A helyes és helytelen nagyköveti eligazításról

Ugyan miféle elvárásai lehetnének egy normális kormánynak az országért dolgozó nagyköveteivel szemben?

Talán nem olyan bonyolult kérdés, nem? Először is: ha már viszonylag laza melóról beszélünk, ami jórészt kimerül a smúzolásban és a túlzott osztrigazabálás okozta fingásban, akkor legalább legyenek hasznosak! Például a kapcsolati tőkét kihasználva keressenek piacot a magyar árunak. Másodszor: ismertessék meg a külfölddel a magyar kultúrát. Harmadszor: védjék a magyarok érdekeit, illetve nyújtsanak menedéket és biztonságot a polgártársainknak. És végül pedig: keltsék a magyarok jó hírét. A kémkedéstől, ami azért szintén fontos projekt egy követség életében, most tekintsünk el!

Nos, vajon melyik miniszterelnök mondta az alábbiakat az évenként megrendezett külképviseleti értekezleten?

„Az, hogy érdemi, tartalmi külpolitizálás folyjon, hogy Önök a maguk országának legyenek a szakértői, a maguk területén járjanak el, keressék föl aktívan, kezdeményezően az ott lévő véleményvezéreket, tegyenek azért, hogy a Magyarországról kialakult képet jó irányba befolyásolják.”

És az oroszokról pedig ezt:

„Magyarországnak Oroszországgal számos történelmi és aktuális köteléke van. Sok dolog köt minket össze. Összekötnek nagyon világos gazdasági, energiapolitikai érdekek. Valószínűleg mindenkinek ez az első, ami eszébe jut az Oroszországhoz fűződő kapcsolatokról. Magyarországnak ebben fontos világosan képviselnie nemzeti érdekeit. Kiszámítható, megbízható, jó viszonyra van szükség és távoli szomszédként kell tekinteni Oroszországra.”

Szabad a gazda? Nem, nem a Tusványosi Rém volt. Bajnai Gordon a megoldás, s 2009-t írtunk, mikor ezek a szavak elhangoztak. Egyébként nincs is ezzel semmi baj. A miniszterelnök tette a dolgát, oszt’ jó napot! Úgy tűnik viszont, hogy ha Orbán Viktor mond hasonlókat, azaz teszi a dolgát, akkor mindenki, de legfőképpen Sebaj Tóbiás kurvára kiborul. A miniszterelnök ugyanis imigyen szólt a hétfői értekezleten:

„Józan ésszel és bátorsággal kell képviselni külföldön a magyar intézkedéseket, és mindent meg kell tenni azért, hogy minél több befektető érkezzen Magyarországra.”

És ekképp folytatta:

„Ne vegyenek fel védekező magatartást, értessék meg Európával a magyarok terveit. Ne hagyják figyelmen kívül, mit mond a másik, ha kritika van, válaszoljanak, ha lejáratás zajlik pedig reagáljanak határozottan, de ezt tekintsék inkább „civilizációs kötelezettségnek”, ne pedig politikai feladatnak.”

Végül pedig:

„Nem olyan országot kell képviselni, amely folyamatosan a számonkérés határán egyensúlyoz, mert nem jók a gazdasági mutatói, amelynek bűnei lennének akár történelmileg, és folyamatosan a szőnyeg szélére állított államnak kellene magát képzelnie. Olyan országot kell képviselni, amely válság idején elvégezte annak a munkának a tekintélyes részét, amelyre nagyon kevés ország volt képes.”

Nincs ebben sem semmi különös. Végül is egy mondatban annyi történt, hogy Orbán felhívta arra a figyelmet, illetve többször is hangsúlyozta azt, ami egyébként is kutyakötelessége a nagyköveteknek. Tehát az történt, hogy nem történt semmi.

Erre mit mond a nyaralásából éppen lebarnult koponyával visszatámolygó, a főpolgármester-jelölti önlejáratást látványosan elkerülő Sebaj Tóbiás (aki saját bevallása szerint még Falus Ferencet sem ismeri)? Idézem, mert annyira magáért beszél a hülyeség!

„Orbán Viktor ahelyett, hogy megragadta volna az alkalmat és tájékoztatást adott volna az ország valós helyzetéről, megint inkább a Nyugatot kárhoztatta és a keleti szeleket próbálta hazánk egyre tépázottabb vitorlájába fogni. Megint csak mellébeszélt ahelyett, hogy milliók nyomoráról és az általa kiválasztott kevesek kiváltságáról beszélt volna.”

Valamint:

„Orbán Viktor nem mert őszinte véleményt mondani Magyarország tragikus nyugat-európai megítéléséről és hazánk mélyponton levő nemzetközi kapcsolatairól sem”.

