengítse.

Így a mostani botrány elsődleges célpontja az, hogy Tuskot lehetőleg végleg leszakítsa Orbánról, a Fideszről, valamint a többi, hozzá hasonló visegrádi jobboldali szövetségesekről, és a gazdasági-növekedési programok orbánitól eltérő csomagját fogadják el. Erről szól ugyanis a botrány érdemi, a lengyel politikai életet valóban meghatározó része. Orbán Putyinét..., az amcsi kapcsolatok szart se érnek, a MOL vezér az asszonnyal intézi el a perét témák csak helykitöltést szolgálnak, miközben főleg arról volt szó, hogy a pénzügyminiszter leváltásáért cserébe a központi bank támogatná a kormány intézkedéseit, titokban állampapírt venne, hogy stabilizálja a piacot, lesimítsa a kilengéseket, kiherélve ezzel a k-k-európai térségre játszó spekulációt. A gond az, hogy a lengyel jegybanknak tilos saját állampapírt vásárolni, és emiatt áll a bál. Gyakorlatilag a PO balszárnyának helyzetbe hozásáért, a jobbszárnyhoz köthető pénzügyminiszter beáldozásáért cserébe a lengyel központi bank tiltott állampapír-tranzakciókat ajánlott.

Mondhatnánk ezen a ponton, hogy szegény Donald most kapja meg a maga brüsszeli köreit, ahol miután szövetségi rendszerében nincs meg a Békemenethez hasonló „népi” jobboldali háttér, lévén azt a legkeményebb ellenfele építette fel orbáni mintára, maradtak neki a kamarilla-politizálás mocsarába tévedt szövetségesek a háta mögött, akik immár többet ártanak neki, mint használnak.

Mindeközben a komcsik már a „harmadik erő” szerepét sem tudják ellátni, egyre növekszik a „lengyel jobbik”, Korwin-Mikke viccpártja, mely a legújabb felmérés szerint már a 3. helyen áll. Egyébként a pártot vezető Korwin-Mikke úr szerint a zsidók elleni pogromok a lengyel gazdasági érdekek sajátos érvényesítése volt. Úgy nyilatkozott egyszer, hogy inkább bízná a saját lánya szexuális felvilágosítását egy udvarias pedofilra, mintsem az iskolai felvilágosító órán hallottakra, merthogy az "megöli az erotikát". Korwin-Mikke úr mellett meg ott sündörög a fiatalok körében az ex-PO tag Palikot, aki épp a másik oldalról közelítve antiklerikális szélsőbaloldali pártot igyekszik gründolni magának a szélsőjobb és bal határvidékén, amihez – ismerve a lengyel vallásosság-statisztikákat – külön gratulálunk.

Szóval összegezve: 10 évvel ezelőtt még lehet, hogy irigykedve néztünk a lengyel politikai palettára, de nagyon valószínű, hogy 2015-ben a beomló PO helyén meginduló folyamatok következtében már lengyel barátaink fognak irigykedve tekinteni hazánkra, mert egy olyan új politikai térkép körvonalazódik azon a pályaudvaron, ahonnan eddig rendre Budapestre futottak be a varsói gyorsok, hogy inkább most retúrjegyet vásárolnának.
Tovább..

2014. június 25.

Magyarok vizeitől…

„Miközben a Föld lakossága rohamos ütemben nő, édesvíz készleteink egyre kevésbé tudják
kielégíteni a növekvő igényeket. De mi a helyzet a magyar vizekkel?”
 Magyarország - ezer víz országa konferencia

- Hát kérem, arról ugye senki nem tehet, hogy szombatra virradóra megromlott a Balaton. – nyilatkozta az ormányszóvivő a 21-én Balatonfüreden rendezett sporteseménnyel kapcsolatban. A Népegészségügyi Szakizgatási Szerv részéről az előzetes ellenőrzést lefolytató Kovácsné Marika védőnő állítása szerint a hőmérő egyik esetben sem jelezte, hogy a Balatonnak láza lett volna. Mint az köztudott, a rendezvényt követően több sportoló betegedett meg, többek között az EB-aranyérmes Gyurta Gergely és Risztov Éva olimpiai bajnok.

Egy név nélkül nyilatkozó kormányzati forrás megerősítette, hogy jelenleg nem folyik vizsgálat a felelősök megnevezése érdekében. A megbetegedett sportolók eddigi eredményei különben sem indokolnák kellően, hogy az állami apparátusból bárkit is feleslegesen pellengérre állítsanak. Példaként említette, hogy a 2012-es VB-n Gyurta csak bronzérmes lett, valamint, hogy Risztov Éva a 2002-es EB-n három ezüstöt hozott, három arany helyett. Forrásunk hozzátette, hogy az állam nem vállalhat felelősséget a résztvevők szakszerűtlen magatartásáért, és különben is úszni mentek oda, nem vedelni.

Egyelőre nem hozott megnyugtató eredményt Közlekedésrendészeti Főosztály vizsgálat sem, amely az úgynevezett - különben a vadlibák számára is kötelezővé tett, és az alkotmányban is rögzített - V-vonulási út betartásának esetleges baleset-biztonsági hiányosságait tárná föl. Megkezdődtek azonban azok a személyes elbeszélgetések, amelyeknek célja kideríteni, hogy a nevezett sportesemény ideje alatt ki és milyen mértékben vizelt úszás közben a Balaton vizébe, illetve, hogy okozhatott e ez tömeges megbetegedést.

Szakértők vizsgálják a Balaton, mint önálló jogi személy felelősségre vonásának kérdését. A megfelelő törvényi háttér ugyanis lehetőséget biztosítana arra, hogy a környezetvédelmi előírások betartásával egy köztisztviselőkből álló szakmai különítmény megverje a vizet. A szombat hajnalig kimúlt halakat pedig, akik felelőtlen viselkedésükkel ellehetetlenítették a sporthoz és az egészséges életmódhoz való alapvető állampolgári jog gyakorlását nem hantolják el, oszladozzanak csak szégyenszemre a víz tetején.

Az Idegenforgalmi Hivatalnak az ügyben kiadott nyilatkozata ezzel szemben sikeresnek nevezte a Balaton idei alkalmassági tesztjét, és jelezte, hogy jövőre is igénybe kívánják venni a sportolók segítségét a vízminőség meghatározásában, és a Balaton úgynevezett beúszásában. A nyilatkozat ezenkívül hangsúlyozza, hogy az 1000 víz országa idén is nagy szeretettel várja vizeihez a pihenni, megtisztulni vágyó külföldi vendégeinket, majd felidézi a 2014-es Balatoni Nyár szlogenjét:

„Fűben, fában, földben, vízben van az orvosság. Ami az egyik embernek orvosság, az a másiknak méreg.”
Tenkes Kapitány


Tovább..