Tehát, ha jól értjük, Sebaj Tóbiás egy gyászbeszédet várt. Egy olyan gyászbeszédet, amely túlzó és hamis, s amely természetesen az ellenzék jajveszékelését ismétli meg. Megpróbáltuk hát modellezni, hogy milyen is lehetne egy ilyen beszéd. Tehát Orbán így „biztathatta” volna Sebaj Tóbiás vágyai szerint azokat a nagyköveteket, akik másnap visszautaznak majd az állomáshelyükre, hogy Magyarország érdekeit képviseljék:

„Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uram! Önök egy olyan ócska nemzetet képviselnek, ahol milliók nyomorognak. Egy olyan közösséget, amely diktatúrát épít. Egy olyan országot kell Önöknek világszerte bemutatniuk, ahol a szegénység már elviselhetetlen és csak néhány kiválasztott oligarcha gazdagodik, miközben milliók éheznek, füveket, faháncsot, kifőzött bakancsot esznek. A kérésem az, hogy egy olyan nemzetről meséljenek mindenütt, amely felett én, I. Kaiju király uralkodom, mint keleti despota, aki magasról szarik a demokráciára. És ne felejtsék el: magasról szarok a zemberekre is, de még jobban szarok a fékekre és az ellensúlyokra. Igazából azt se tudom mit jelentenek. Ezt is vigyék szerte a világba! És Önöknek, tisztelt nagykövet asszonyok és urak, az a dolguk, hogy vigyék az ország rossz hírét. Tudják: illiberális, tekintélyelvű, antiszociális, megosztó meg ilyenek… De vigyék annak a reményteli lehetőségnek a hírét is, hogy van itten egy megújuló szocialista párt. Kovács Laci bácsival, Lendvai Ildivel, meg összefogva a Gordonnal, no meg a Ferivel, és persze a többi jól ismert régi elvtárssal.… Tehát, kedves Hölgyeim és Uraim, csak a rosszat mondják rólunk. Írjanak lejárató cikkeket és áskálódjanak ellenünk. Írják le, hogy oroszbuzik vagyunk, hogy antiszemiták vagyunk, meg utálunk mindenkit. Végül pedig, tisztelt Hölgyeim és Uraim, kérjük mindenkitől, hogy minden nagykövetségen állítsanak egy Horn Gyula szobrot. Persze öltönyös egészalakosat, ne pufajkásat. Rajta hát! Minden lehetséges fórumon mocskolódjanak az elkövetkező évben egész addig, amíg a valódi demokraták, a Gyurcsányok, a Bajnaik, s a többi… újra kormányra nem kerülnek.”

Egy szokványos nagyköveti tájékoztatón, ha Sebaj Tóbiás lenne a miniszterelnök, valójában mit mondana? Arra biztatná-e az országot képviselőket, hogy védjék a magyar érdekeket és keltsék az ország jó hírét; avagy csakis a liberális sajtóban megjelent fél-, negyed- és nullaigazságokkal építene országimázst?

De azt hiszem, hogy ha így folytatják a szocik az erkölcsi mélyrepülésüket, ezt a kérdést sose kell majd megválaszolni.

Tovább..

A tudomány mai állása szerint Tótawé egy hülye!

Mindenkinek megvannak az örök mantrái és kedvenc témái, amelyektől nem tud elszakadni, ahogy mi sem tudunk elszakadni a Toronyháztól meg a sörtől. Persze mi azt a földszinti kantinban vesszük, mintegy sportfoglalkozásként, mert kell legyen pozitív mellékhatása annak, hogy fel-le rohangálunk a lépcsőházban.

Tótawéárpád örök mániája például a kereszténység szapulása, olyasmi hévvel, amelyből arra következtethetünk, hogy látens kereszténnyel van dolgunk. Ha ugyanis a melegfelvonulás keményvonalas ellenzői és csépelői látens melegek, akkor nyilván ez a pszichikai rendellenesség, amely szerint amit nagyon utálsz és nagyon kritizálsz és nagyon foglalkoztat, igazából a tudatalatti látens énedet jeleníti meg, nem témaspecifikus, s nem válogat, hanem meggyőződésfüggetlenül működik.

Tótawé. tehát látens keresztény, mert erősen foglalkoztatja egy kisebbség, egy szerinte kihalóban lévő világlátás. Ja, és hát tudjuk, hogy Tótawé református családból származik. Biztos nem sikerült még rendesen elszakadnia otthonról, és a felettes én (ez valami pszichológiai kifejezés, nem a szerzőre vonatkozik - a szerk.) meg a szülői ház iránti frusztrációi és kisebbségi érzése is okozza, hogy így belemerült a témába.

Mondjuk a látensség ezek szerint érvényes a vonalas kommunista- meg náciellenesekre is, tehát a kommunistaellenes történészek látens kommunisták, a folyamatosan fasisztázó antifasiszták meg látens fasiszták, de hát istenem, ez belefér a posztmodernbe, ahol mindent dekonstruálunk, mint a legovárat a gyerekkel, ha meguntuk.

De vissza Tótához.

Tóta imád filozófust játszani, régi toposzokat kérődzés után visszaböfögni, most például Semjén valamely evolúciós megjegyzése kapcsán lamentál azon, hogy a köcsög egyháznak mindig sikerül összeegyeztetnie tanításával az éppen aktuális tudományos nézeteket. A szekuláris intolerancia bajnoka ennek nevében egy majmot pakolt fel a keresztre, de hát szegény nem tudja, mit cselekszik, bocsássunk meg neki.