2014. június 24.

Tasnádi vermut


Emlékszünk még milyen volt kiváló szocializmusunk csemegetermékének, az Éva vermutnak az íze? Keserédes. Az, hogy Schiffer András LMP-s politikus kardoskodik csupán évek óta érdemben az ügynöktörvény megszületéséért, hát az is ilyen jellegzetes, keserédes szocialista időket idéző ízt hagy az ember szájában. Mert ha egy zöldpárti képviselő küzd a polgári (antikommunista) értékrendhez szigorúan hozzákapcsolódó ügynökkérdés tisztázásáért a Tisztelt Házban, akkor ugyan mit csinál a polgári jobboldal?

A baloldalnak a kérdéshez való viszonyával teljesen tisztában vagyunk Naésgyula, Medgyessy Péter, vagy az ifjabb Gyuriferi politikai magatartásának tükrében. Emiatt is figyeljük örömmel a megtisztulásra, szembenézésre és megújulásra képtelen baloldal, és holdudvara szétzilálódását, erkölcsi megsemmisülését. De miközben abban reménykedünk, hogy a régi baloldali megmondóemberek eltűnésével egyetemben végre befejződhet a rendszerváltozás, feltűnik a jobboldalon, egy államtitkárság várományosaként, Tasnádi László III/2-es besorolású ügynök.

Bár korábban elegendő volt egy ügynök-felmenő kikutatása egy jobboldali politikus háttérbevonulásához Pokorni Zoltán esetében például, a naésgyulás vállvonogatás időközben átragadt egyes jobboldali képviselőkre is. Semjén Zsolt is láthatóan hamar túljutott PHD-s plágiumbotrányán, a közgondolkodás azonban számon tartja az efféle megingásokat. Teljesen természetes, ha a szavazók elvárnak egyfajta erkölcsi minőség képviselését a az általuk megválasztott politikusoktól. (Kivéve természetesen a baloldali szavazókat…) Ezért is felesleges a meghasonulásig gyötörni az agyakat Tasnádi László államtitkárrá választásának kérdésében. Ez az ügy egyszerűen világvalag. Olyan, mint a régi Köki tisztaságügyileg. Menthetetlen.

Az ügynökök személyéről keveset tudunk, tudhatunk. Tevékenységükkel azonban fokozatosan tisztába kerültünk, éppen ezért is lehet a rendszerváltozás egyik szimbóluma az ügynökkérdés tisztázása. A besúgás, a megfigyelés, a beszervezés a legalantasabb emberi tevékenység, amelyben egy egész állami apparátus tevékenykedett. A nyilvánosság elől eltitkoltan, védett irodák füstöt sötétjében más emberek ellehetetlenítésén dolgozó pszichológusok, spiclik, ügynökök szőtték a rendszer ellenségeit ellehetetlenítő, azokat emberi méltóságukban megalázó terveiket. Ezek a névtelenek tökéletesen ismerték gyengeségeinket, és föl is használták azokat üzelmeikhez. Családokat, emberi életeket tettek tönkre. Voltak, akiket erőszakkal, megvesztegetéssel cinkosaikká tettek, míg egy egész közösség jellemvonásává tették a másik megfigyelését és beárulását. Ezáltal mentették föl magukat az erkölcsi felelősség alól. Ezek a névtelenek még ma is köztünk vannak, egyesek már vígan élvezik a magas állami nyugdíj előnyeit, mások a rendszerváltást követően, kapcsolataik révén meggazdagodtak. Békés és biztonságos életet élnek.

Nekünk, akik maximum elszenvedői lehettünk az ügyködésüknek, pusztán néhány dokumentumfilm segíthet igazán a maga súlyosságában megismerni névtelen polgártársaink tevékenységét. Még csak módunkban sem áll őket elítélni, mert nincsenek meg a szükséges, és – hangsúlyozom – igazságos törvényi feltételek. Kénytelenek vagyunk viszont elviselni az örökséget, azt a mélyen gyökerező bizalmatlanságot, amelytől szenved ez az ország. Annyi lehetőségünk maradt csupán, hogy ismeretlenül is nemet mondjunk rájuk.  

Tasnádi Péter személyének, ügynöki tevékenységének megítélése, állami kinevezése pontosan azért problematikus, mert egyelőre nem létezik olyan szűrő, amelyen keresztül a köz felmérhetné Tasnádi László korábbi tevékenységét. Természetesen elképzelhető, hogy Tasnádi Péter fontos, és valóban feddhetetlen szakmai munkát végzett, de ezt csak az ügynöktörvény által meghatározott módon lefolytatott átvilágítás után állíthatnánk biztonsággal. Csak ezáltal állítható vissza az erkölcsi hitelesség. És nem egy meglehetősen kioktató hangnemű kormányszóvivői vélemény alapján, amely szerint illik tudomásul venni Pintér Sándor döntését. Hát nem kérem, ez nem hit kérdése.

És az ügynökkérdést illik komolyan venni.

Ezúton köszönöm meg Schiffer András LMP-s képviselőnek, hogy a Parlamentben a polgári oldal szavazóit képviseli az ügynöktörvény kérdésében. És köszönöm, hogy emlékeztet az Éva vermut keserédes ízére…



Tovább..

2014. június 23.

Lehet, hogy a jogvédőkre is ráférne egy kis verés?


Úgy látszik, Tolvajkergetők nem csak itthon léteznek (akik egyébként minden lábszagúságuk ellenére társadalmilag hasznosabb tevékenységet végeznek, mint 3 tucatnyi norvégalapos - a szerk.), hanem a boldogabb nyugaton is, bár a nemzetközi, bevándorláspárti baloldal nagy örömére inkább a suttyó vidéken, a homály árnyékában élő parasztok között. Kedden egy betörés miatt tucatnyi ember meglincselt egy romániai roma fiút Párizs közelében, egy lakótelepen, az áldozat kómába esett.

A 16 éves fiú a családjával és más romákkal élt együtt Pierrefitte-sur-Seine egyik kiürített házában. Michel Fourcade, a kisváros szocialista polgármestere szerint a roma fiút június eleje óta többször is előállították lopás gyanúja miatt. A polgármester azt is elmondta, hogy a városban az elmúlt hetekben több olyan gépkocsifeltörés és betörés történt, amelyekről a helyiek azt gyanítják, hogy romák követték el.

A romák jogait védő egyesületek szerint a cigányokkal szembeni erőszak növekedő tendenciát mutat. A dél-franciaországi Marseille-ben 2012 októberében helyiek felgyújtottak egy romatelepet, hogy elűzzék a cigányokat, 2013 májusában pedig az északi Hellemmes-ben rátámadtak egy útszéli pihenőhelyen tábort vert romaközösségre.

A verés után egy nappal Marseille-ben újabb illegális cigánytelepet számolt fel szerdán a rendőrség. A roma családok már a rendőrök érkezése előtt maguktól elhagyták a város 12. kerületében található üres telket, ahol két éven át éltek. A prefektúra tájékoztatása szerint annak a 18 családnak, amely részt vesz az „állampolgársági és szakmai beilleszkedési programban”, átmeneti szállást biztosítottak a hatóságok.

Állampolgársági és szakmai beilleszkedési program – igen rendes a francia államtól, hogy ilyesmire ad ki pénzt. Ez gyakorlatilag egy megkésett kisegítő osztály. A mi kedves nemzetközi baloldalunk azonban úgy látszik, még mindig össze-vissza fordítgatja Hegelt, feje tetejéről a talpára, majd vissza, legalábbis ez tűnik ki abból, hogy láthatóan egyetlen egy okot képesek feltételezni illegálisan bevándorolt, rendszerint a helyiek ellen bűncselekményeket elkövető, akármilyen nemzetiségű és bőrszínű emberek elleni kirohanásokban, megverésükben: rasszizmust.

Édes istenkém. Valahogy ha ugyanezt történne egy őshonos franciával, akit egy bevándorló-negyedben megvernek a sok lopásért, senkinek nem jutna eszébe a rasszizmus. Végtelenül beszűkült és korlátolt gondolkozás ez: a tolerancia jegyében bizonyára el kéne fogadnia a tisztelt franciáknak, hogy időnként jönnek illegális bevándorlók, akik a településük szélén letelepszenek bádogházakban, majd rendszerint meglopják őket. Pluralizmus, sokféleség, tolerancia, multikulti. Tisztelni kell a másságot, de a másoknak nem kell tisztelnie, amitől eltérnek? Vagy mi van? Vagy a francia államnak kötelessége lenne minden oda érkezőt kioktatni, lakást és munkát adni neki ingyér’, amennyiben hajlandó részt venni egy ilyen programban? Na ne már!

Ráadásul a tisztelt jogvédők elsősorban nem a legális bevándorlókra vannak rápattanva, hanem azokra, akik ugyebár papírok, bejelentés, egyebek nélkül, törvénytelen módon érkeztek az országba. Bizonyára elősegíti a morált, ha ezt csak úgy elnézik nekik. Elvégre a törvényeknek nem kellene mindenkire egyformán vonatkozniuk, vagy ilyenkor a jogállami papírformák bajnokai képesek felülemelkedni a legalapvetőbb jogállami normán, mert a francia államnak kötelessége az egész világ baját a vállára venni? Ha esetleg franciák lopnának meg romákat Romániában vagy nálunk, majd ezért megvernék őket, akkor is nyilvánvalóan a franciák lennének a rasszisták?

Mert olyan nincs, hogy ne a többségi fehérek legyenek a rasszisták és gyűlölködők. Hogy esetleg az érkezőknek kell alkalmazkodni, mint vendégek, vagy hogy egy országnak joga van megmondani, hogy kit enged be és kit nem, arra nem gondolnak.

Lehet, hogy a jogvédőkre is ráférne egy kis verés?



Tovább..

2014. június 20.

Az RTL visszavág


Méltó bosszúhadjáratnak lehetünk szemtanúi, hiszen az RTL Klub éppen véres szablyáját hordozza körbe a média virtuális világában, jelezvén, hogy fölveszi a kesztyűt a Kormánnyal szemben! Majd ők megtorolják a reklámadót, meg az elnyomást, meg azt a faszit akit kirúgtak az Origótól, de már másnap a 444-nél dolgozott. Valami Sanyit… Külön is érdekes, hogy a baloldali trollsajtó milyen nyálcsorgatva szemlézi az RTL Klub híradóit, azaz ők mostanság nézik, vagy nézni kényszerülnek azt a műsort. HÁHÁHHHÁ!!!

Bármennyire is tiszteljük az RTL Klub eddigi kitűnő munkásságát, mégsem hiszünk ennek az igazsághadjáratnak a sikerességében. Az csatorna ugyanis eddig is nagyjából azt volt csak képes érzékelni a magyari valóságból, ha valaki, lehetőleg egy vicces nevű faluban, ittasan megerőszakolta a kutyák által szétmarcangolt anyját. Vagy, ha egy néni saját készítésű süteményt árul, hogy etetni tudja a katonai kísérletektől megmentett csonka orrú delfinjét, akit befőttesüvegben tart. Vagy, ha Győzike pukizott. Ha a csatorna a hírei közt meg is kísérel politikai témájú leleplezésekre, egész egyszerűen nem veszik komolyan a nézők. Az RTL Klub nyilvánvalóan nem a valóságban élő emberek adója. Műsorán csak szappanoperák, vámpíros-tankos sorozatok, meg életmód-tanácsadás szerepelnek. Egész napokat lehet ebben a rózsaszínű, eperszagú gennyben eltapicskolni. A híradó is csak azért van, hogy a nézőknek újból és újból bebizonyítsa, hogy ez a világ, ez az ország, meg a szomszéd is rossz és gonosz, és az életedre tör. Jobb, ha a tévé előtt ülsz bezárkózva, mert az sokkal biztonságosabb.