„Akkor majd lakozhat Isten az ősrobbanásban, mert ő már onnan kiszámolta, merre pattognak majd a biliárdgolyók. Ebből is látszik az ő végtelen bölcsessége, halleluja. Ősrobbanást már csak nem csinálnak ezek a minden lében kanál tudósok, vagy ha igen, akkor meg utána úgyse lesz, aki vitatkozzon” - írja a publicista. Nos, az ősrobbanás elméletét Georges Lemaître (1894-1966) belga pap, a löweni katolikus egyetem fizika és csillagászat tanára dolgozta ki 1931-ben.

Pech, ezt benézted, kisbogár!

A lét első két szintje: elgondolható, de nem létező dolgok; változóan létező, de nem szükségszerűen létező dolgok. Első kategória: sárkányok, stb. Második: ember. Föld. Világegyetem. Azaz minden, ami evilágon létezik. Ami változik, annak a léte nem szükségszerű, elgondolható nemlétezőként is. Az öntudatlan anyag változását vajon mi indokolja? Semmi sem változik magától, amiben nincs élet. Vissza lehet vezetgetni a dolgokat egy kezdőponthoz, de a kezdőpontot is meg kell magyarázni, és máris a végtelen múlt problémájával állunk szemben. Minimum a kezdőpontot kell megmagyaráznunk, ugyanis mint tudjuk: semmiből nem lesz semmi. A változást pedig magyarázni kell valamivel, az örökké változó anyagi világ, ami saját magából csak úgy kitermelte az életet, majd a tudatot, hát, khm, eléggé elégtelen magyarázat, abszurdum. Nos, egy szükségszerű, változatlan létező tulajdonképp az egyetlen értelmes magyarázat minderre (tudom, még messze vagyunk ezzel vallástól, Jézustól, egyházaktól).

Tóta W. azon is kesereg, hogy az egyház mindenhez adoptálja a Teremtést és Istent, ha az evolúció az épp bevett todományos álláspont, akkor „Isten az evolúción keresztül teremt”.

Hát, mit tegyünk, ez van.

Mindez akár még az isteni bölcsességet is mutathatná: nem csak úgy lepottyantotta a Teremtő kreálmányait a Földre, hanem organikus, lassú lépésekkel, fontolva haladva bontakoztatta ki őket. Mi a fene, Isten konzervatív! Ehh! Amúgy inkább nagyvonalúan liberális, mert megtűri az olyanokat a Földön, mint Tótawéárpi.

Egyébként meg: a láthatóan a „tudományos intézeteket” magasabb rendűnek tartó publicista valószínűleg nem nézett szembe a ténnyel, hogy a tudósok nem modern, élő szentek, hanem gyarló emberek, akik az obgyektív tudományos meggyőződés és a legújabb bizonyított eredmények kedvéért nem fogják feladni egy élet munkáját. Még inkább így van ez a társadalomtudományok területén amúgy. Harminc évet feccöltél egy elméletbe, kutatásba, és aztán nem jött össze vagy más cáfolta? Ragaszkodni fogsz hozzá, mint ortodox komcsi finnugoristák a halszagú genetikához és rokonsághoz. Nincs is szomorúbb, mint életmű-védelmező tudósok egymás közti harcai.

A szent tudomány meg napról napra változik, mindig épp ápdételjük magunkat a „tudomány mai állásához”.  Objektivitás, én így szeretlek. Kíváncsi vagyok Tóta W. világkeletkezés-elméletére, mármint arra, amelyik logikailag elfogadható, noha az evolúció, az ősrobbanás és a világ keletkezése legalább annyira filozófiai kérdés, mint amennyire természettudományos.

Semjént, akinek kapcsán mérgében kiírta magából a dühét Tóta, most hagyjuk. Végső soron tragikomikus, ahogy a transzcendenst hívja bunyóra, de csak Semjénnel csap össze.

Tovább..

Humanitárius retro és a helyi Somozák telepítése

„Somoza may be a son of a bitch, but he is our son of a bitch.” – mondta Eisenhower az ötvenes évek hajnalán arról az Anastasio Somozáról, akinek a dolgozószobája falán a negyvenes években bizonyítottan egy jellegzetes bajszú osztrák festő képe lógott. Ekkor a mi gecink épp a közép amerikai térséget stabilizálta, nem is meglepő, ha rögvest össze is fogott ellene az ottani demokratikus baloldali ellenzék, hogy megbuktassa a közép-amerikai, illiberális komcsinácit.

Azért kezdünk most a nicaraguázásba, hogy ad1: megmutassuk a baller médiának, hogy mi nem csak átvenni tudjuk a nyugati sajtó felületes kampány-nyafogását, ha bel- és külpolitikai elemzünk, nem elégszünk meg a vulgáris diktatúrázással és putyinozással, hanem teljesen alanyi jogon is tudunk ilyent tolni. Ad2: célunk, hogy megmutassuk, hogy ennek ellenére ez az egész logika egy baromság, mert leginkább Ukrajnában sokkal inkább a globális játszma újabb fejezete folyik, ahogy Nicaraguában, úgy most sem számít ki a demokrata, és ki a fasiszta valójában, és hogy mely belpolitikai szereplő mit is akar. Ad3: célunk, hogy megmutassuk, hogy az „Amerika elkötelezett a liberális demokrácia értékei mellett”, meg a „Felszólítjuk a Szovjetuniót, hogy ne avatkozzon bele más országok belügyeibe” szólam két hatalmas bullshit, és a valósághoz annyi köze van, mint vöröshagymának a munkásmozgalomhoz.