Ha az ebbe a létbe hipnotizált fogyasztóit érdekeltté akarja tenni a csatorna a reklámadó és a gonosz Kormány ármánykodása ellenében, akkor nem válogathat (saját) eszközei közt. Szépen lassan átpolitizálódnak majd a műsorok. A reggeli híradóban éhező és szomjazó szomáliai gyerekeket mutatnak, majd Orbán Viktort, amint épp tojásrántottát eszik reggelire, teával. Az Astro Showban Szegfű Tündérke összefogás-áldást oszt, majd 40 könyörgő kisnyugdíjas unokájáról veszi le a fideszcóreszt. A déli Fókuszban éhező és szomjazó etiópiai gyerekeket mutatnak, majd Orbán Viktort, aki ebédre rántott húst eszik kovászos uborkával, hideg vízzel. A Mentalista feltöri az Orbán Ráchel lagziján ellopott két telefon titkos kódjait, és megtalálja a Halálcsillag tervrajzát. Az Éjjel-Nappal Budapest következő részében Lázár János költözik a Pirike melletti szobába, de kiderül, hogy büdös a lába. A Heti Hetesben Gálvölgyi János letolja a nadrágját, és megmutatja Teddynek az Orbán Viktort ábrázoló tetoválást a hátsóján, majd mond egy viccet, amin még a tapsgép sem nevet. Végül az éjféli híradóban éhező és szomjazó szomáliai gyerekeket mutatnak, majd Orbán Viktort, amint lekváros kenyeret vacsorázik, tejjel.

És ezzel teljes a bosszú!

Az RTL Klub magatartása leginkább méltatlan egy magára valamit is adó csatornához. Orbán Ráchel esküvőjét ismételten elővenni meg egyenesen szánalmas. Csak hát úgy tűnik ennyi telik a szellemi munícióból. Ahhoz, hogy a kereskedelmi média szereplői képesek legyenek a mindennapok valóságához igazodni, ahhoz valódi, tényfeltáró anyagokat kellene készíteni, jelen lenni, kérdezni, érvelni. Viszont ez bonyolult. Egyszerűbb, ha kitalálunk egy országot, kitaláljuk az embereket, és kitaláljuk, milyen kitalált igényei is vannak a kitalált embereknek. Közben pedig szépen megélünk a reklámokból, amiket szintén kitalált embereknek készítenek. Ha ez ilyen egyszerű, akkor tényleg minek erőlködni.


Bezzeg, ha a kormány beleköp ebbe az állóvízbe, az más.

Akkor bosszút kell állni! Bárcsak menne még az újságírás…
Tovább..

2014. június 18.

AI - A mesterkélt intelligencia



Az Amnesty International Magyarország szerint a magyar kormány megpróbálja elhallgattatni civil szervezetek egy részét, amivel korlátozza a sajtó és egyesülési szabadság jogát. A szervezet a Norvég Alap körüli vita kapcsán felszólította a kormányt, hogy hagyjon fel a civilek célkeresztbe állításával.

Nos, a Norvég Alap irgalmatlan mennyiségű, több milliárd forintnyi pénzére első körben tényleg azt mondaná az ember, hogy mit szól bele a kormány, hogy hova költik, hiszen örüljünk, hogy jön a zsozsó, az olajos norvégok ideáldozzák a felesleges pénzüket. Miért nem örülünk ennek? Hisz egyrészt ingyér’ van a pénz, másrészt úgyis állandóan azon jajongunk, hogy gyenge a civil szféra Magyarországon, és erősíteni kell.

A magyar „civil szféra” leghangosabbjai valamiért mindig is a baloldali, progresszív, emberijogi ügyekért harcoló egyesületek voltak – nincs jobb, rövidebb, velősebb reklámszöveg, mint az egyenlőség, az elnyomás elleni küzdelem, a felzárkóztatás, az esélyegyenlőség, a szegénységen való szomorkodás és hasonlók.  Eközben például csendben működik a sokkal többeket megmozgató cserkészet, vagy a karitász, meg a máltaiak és az egyéb, hasonló kezdeményezések. Nos, ezek a hangos balos, egyenlőségmaximalizálásra szakosodott szervezetek rendszerint jajgatnak, ha kevesebb állami pénzt kapnak, mint korábban.

A magyar civil szféra állami pénzen akar erősödni folyamatost, miközben fenntartja a jogot az állam és a kormány szidására. Akkor hogy is van ez a függetlenség? Az ember a mecénását békén szokta hagyni.  A Lázár János-ellenes tüntetésekre járó  Gulyás Márton egyesülete, a Krétakör például idén 130 millió forintos egyedi támogatást kapott Balog Zoltán miniszter jóváhagyásával.

A Heti Válasz nemrég írta meg, hogy a közelmúltban nyolcszázmillió forintos pénzeső hullott azon civil szervezetekre, akik a leghangosabban támadják a magyar kormányt.

A Norvég Alap most látogatási akciót szervezett június 23 - 29 közé, amikor a támogatott szervezetekkel lehet megismerkedni. Az akció a függetlenséget és ártatlanságot hivatott bizonyítani, így a következőkkel ismerkedhetünk meg: Ágacska Alapítvány az Örökbefogadásért és a Családokért (Budapest); Igazgyöngy Alapítvány (Told);  Zöld Akció Egyesület (Kazincbarcika); – Szúcs Községért Egyesület (Szúcs); Sajóvölgyi Tájszépítő Egyesület (Hét); Zöld Pók Alapítvány és a Van Esély (Budapest).

Nos, nagyszerű, hogy ők is kaptak pénzt a Norvég Alaptól. Azonban pár másik egyesület kimaradt, így például a Liberális Fiatalok Egyesülete, a Labrisz Leszbikus Egyesület vagy épp a” családon belüli erőszak ellen küzdő” Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE); Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség; Patriarchátust Ellenzők Társasága (Patent).

Nos, a Norvég Alap támogatási politikájának fő csapásirányát utóbbi szervezetek adják, mint az kiderül az alap küldetésnyilatkozatából. Eszerint az alap kiemelt támogatási témái: „társadalmi igazságosság, demokrácia és fenntartható fejlődés, az emberi és kisebbségi jogok (etnikai, nyelvi, vallási, szexuális orientáció alapján), a jó kormányzás és átláthatóság, a rasszizmus és idegengyűlölet elleni harc, a nemek közti egyenlőség (beleértve a nemi és a családon belüli erőszakot), a megkülönböztetés és a társadalmi egyenlőtlenségek, a szegénység és a kirekesztés elleni fellépés”.

Nos, a szépen hangzó jelszavak nagy része masszív progresszív (baloldali-liberális) támogatási politikát jelent. A küldetése szerint a családon belüli erőszakért küzdő NANE a gyakorlatban egy megsavanyodott nőkből álló, férfiellenes gittegylet, a Patent pedig egy már-már nevetségesen családellenes, szélsőségesen abortuszpárti jogászegylet, amely felháborodik azon, ha valaki „élő személyként állítják be a magzatot”, valamint hogy „nem alternatívája az abortusznak az örökbefogadás, hiszen a terhesség egészségügyi kockázatokkal, testi változássokkal jár, és ezeket a nőnek joga van elkerülni. Ráadásul sok nő a már megszületett gyerekéhez oly módon kötődik, ami érzelmileg teszi lehetetlenné számára az örökbeadást.” Hát komolyan, felháborító!

Mint a Heti Válasz  írta, a Norvég Alap gyakorlatilag Soros-lerakat. Nem látjuk az alap pénzei közt a határon túli magyarokkal foglalkozó magyarországi szervezeteknek juttatott pénzeket, Böjte Csaba szervezeteinek támogatását, a cigányokkal foglalkozó egyházi egyesületeket sem.

Ugyanez a helyzet a most hangosan tiltakozó Amnesty International ügypolitikájával is. A nemzetközi AI még ki-kiáll olyan ügyek mellett, mint a Szudánban vallása halálraítélt, fiatal keresztény, terhes nő esete. Bár az kissé abszurd volt, amikor az európai muzulmánok jogait féltette a szervezet. A hazai AI még ennél is egyoldalúbb, csak az „elnyomott”-nak vélt társadalmi csoportok férnek bele a portfóliójába. A fő csapásirány egyértelmű.

Nos, ilyenkor itt a toronyban eszünkbe jut, hogy vajon az úgynevezett „civil szféra” nem inkább akkor erősödne, ha az állam meg a támogatási alapok magára hagynák, és saját lábon kellene megállnia?

S vajon miért mindig ugyanazok a szervezetek a leghangosabbak, míg a többiek csendben munkálkodnak, esetleg sokkal többet?
Tovább..

Horváth Csaba, és a kitölthetetlen űr


Ámerikában találták ki, hogy a politikai bizalmi-index vizsgálatoknál, komolynak szánt társadalomtudományos mérések helyett egyetlen eldöntendő kérdésbe sűrítik egy adott személy hitelességével, tevékenységével kapcsolatos összes indikátort. Ez a klasszikus kérdés a "Venne tőle használt autót?" Mi Horváth Csabától nem vennénk. Most már nem is kell, hiszen hivatalosan kiszállt a nepperkedésből a főpolgármesterségért folyó ádáz ellenzéki küzdelemből. Egy esélytelen jelölttel kevesebb, egy gyurcsányi keverési lehetőséggel több. Amíg egymás lehámozásával foglalkoznak a sötét oldalon, addig nagy baj nincs.

Eddig nem is túl izgalmas a sztori (nem is lesz az!). Újabb nextgen emeszpés tűnt el a süllyesztőben - az ellenzéki megújulási metodikát ismerve - pár hónapra. Csak úgy kovácslászlósan. Visszajön majd ő is valahogy. Ami érdekes, hogy vele az ellenzéki oldal egyetlen ismert, Budapest-politikával azonosítható arca lépett le, szóval a nagy kérdés, hogy kit húznak elő a kalapból. Annyira nincs ugyanis senki fajsúlyos figura arrafelé, hogy amikor erről beszéltünk a Toronyházban, az "akkor ki?" kérdés után csak pislogtunk egymásra a mahagóni tárgyalóasztal körül. Piréz ugyan felvetette, hogy egy dobozba dobjuk be cetlire felírva a lehetséges alternatívákat, de ez se jött be. A doboz felbontása után hét üres cetlit találtunk, a nyolcadikra meg valaki faszt rajzolt. (Nekem egy pillanatra eszembe jutott Botka, de aztán beugrott, hogy ő Szeged, ami nem Budapest, viszont lassan komp jár át villamos jár át Hódmezővásárhelyről.)

Várhatóan hasonló lesz majd az őszi önki választások ellenzékre leadott szavazatainak megoszlása is.

(Konteo: Jávorbeni/Gordi és Gyuriferi azért golyózta ki Csabikát, hogy rákényszerítse az emeszpét egy még súlytalanabb "konszenzusos" jelölt előkaparására, aki aztán olyan megalázó vereséget szenved, hogy az emeszpé még tovább veszít a súlyából a dékával és az etizennéggyel szemben.)

Hogy miért lényegtelen mindez? Mert Tarlós ellen mindegy is, hogy ez a magát demokratikus ellenzéknek nevező valami kit is indít. Nem azért, mert Tarlós lett volna az elképzelhető főpolgármesterek legjobbika, hanem mert nincs kit. Pedig örülnénk neki. Hogy miért?

Részemről, mióta végleg elköltöztem a székesfővárosból a fasza pásztoridillbe, kábé hidegen hagy, hogy mi történik Budapesttel. Sosem voltam tősgyökeres arrafelé, szóval abban a pár évben, amíg ott éldegéltem, komoly érzelmi kötődés nem alakult ki bennem. (Én nem az a hülyegyerek vagyok, aki huszonévesen beköltözik, aztán pestibb akar lenni a pestinél.)  Amit észrevettem Bp-en abban a pár évben, hogy az ott lakóknak nagyjából semmi sem elég jó, semmi nem elég minőségi, nyugaton minden jobb.

Itt persze nem a külső kerületek lakóiról van szó, hisz ott szinte olyan, mintha valaki egy vidéki kisvárosban lakna. Minden szempontból. A nagykörúton belül az érdekes. 60 koncert egy este, 15 kiállítás párhuzamosan, minden hétvégén két ingyenes fesztivál, és éjfél után 1 kilométeres körzeten belül "csak" 18 kajálda és 100 kocsma van nyitva. És persze az utak, a közlekedés, a hardver alapvetően tökéletes állapotban van, munkát meg csak az nem talál, aki nem is akar igazán. Én közben a egyórás utamat a melóhelyemre 40 éve épített úton teszem meg egy 40 éves biciklin, negyvenedmagammal - télen-nyáron. De már csatornáztak tavaly…


Nekem, és még nagyjából másik 8 millió embernek annyiban érdekes a főpolgármester személye, hogy minél nagyobb balfasz kerül oda, annál jobb. Mi minden forintnak örülünk, amit nem sikerül a fejlesztési források közül Budapestre vinni.
Tovább..

2014. június 16.