Miként sejthetjük, a most a fejlettnyugati sajtón végigsöprő, uborkaszezont borzoló international Orbán-bashing nem arról szól, hogy van ez a Gonosz Orbán Viktor, a Putyin kis helytartója, akit majd jól elüldöz az amerikai és nyugat-európai fejlődés élcsapata, a lángoló tekintetű demokratikus ellenzék összefogása és Soros-pénzen való felpumpálása révén. A jók győznek, a gonosz meghal, happy end, virágzó demokrácia, európai normák, nyitott társadalom, melegházasság, fékek és ellensúlyok, nyugati életszínvonal. De a minket érintő kapcsolódási pontokról majd később...

Szóval ugorjunk vissza Nicaraguába, ahol a „Se nem jobb, se nem bal, egyszerűen csak fejlődjünk, mint a rakéta” politikai programját egy napszemcsós katonatiszt hirdette meg először a harmincas években.

Anastasio Somoza papája nem kispályás szinten tolta az „oligarcha”-témát. Semmi KÖZGÉP, semmi Felcsút ahhoz képest, hogyha valaki a családi kasszát a második VH alatt az Amerikai Hadsereg élelmiszer-beszállítójaként tömi telibe. Bizony, bizony: az amcsi katonáknak nem sajdult fel a demokrácia-érzékük, amikor a normandiai partraszálláshoz a táskában cipelt marhakonzerv alapanyaga egy olyan bácsi „családi vállalkozásától” származott, akinek a falán az általuk legyőzni kívánt osztrák bajszos képe lógott. De hát ilyen ez a biznisz. A vágómarhákból magát megszedő Somoza a háború után már Közép-Amerika legnagyobb kávé-ültetvényese is lett kedves családjával, ezzel példázva a gazdasági és politikai hatalom végletes összefonódását. Feltehetnénk a kérdést, hogy egy ilyen mocsadék fasiszta disznónak ugye haladó demokratikus baloldali ellenzéke van, de a kérdésre minden 444-cink-Népszabi-hvg publicista legnagyobb bánatára NEM a válasz: Somoza ellenzékének magja katolikus konzervatív politikusok környezetében körvonalazódott szép lassan, ezen belül is az azóta a boldoggá avatott Oscár Romero érsek környezetében.

Bizony, Somoza és köreinek „pártja” tehát az őt támogató tulajdonképpeni „egypárt” neve Független Liberális Párt volt. Somoza a maga kis rezsimjét demokratikus, progresszív, liberális demokráciának álcázta, és vele szemben voltak az ósdi, maradi, gyarmati korból visszamaradt, babonás, ostoba konzervatívok a pedofil papjaikkal. (Jé, milyen izgalmas felállás és újszerű retorika, nemde?) Somoza haladó liberalizmusát továbbra is pénzelte a USA, míg a „maradi konzervatívokat” gyomrozta a New York Times-tól a nicaraguai sajtóig mindenki. Az egyetlen fórum a templom maradt: a szószékeket nem lehetett betiltani már akkor sem, talán épp ez vezetett ahhoz, hogy a későbbi rezsim (Anastasio Somoza, a kisebbik fiú rezsimje, ahol történetünk játszódik) 1980-ban épp misézés közben lövette agyon Romero érseket.

Mivel a gazdasági és politikai hatalom ilyen koncentrációja mellett a Somoza egy Skynet-szerű uralom-központtá lett Nicaraguában, így a Somoza család örökletes rezsimet hozott létre a szabadság, demokrácia, liberalizmus jegyében, szalonellenzéki szinten tartva a konzervatívokat. És hát Amerika teljes mellszélességgel támogatta is a végtelenül haladó és progresszív maffiát, akiknél ahogy nem zavarta, hogy a családalapító falán Hitler képe csüngött, úgy az se, hogy fiacskái meg egyre szívélyesebb viszonyt kezdtek ápolni azokkal a fehéröltönyös puhakalapos bácsikkal, akik finom fehér porral szponzorálták a Szerelem Nyarát, majd a vietnámi háborút. Míg a Somozák jóvoltából fincsi marhakonzervek figyeltek a GI-ok táskájában ’44-ben, ’67-68-ban már egy kis műanyagtasak volt náluk a családi biznisz részeként a Mekong Deltában.

Ilyenkor, ha az ember picit átpörgeti az eseményeket, hirtelen más fénytörésbe kerül az, amikor pár hónapja McCain szenátor a magyarverő-turulromboló Swobodás ürgével fotózkodik az ukrán demokrácia megteremtése érdekében, és amikor kiderül, hogy a pinavillantó Pussy Riot nevű médiahekk mögött tulajdonképpen Soros Gyuri dollárjai állnak. Egy másik bölcs mondás, nevezetesen az angol Henry John Temple Palmerston idézete ugrik be: „Angliának nincsenek örök barátai, Angliának nincsenek örök ellenségei, Angliának érdekei vannak.” És hát Amerika érdekei azt diktálják, hogy minél hátrább tolja az orosz érdekszférát, lehetőleg ázsiai hatalommá kényszerítve, és az EU-t egyfajta kontinentális szövetségesként képzeli el az immár orosz-kínai kényszer-kettőssel szemben.

Amíg az oroszok bántóan erősen vannak jelen önálló tényezőként a globális színtéren annak ellenére, hogy gazdasági és egyéb pozícióik ezt nem indokolják. Folyton kerülgetni kell őket Szíriában, Egyiptomban, Izraelben, és bizony a kulcs-szövetséges Európában is, hisz elsősorban Oroszország globális pozícióit – róka fogta csuka módjára – épp a fő szövetséges garantálja azzal, hogy első számú energiaszállítója.  Amerika gazdasági elszigetelődését jelenti, ha közben a ruszkik a kínaiakkal is jóban vannak és az EU-t is tenyérből etetik energiahordozókkal. Pláne baj lesz, ha Dél Amerikában az oroszok és a kínaiak a mostaninál is jobban beizzítják az önálló gazdasági modellek működtetését. Még több piaci pozíciót vásárolnak maguknak az ilyen-olyan, de az USA-val nem kifejezetten baráti viszonyt ápoló államoknál. Tehát Amerikának érdekei vannak: leszakítani az EU-t az orosz energia-zsinórról, kiebrudalni őket a Közel-Keletről, és a fő tárgyalási pozíciókat önmaga és Kína viszonyára áthelyezni. A tőlük délre fekvő Amerikára meg vannak begyakorolt megoldásaik.

És itt jön képbe Ukrajna a maga karlengetős nácijaival, aranycsapokból tejfürdőt vevő oligarcháival, akik úgy helyezkednek a globális sakktáblán, ahogy érdekeik kívánják. Egy igazi kis Nicaragua, ahol ezek az érdekek - köszönhetően a politikai elit végtelen korruptságának, a valós ellenzék nemlétének - szinte akadály nélkül érvényesíthetőek. Vettek tehát maguknak az amcsik egy csokigyáros oligarchát, olyant, mint a Somozák, és „liberális demokratává” maszkírozva szépen neki is rontottak a „putyinista” keleti oligarcháknak, akik hirtelen a Főgonosz szerepében találták magukat, mint az egyszeri Orbán Viktor a tusványosi másnapon.

Térjünk azonban vissza Nicaraguába, a hetvenes évek végére. Somozáék és szalonellenzékük kedélyes napjai akkor zárultak le, amikor a közelben kitört a kubai rakétaválság. Létrejött egy „másmilyen” – kezdetben még csak nem is kifejezetten kommunista – állam a szomszédban, ami (főleg köszönhetően az import-gerilláknak és a KGB aktív közreműködésének) új helyzetet és új ellenzéket teremtett. Nicaraguában is megjelent az ekkor a térségben szinte mindenütt jelen lévő gerilla-harcmodor, és Kuba-párti, oroszok támogatta sandinisták, akiknek nem volt nehéz dolguk a nicaraguai népet, a konzervatív ellenzék köreit egységbe kovácsolni az évtizedek óta uralkodó maffia-oligarchia ellen. Egy platformon Romero érsek és a kubai komcsik? Bizony, és a másik oldalon kik vannak? Liberálisnak nevezett fasiszta komcsik.

1977-ben aztán jött minden idők leggyengébb amcsi elnöke, Carter, és a történet eszkalálódott. Ugyanis a kényelmetlenné lett Somoza-klánnal szemben szerettek volna egy valóban demokratikus alternatívát kínálni, de a valódi demokrácia azt jelentette volna, hogy a KGB megragadva a kezdeményezést, Kuba után kiteszi a lábát az amerikai kontinensre, és felbootol egy másik népidemokratus államot Amerika hátsó kertjében. Onnantól már megállíthatatlan lett volna, hogy a hasonló juntákat ne sorra takarítsa el a dél-amerikai „nép”, hogy aztán kitörjön a népidemokrácia, ami igazából annyira nem jó, ha azokat az embereket épp mi nyomjuk el közvetve évtizedeken át, és a legvége megint csak a III. világháború. Vörös hajnal és társaik. Szétlőtt amcsi városok.