A szabadság napjára


A rendszerváltoztatás  szovjet önkénytől való szabadulás egyik legfontosabb állomása volt, mikor 1989. június 16-án, Nagy Imrének a földi maradványait, méltó tiszteletadás mellett a Hősök terén felravatalozták, majd újratemették a rákoskeresztúri Új köztemetőben. Kádár ugyan még élt (bár a történetírók tanúsága szerint igencsak félrebeszélt a kórházi ágyán), s az itt állomásozó „felszabadító” szovjet hadsereg is javában látogatta a laktanyák melletti talponállókat, de a szabadság és a függetlenség eszménye végigsöpört a magyar társadalmon. Egy kicsiny, de annál inkább bátrabb ellenzéki értelmiségi és jó néhány hirtelen liberálissá átvedlő „reformkommunista”  bábáskodott ekkor a jogi átmenet és a béke felett, akár Nagy Imre sírjánál…

25 év telt azóta. 25 év nehéz év. Társadalmi és gazdasági tragédiákkal megtűzdelve. S számos igazságtalan történetet láttunk lejátszódni szemeink előtt. Láttuk a komcsik visszatérését, az állami vagyon széthordását, s a Biszku Bélák mesés nyugdíjas életét… De ez egy másik cikk mondanivalója volna.

Ma, a szabadság napját ünnepeljük és a mártírokra emlékezünk. Ünnep, mert elvágtuk a szovjet rabiga láncait; s emlékezés, mert a kommunizmus mártírjainak adjuk meg a méltó tiszteletet.

Ahogy Áder János köztársasági elnök délelőtt, Nagy Imre és az 56-os mártírok sírjánál így fogalmazott: Ünnep, mert a „kommunista blokk börtönébe kényszerített népeknek a szabadság lehetőségét, a diktatúra végét”, a „szabadságszerető nemzetünk” jövőjét jelenti e nap. Fordulópontot jelentett ugyanis „a kommunista rendszer hazugságaiból és fojtogató öleléséből szabadulni akaró” magyaroknak. 1989-ben. De gyásznap is, mert azokra emlékezünk, akik az életüket adták a magyar nemzet függetlenségért. 1956-ban.

Azért annak mi is őrölünk (s most félretesszük a gúnyos és a kritikus szemüvegünk), hogy a megemlékezés végén a visegrádi országok államfői: Milos Zeman cseh, Andrej Kiska szlovák és Bronislaw Komorowski lengyel elnök is jelen voltak. Sőt, Joachim Gauck német államfő társaságában megkoszorúzták a nemzeti emlékhelyet és Nagy Imre sírját.

Nagy kár viszont, hogy a szabadság napját kicsinyes politikai viták árnyékolják be. Először Nagy Imre unokája és Maléter Pál özvegye fejezte ki nemtetszését az esti Scorpions és Omega koncert miatt. Szerintük: „Június 16. Nagy Imre és mártírtársai kíméletlen meggyilkolásának, a hazáért hozott áldozatának, vértanúhalálának emléknapja, mely semmiképp sem lehet a »szabadság napja« és a gyásznapon semmiképp sem táncolhatnak-vigadhatnak katartikus gyászszertartásuk helyszínén” S az ő, személyes szemszögükből érthető is e szembenállás.

De tudomásul kell venni azt is, hogy a hozzátartozók érthető és jogos szomorúsága mellett, sokaknak ünnep az a nap, mert 25 éve bevertünk egy szöget a kommunizmus koporsójába.

Érthető, ha sokak inkább csendben szeretnének emlékezni a mártírokra, de mi van azokkal, akik önző hatalmi érdekeiket nézik ma is? Mert az semmiképpen sem elfogadható, hogy Gyurcsány Ferenc aktuálpolitikai célokra használja fel a mártírok neveit. Ferenc testvér ugyanis a következőképpen fogalmazott a nap folyamán: „A mai nap nem csak arra alkalmas, hogy fejet hajtsunk az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjai előtt, hanem arra is, hogy tiltakozzunk a 2010 óta épülő önkény ellen.”

Hát tudod mit Gyurcsány: a kurva anyád! Azon ugyanis elmélázhatunk, hogy a megemlékezés, vagy az ünnep legyen -e a mai nap hangsúlyosabb része, de „Orbánozni”… – igencsak nagy taplóság!

Mert mikor te még azon ügyködtél, hogy miképp gazdagodj meg a széteső szocialista rendszer romjain, a pozícióban lévő elvtársaid segítségével; Orbán a következőket mondta a Hősök terén:Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk - mai fiataloktól - jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkezendő húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.”

S akkor még itt voltak a szovjet katonák, te meg Ferenc, mit is csináltál?

Egyébként jól alszol ma?

Tovább..

2014. június 13.

Adjatok Janinak pajszert!



Talán még szimpi is lenne ez a Leinonen Jani gyerek, a halszagú művészrokon. Ő az, aki mostanság ingyenpénzt osztogat az Opera oldalában hamburgeres dobozokban. A kamukajálda neve meg Hunger King. Értjük ugye, hun. Meg éhes. Igazán elmés…

Jani, a művész korábban elrabolta, és nyilvánosan kivégezte a mekis bohócot. Vicces volt, és igazán jól megmutatta a kapitalistáknak is. De volt, hogy pornós hölgyek meztelen testére festett ruhát, úgymond diszpornografizálta a lányokat, és ebben volt is eredetiség. Most viszont Jani egy teljesen tipikus libnyaf-hisztibe keveredett, ráadásul az ötlete sem jön át. A magyari kultúrába ugyanis nem ízesült szervesen ez a gyorsétterem kultúra, a dobozokról a nokiások jutnak eszünkbe, az ingyenpénzt meg már ellőtték a Kétfarkú Kutyák. És hogy ennek az egésznek tulajdonképpen mi köze is van a magyar hajléktalanság problémájához, az meg végképp homályos. De az tulajdonképpen nem is igazán számít, hogy a magyariknak leessen, az eseményről készült honlap CSAK angol nyelven érhető el, ahol megcsodálhatjuk a képet is a tábláról Európa közepébe szúrva, hogy The country where homelessness is illegal. (azaz: Az ország, ahol finom a fagyi!)

Szóval ez az ötlet, elhibázott. De inkább vacak. Ráadásul nem kevésbé visszataszító, hogy egy idegen országból érkezett ember ingyen pénzt, és észt oszt nálunk. Fölteszem, a finnek is igen rosszul tűrnék, ha valaki náluk pénzt osztogatna, hogy mennyire szar a szociális hálótok, de mi hoztunk ide ingyenpénzt valahonnan, osztogatni, mert nekünk adta ezt valaki, akinek több van mint nektek, vagy valami ilyesmi…

A hajléktalanság súlyos probléma, és természetes, hogy szégyelljük magunkat emiatt, de ezzel nem vagyunk egyedül Európában. Janinak azonban a pénzből inkább egy Londonba szóló repjegyet, meg egy pajeszert kellett volna venni, hogy azzal feszegesse föl a fém tüskéket, amiket a hajléktalan emberek ott alvásának meggátlása érdekében tettek ki. Ahogyan a galambokat szokták fémtüskékkel elriasztani az ablakból. Na, hát ha valami igazán durva Európában, akkor ez az, és nem valami hajléktalan üldögélést tiltó törvény, ami meg különben sem jó semmire, és nem is lehet betartatni. De Jani mégis inkább a szarmagyarországra jött, a szarbudapestre, hogy tanítsa a népeket az okosságra, pénzosztással. Mert ez igazából vastagon csak a politikáról szól, és a libnyaf hecckampányról, efelől ne is legyen kétségünk.