Ukrajnában a helyzet az, hogy Janukovics-Somoza, aki esetünkben Putyin gecije volt, kínossá vált az aranyozott budijával, miközben – hasonlóan a KGB-hez – a meggyengült rezsimen fogást találva az amcsi háttérintézetek, infiltrálódott ügynökök és tanácsadók egy táborba kovácsolták a Pussy Riot ukrán kiadását jelentő libiket és a hard core nyugatukrán nackókat. Hogy ezután némi segítséggel és szépen kifestett viral macák, valamint néhány felbérelt mesterlövész segítségével megbuktassák a rezsimet, és azonnal odategyék a saját „nyugatbarát” Somozáikat, hogy ezzel betegyék a lábukat Putyin és az oroszok előszobájába. Válaszul Putyin, a XXI. század szovjet Reagan-je, konkrétan a napokban ismétli meg Ukrajnában azt, amit Reagan 1980-ban tett. Humanitárius segélyakció indult ugyanis Kelet-Ukrajnában, egy az egyben az, amit Reagan indított Nicaraguába ekkor. A Majdan volt Ukrajna Masayája, és a „kelet ukrajnai szakadárok” meg a Putyin támogatta gerillák. Nos, Nicaragua 1979 és 1990 között a sandinisták, kontrák, szovjetbarát és amerikabarát gerillák kis csataterévé változott, amolyan „proxy war-zone” lett, ahol a nagyhatalmak kicsiben játszották le a dzsungel mélyén a maguk kis globális játszmáit.

Most itt állunk egy hasonló konflitkus előszobájában, ahol nem lesznek jók vagy rosszak, fasiszták vagy kommunisták, demokraták, igazak, hamisak, hanem valószínűleg egyre több halott civil, egyre több menekült, amiből – lévén szomszédok vagyunk – elég sok várható mindkét oldalról hazánkban is. Orbán Viktor viselkedése tehát érthető, hisz bármelyik oldal mellett is kötelezi el magát, a másik fogja kiirtani az ott élő magyarokat, és minden eszkaláció az oroszokkal, a 3.9%-os gazdasági növekedésünk, és gazdasági talpra állásunk esélyének lenullázódásával járnának.

Viszont a globális politika számára kellenek a „jók” és rosszak, s mivel Amerika érdeke az, hogy Ukrajna európai szomszédai egyöntetűen az általuk telepített Somozákat támogassa.

Ebben a globális játszmában, ahol a főszereplők a saját kis Somozájukat akarják telepíteni a stratégiailag fontos helyekre, ott nem ártana a mi baloldalunknak is észrevennie, hogy mi nem vagyunk stratégiailag fontos állam. Szóval hiába weyerbélázzák a fejlettnyugat felé az Orbán egyenlő miniputyin szólamokat, az USA nem fogja Bajnai-Somozát felbootolni holnap reggel mesterlövészek és beszervezett ügynökök segítségével, hiába is akarja Gulyásmarci a magyari Pussy Riot gúnyáját magára húzni. A miniputyinozással kizárólag csak Magyarország „nemzetközi tekintélyét” lehet porrá bombázni - ha maradt még belőle valami - hogy aztán a maradék befolyásunkat is elveszítsük, nehogy képesek legyünk megmenteni százezernyi magyart a szomszédban.

Több felelősséget, elvtársak!

Tovább..

Ceterum Censeo: Désijaninak mennie kellett

Lehet kéne valami tünti – akár a Norvég Alap terhére -  a svejci nagykövetség előtt? Vagy kefírrel dobálni az épületet és fagyis dobozokban virágokat kihelyezni? A Népszava tulajdonosa ugyanis hétfő reggel kivágta a lap két főszerkesztő-helyettesét, illetve - anyagi okokra hivatkozva - miatt másik három újságírót is munkaügyi központokban kérte a reggeli kezdésre. Úgy tűnik, hogy a svájci bejegyzésű tulajdonos szép lassan elzárja a pénzcsapokat, az ezeréves Népszava (vagy mi van a fejlécen?) pedig végleg megszűnik. Mi pedig nyeljük a könnyeinket…

A hírt egyébként elsőként azt egyik érintett, Dési János szellőztette meg. Imigyen tárulkozott ki a FB-n: „Kedves barátaim, az élet úgy hozta, hogy 18 év után elhagy a Népszava. Nehéz, de legalább izgalmas évek voltak. Most jönnek az új kalandok.”

Ugyan a szövegből jól kiérződött, hogy a Népszava mondott fel Désinek, mégis: órákig izgulhattunk, hogy mi is lehet a távozás valódi oka. Főleg, hogy a poszt alatt a Népszava azon száma volt látható, amely még anno üres címlappal jelent meg, tiltakozva a magyar kormány állítólagos függetlensajtóellenes lépései miatt. (Azért az agitprophoz ért ez a Dési gyerek; látszik, hogy nem ma kezdte a szakmát! A szöveg alatti fotó ugyanis beindította az augusztusban is hírre éhes perverz netes közvélemény fantáziáját.) De végül, a 168 óra segített ki minket. Nincs lóvé a Népszavánál. Ez az oka a leépülésnek leépítésnek.

Dési tényleg nem mindennapi figura. A népszavis főállás mellett szorgalmasan atévézett (Arcélek, Újságíróklub, Fórum, Civil a pályán, Jam, stb. című korszakos műsorok arca volt évekig), mikor úgy döntött beleszeret Gyurcsány Ferencbe és ezzel ki is lép a nyilvánosság elé, kockáztatva ezzel a szakmai becsületét és a jól fizető állását. 2011-ben, miután úgy szólalt fel a Demokratikus Koalíció megalakulását ünneplő rendezvényen, hogy azt előtte nem egyeztette le a munkaadójával, az ATV vezetése elzavarta. Most pedig a Népszavától kell mennie szegény Désinek. Pedig évek óta „nagy sikerrel” írja a publicisztikáit, amelyeknek végén mindig a Ceterum Censeo: Orbánnak mennie kell! –szöveg volt olvasható; akkor is, ha csak az volt a baj, hogy berúgott egy gárdista, vagy éppen nem esett az eső.

Mindenesetre tény, hogy mivel Désijani nyomta a legharciasabb orbán-bashinget, ezért az ő elbocsátása csakis függetlensajtóellenes dolog lehet. Egy ballert nem lehet csak úgy kirúgni a munkahelyéről…

Sőt! Tönkremegy az egész Népszava? Hol itt a sajtószabadság?

Mielőtt bárki megrémülne, vagy Brüsszelig szaladna lihegve, hogy tiltakozását fejezze ki, érdemes megnézni, hogy ki a többségi tulajdonosa a Népszavának. Ugyanis az nem ad több pénzt.

Ha a hivatalos adatokat nézzük, akkor a Népszava Lapkiadó Kft. többségi tulajdonosa egy svájci cég, név szerint a TGD Intermedia SA. Akkor menjünk hát a svájci nagykövetség elé üres transzparensekkel és tiltakozzunk a sajtó elnyomása ellen? Nem, semmiképpen sem. Ugyanis nem ilyen egyszerű a helyzet. Bódis Andrásnak, a Heti Válasz egyik újságírójának köszönhetően közismert, hogy a svájci cég valójában nem is svájci, csupán „svájci bejegyzésű”. Magyarországon pedig Dávid Gyula ügyvéd, egykori szoci képviselő jegyzi. Dávid Gyuláról pedig közismert, hogy Puch László ügyvédje strómanja.

A következtetés tehát levonható: a Népszava megszűnése miatt a milliárdos Puch Lászlónál és körénél kellene tiltakoznunk. A Mesterházy ellen egykor nyíltan szervezkedő pártpénztárnok jelenleg csupán a saját megyéjében kavar. Kivár. De befolyása továbbra is meghatározó.

A kérdés az, hogy milyen érdekek fűzik a sértett pénztárnokot és üzleti körét ahhoz, hogy a Népszava tönkremenjen?

A Népszava vezetői egyébként maguk beszéltek arról nem is oly régen, hogy a többségi tulajdonos nem fizet, illetve hogy pénzt kunyeráltak kínjukban az MSZP-től is. Június végén Láposi Elza, a kiadó ügyvezető igazgatója mesélt a problémákról és jelentette be, hogy a többségi tulajdonos kiszáll. Továbbá elcsacsogta, hogy a baloldali pártok sem képesek támogatni őket, „az MSZP is azt közölte velünk, hogy miként tavaly, úgy idén sem tud hozzájárulni a működésünkhöz”. Kis pártnak kis sajtó kell, most elég nekik egy Népszabadság...

Ceterum Censeo: Désinek mennie kellett!

Tovább..

Jó a Sziget! Csak sok a köcsög

Mikor tegnap átrohant Budapest felett az évszázad vihara a kicsit esős, kicsit felhős, kicsit hajóvonták találkozása tilosos időjárás, rögtön megjelent lelki szemeim előtt Gerendai Károly, ahogy homályos-opálos szemekkel bejelenti: idén is veszteséges volt a Sziget. Megint… Most éppen a rossz idő miatt. Mert esett az eső, és lehet a 80 százaléknyi Hánszból és Jürgenből pár darab kint ragadt ebben a még illiberális Budapesten, aztán nem 750-ért itta a sört, hanem 240-ért a Toronyház melletti Kispirosban.

Mert az életben két dolog biztos, az egyik a halál, a másik az idén is veszteséges volt a Sziget.

Ez a Gerendaikarcsi tulajdonképpen egy ritka bőkezű mecénás, abból a kihalt fajtából, amelyik észak-olasz városokban csinálta a reneszánszot, meg a ma buszos turistaszenzációit. Vagy klasszikus durkheimi alturista, aki húszegynéhány éve a saját szájától vonja el a falatokat (lehet a gyerekei szájától is), hogy idehozza nekünk (de inkább az átlagosnál alacsonyabb zsebpénzű Hánsznak és Jürgennek) a letűnt korok sztárjait, meg minden évben az egy szem Madnesst, ami arra pont elég, hogy ne akarjuk élből pofán verni a hulladék setlist, és a huszadszorra fellépő, már senkit nem érdeklő Prodigy miatt.

Közben Gerendaikarcsi úgy nyomja évről évre ezt a veszteséges a Sziget lózungot, mintha nem történt pár változás az elmúlt években. Elsőként, a legfeltűnőbb: volt egy rendszerváltás. Már nem szégyen, ha valakinek van egy jó ötlete, mellette rengeteget dolgozik, jól szervez, aztán rendesen megszedi magát. Nem kell hazudni, nem szégyen gazdagnak lenni. Ha kerestél 2 milliárdot, akkor menj és rulettezd el Las Vegasban! Vagy menj kurvázni, fiam, csak 10-re érj haza! Senkit nem fog érdekelni.