Ha valaki ezt az országot méltóképp kritizálni akarná, akkor inkább a föl nem használt 1%-okról kellene beszélni, meg arról, hogy egy kiscicától könnyebben meghatódunk, mint egy szerencsétlen embertől, neadjisten’ gyerektől. Viszont megtűrjük a világörökség része Andrássy úton a román, görög katolikus importkoldusokat, a rövidített mankósokat, magyarul sem beszélőket, akikkel reggelente együtt lehet kávézni munkába menet a kisboltban, de akkor még valahogy egészségesek. Jani is csinálhatott volna egy érzékenyítős kampányt, hogy legyetek jók, ha tudtok, de Jani inkább egy puccos környéken, ahol a magyarok 99,9% NEM vásárol, mert szegény, tart egy negatív, pénzszórós reklámkampányt, gusztustalan módon kihasználva hajléktalan emberek szegénységét politikai célokra meg önfényezésre. Aztán ha elfogy a pénz, hazamegy és kész.

Egy finn Jani szerintem nem mondhatja, de én mondhatom, hogy igen is van felelősségünk a kérdésben, és igenis rajtunk múlik. De vannak emberek, akiknek nem lehet segíteni, és kész. Hajléktalanság emiatt mindig is lesz. Viszont a hajléktalanságot újrageneráló utcára kerülő árvákat sok szervezet, magánember segíti, akiket viszont nem ismerünk, nem támogatunk. És ez a mi hibánk. Ilyen pl. az a Bölcső Alapítvány, amelyik először kezdeményezte hazánkban a születés utáni azonnali örökbefogadást, hogy a gyermek egy pillanatot se töltsön család nélkül, ha nem muszáj. És ilyen például az a rekreációs Meseközpont, amit Boldizsár Ildikó mesepszihcológus hozott létre azzal a céllal, hogy az árva gyerekek feldolgozhassák árvaságuk tragédiáját, és beilleszkedhessenek a társadalomba. 

Van azért mire büszkének lennünk. Jani lehülyézte az országot valami ürüggyel, pedig egyszerűbb lett volna kérni. Hogy figyeljünk oda arra az 1%-ra. Meg éljünk tudatosabb, odafigyelőbb életet, viselkedjünk emberként, és legyünk irgalmasok, bátrak és türelmesek. Ha tudunk, legyünk jók. Hát valahogy így lehet a magyar emberre hatni. Nem alázva, kérve.

Ehhez képest Jani, az országlejáratás legújabb bohóca az Opera mögött hamburgeres dobozokban pénzt oszt. Ugye értjük Jani művészetét…?
Tovább..

2014. június 12.

Transznacionális Jürgen helyett transznacionális VB


Sejteni lehetett, hogy nagy hepaj lesz, ha a Frankfurti Iskola ikonja, Jürgen Habermas ’89 óta immár a harmadik alkalommal, ellátogat hozzánk. Úgy is lett: a Jogi Egyetemen két előadót kellett egybenyitni, mert bölcsészek, jogászok, hahások, kivénhedt lukácsisták majd’ szétrúgták a falakat, hogy láthassák az öreget.

No, de ki is ez a Habermas?

A kis Jürgen Gummersbachban, a kézilabda fanok fülének ismerősen csengő német városkában nőtt fel, protestáns családban: nagypapi a helyi lelkészképző igazgatója, apuka pedig a kölni iparkamara elnöke, így minden adott volt, hogy rendes ember váljék Jürgenből. Egy kisgyereket normál esetben a szülei beíratnak zongoraórákra vagy külön angolra, esetleg leviszik a közeli uszodába vagy dzsiu-dzsicura. Ezzel szemben a 10 éves Jürgenkét apukája rendszeresen Hitlerjugend edzésre vitte, mivel az édesapa 1933-tól maga is az NSDAP tagja.

Persze, dialektikusan megközelítve a problémát, tudjuk, hogy létezik Jó Hitlerjugend-múlt, mint Habermasé, és van Rossz Hitlerjugend-múlt, mint Benedek pápáé. Az előbbit udvariasságból soha nem emlegetjük, utóbbit viszont úton-útfélen felböfögjük, ahogy a ballib média szokta. A filozófiai gondolkodású olvasó pedig elmélázhat azon, vajon a nemzetiszocializmus ifjúkori nevelő hatása vajon mennyire határozza meg a későbbiekben a kommunista ideológia iránti vonzódást, de Habermas esetében ez a kapcsolat vélhetően merő rosszindulat és spekuláció, magam is rögtön elhatárolódom tőle. Emberünk eme kis életrajzi légypiszok ellenére szép pályát futott be: tanult filozófiát és szociológiát, majd német és amerikai egyetemeken neomarxistaként bírálgatta a marxizmust, és kutatgatta annak gyakorlati megvalósíthatóságát, valamint a „szabad kommunikációt”. Egyetlen szimpatikus vonása, hogy állítólag „balfasisztáknak” tartotta a ’68-as diákmozgalmak kiagyalóit. (Bár magyarul a „balfaszok” fordítás lenne a megfelelőbb).

A minapi előadás felvezetőjében egykori magyar tanítványa a „beavatkozás” kulcsszavával jellemezte mesterét: a filozófiának (és a filozófusnak) kötelező beavatkoznia a világ eseményeibe, mert a filozófia csak „így tartalmazhat egy feltétlen kritikai potenciált” – na, innen már kezdjük sejteni, merről fújja a szél hazai marxista filozófusaink kedvenc kardigánját és filozófusnőink topját… (a Toronyház álláspontja szerint bárki belepofázhat a politikába, méghozzá úgy, hogy elindul egy választáson. De felelősség nélkül, valami megfoghatatlan bölcsességre hivatkozva utat jelölgetni elég vicces - a szerk.).