De ezeknél kicsikét fontosabb az, hogy az elmúlt években előadott rengeteg sírásával bizony sikerült komoly állami pénzecskéket is leakasztania. Az idei évre jutó majd egymilliárdos fesztiváltámogatások legnagyobb részét a mi opálos tekintetű Karcsink dobálhatta be a kismalacba. Emellett természetesen nulla forintért kapja kölcsön a fél Hajógyárit. Aztán ott van 18 százalékos az ÁFA, mert „kellett javítani a nemzetközi versenyképességünket”.

Mindezt úgy, hogy ő sosem fogad el állami zsetont a saját bevallása szerint...

De igazából ez se érdekelne, ha nem panaszkodna. Mióta az Iron Maident sikerült úgy hangosítani ahogy, a lábam nem teszem be a Szigetre. Kb. úgy vagyok vele, mint a Pride-al. Sok embert érdekel, érezzék jól magukat, én lementem a telekre. 

Tovább..

"Demokratikus kis sziget" vagy újabb történelmi beégés

A hárompárti megállapodást "napokon belül" aláírják a felek, méghozzá a közös főpolgármester-jelölt, Falus Ferenc jelenlétében – mondotta Kunhalmi Ágnes, biztatva a lélekben már majdnem összeroppanó Összefogás-párti budapestieket. Mert összejött végül. Ezek a baloldaliak annyira hisznek a konszenzusban, hogy csak sikerült nekik megállapodni abban, hogy a vitás kérdésekben nem állapodnak meg. Így is lehet. Elegánsan, nagyvonalúan...

Múlt hét pénteken kialakult, majd visszarúgott egyezmény pont annyit tartalmazott, mint a mostani. Hogy a polgármestereket egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban jelölik, a többit, az egyéni képviselőket kiválasztását rábízzák a kerületekre, hogy ott üljenek össze és döntsék el, ki milyen arányban részesül majd a testületi pogácsából. Zsinórnak a polgármesteri helyek elosztását ajánlották.

Aztán jött Tóth József, aki a legnehezebb, legkétharmadosabb időkben is könnyedén hozta a kerületét minden választás alkalmával, és csak annyit mondott: - Ez itt Angyalföld – majd berúgta az Együtt-PM és a DK tárgyalódelegációját a kútba.

Ha félretesszük az újraegyesült baloldal a kincstári pártkasszai optimizmusát, reálisan 5-6 kerületben lehet esélyük a győzelemre, de ebből is kilóg Tóth József (és Sanyitibi) magprovinciája, ahol - a budapesti kerületek közül egyedüliként - a Fidesz kevesebb szerzett, mint 40 százalék a nemrégiben lezajlott európai parlamenti választásokon. Sőt, összesen két kerületben végzett hátrébb a Fidosz, mint a három „demokratikusan” ellenzéki párt összesítve, tehát biztos polgármesterből csak kettő darabja van a baloldalnak, abban a két kerületben, ahol többségben vannak a szavazóik, Újpesten és Angyalföldön. Ha csak ezt nézzük, előfordulhat, hogy a két országgyűlési választás után megint hoznak egy történelmi beégést, és mindössze 2 polgármestert adnak a közgyűlésbe, meg a kompenzációs listáról pár horváthcsabit, de annyit nem, hogy hosszában fúrjanak alagutat a Duna alá, vagy ingyen legyen a békávé.

Van kockázat, tulajdonképpen nem meglepő, hogy akkora túljelentkezés volt az MSZP pártelnöki székére, mintha liberális jogvédőt kerestek volna Észak-Koreába. Ha kicsit kevésbé türelmetlenek, és kivárják azt az időpontot, amíg a tagság számszakilag tökéletesen egybevágó nem lesz a kiosztható párttisztségek mennyiségével, akkor hagyhatták volna nyugodtan Mesterházyt behúzni a harmadik szopórollert a Jókai utcába.

Persze lehet, hogy nem érdemes az EP választások eredményéből kiindulni, mert azt erősen befolyásolta minden országgyűlési választás természetes következménye, a győzteshez húzás, valamint ha levesszük a kismértékű mobilizációs különbséget, akkor 13 kerületben van esélyük a győzelemre, de a közgyűlési többséghez még ebben az esetben is szükség lenne a főpolgármesteri székre.

Azt meg sosem nyerik el Falus Ferenccel…

Tovább..

Kétarc Péter

Juhász Péter egy szimbólum. Az álcivil karrierliberális-politikus prototípusa. Hol profi pártszervező katona, hol pedig jogvédő civil. Kétarc. Valójában jellegzetes példája annak, hogy miként lesz egy libsi álcivilből menő pártvezér, ha éppen aktuális érdekei - vagy inkább pénzügyi lehetőségei - úgy kívánják; máskor pedig cigányjog-védő, drogliberalizáló, vagy a sajtószabadság felkent apostola, mikor úgy fordul, hogy azt a profilját lássák a gothami polgárok. Választások előtt politikusként alkudozik; miskolci gettóbotrány