Jürgen, magához ragadva a mikrofont, magyarországi áttekintőjében körbenyalogatta a kommunistákat: szerinte az ’56 utáni komcsi rezsim liberálisabb beállítottsága miatt Magyarországon a baloldal nem diszkreditálódott olyan mértékben, mint a többi posztkommunista országban, (nem, a faszt…). Ezt követően orbánozott egy keveset import anyagból, majd rákanyarodott fő témájára, Európára. Kijelentette, bár érzi, hogy elméletét hallva sokakat ver a víz, de ő akkor is a „transznacionális demokrácia” létrehozásában hisz. Habermas meg nem is tudja, hogy ezzel Gyuriferiben, a hazai szellemóriásban talált társra, mert itt bizony a gyurcsányi értelemben vett Európai Egyesült Államokról beszélt a Mester!

Az új rend kialakításának első lépése egy „új nyilvánosság” létrehozása (ilyen az, amikor valaki nem tud elszakadni a saját elméletétől - a szerk.), ahol az addigi nemzetállamok meglévő nyilvánosságai összegzéseként a médiumok tudósítanak a többi ország vitáiról, politikai eseményeiről és hétköznapjairól. Ha megvalósult az új nyilvánosság, Habermas bácsi csak hozzákeveri a liberális és demokratikus alapjogokat, bármit is jelentsenek utóbbiak, és máris készen áll a határokon átnyúló szolidaritás az új Európába töltve! Már csak annyi van hátra, hogy eltöröljük a hierarchikus rendszert, mert helyette „heterarchiára” van szükség. (Ez valami olyasmi lehet, mint a hahások kézjel-mutogatós, közvetlen demokráciája…)

Ugyan az Új Európai Kánaán teóriáját nem igazán értjük, de elméleti szinten támogatunk egy olyan Európai Egyesült Államokat, ahol Habermas Heller Ágnessel, a hahásokkal és a még fellehető összes lukácsistával együtt éldegélne valami távoli, lakhatatlan szigeten. Aztán, ha még életben hagyták egymást, írjanak kurva jó könyveket a témáról. Utána meglátjuk… Bár most mondom, jobb, ha kimaradunk belőle.

A Mester papírból olvasott előadása megmutatta, amit már eddig is tudtunk a kommunistákról és itthoni barátaikról is: gőzük sincs a valóságunkról, legyünk akár az európai uniós „féktelen pénzpiaci kapitalizmus” nyertesei, akár vesztesei, viszont szívesen kísérleteznének rajtunk.

A jó anyádat, azt, Jürgen! Veletek ismét jöhetne az egyenlősdi, az új-jakobinus államberendezkedés sok terrorral fűszerezve, amelyből előbb-utóbb kialakulna a „még egyenlőbbek” kasztja, és kezdhetnénk mindent elölről. Úgyhogy köszönjük, Jürgen, a beavatkozásodra nincs szükségünk, negyedszer már nem kell idejönnöd.


Viszont jöhet a valódi transznacionális esemény, a foci vb!
Tovább..

Szoborügy, megint


Még el sem ült a német megszállási emlékmű keltette felháborodás, máris Tisza István szobra kelt indulatokat. Tudjátok, mit? Nekünk tetszik! Ja, hogy konliktusos? Miért, az emlékezetpolitika mi szokott lenni? Állítólag nem konszenzusos a tisztelt kormány emlékezetpolitikája, közös hősöknek nem állít szobrot. Miért, van közös hős? Szerintem nem nagyon, legalábbis a 20. században kevés.

A baloldal a saját hőseit gondolja közös hősnek. Azért megy a hiszti, amiatt habosodnak a szájak, mert Magyarországon tulajdonképp a háború vége óta echte balos emlékezetpolitika volt, és most a kormány ennek vetett végett. Visszahozta a sírból a baloldal által eltemetett alakokat, akikre kimondták az átkot, eltörölték az emlékezetüket, vagy mégsem, de legalábbis nagyban azon voltak, és amennyiben az emlékezetüket nem sikerült eltörölni, annyiban bemocskolni sikerült azt. Széchenyi a kivétel, mert régen élt. Orbánék most kaján mosollyal, csakazértis felmutatják a jobboldal hőseit, leporolják, rehabilitálják őket, és megmutatják, hogy nem kell miattuk szégyenkezni. Bethlen István, Tisza István közéjük tartoznak.

A baloldal meg rá van izgulva Károlyi Mihály szobrára – most, hogy így gondolkodom, hogy kiknek állítana szobrot a balos emlékezetpolitika, eléggé bajban vagyok. Peyer Károlynak, aki megkötötte a Bethlen-Peyer-paktumot? Ő talán megérdemelné, de nem csinált semmit ezen túl. A balos politikusok a háború végéig ellenzékben voltak, sok értékelhetőt nem tettek le az asztalra, utána viszont mind radikálbalos vagy kommunista volt. Nekik azért még a mi baloldalunk sem állítana szobrot. Maradna Jászi Oszkár, de ő inkább kora SZDSZ-e volt. Talán a kisgazda párt művelt itthon autentikus baloldali politikát, meg a Parasztpárt, Veres Péterrel, de hát neki sem volt alkalma kibontakoztatni államférfiúi tehetségét, ráadásul ma gyanús népinek számít, a kisgazdapárt meg jobbosnak. Talán Bibó, de őt sem mondanám kifejezetten balosnak.

Szóval az itt a nagy probléma, hogy a jobboldalnak vannak (szerinte) vállalható olyan hősei, akik meg is tudták mutatni, hogy államférfiak, így lehet helyük olyan helyeken, mint a Kossuth tér (ezt csak a népi konszenzus miatt nem neveznénk át). A baloldalnak író-értelmiségi és ellenzéki politikus hősei vannak, nekik meg többnyire már van olyan nagységú és ott elhelyezett szobruk, ami munkásságukhoz méltó, aztán nagy lyuk, és jönnek a kommunisták (osztán nekik is sok szobruk van még).

Ez itt a baj: akár van konszenzus Tiszáról, akár nincs, akárkinek is állít a jobboldal szobrot, vagy akárkiét állítja vissza, egyszerűen nincs olyan kaliberű baloldali alak, akit oda lehetne tenni Tisza mellé. Vagy Bethlen mellé. Károlyi? Oké, hogy baloldali ikon, de elég kevés ideig volt kormányon, és nem túl szerencsés módon cselekedett.

A többi jelentős baloldali politikus? Azokat meg már kitettük a szoborparkba.
Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger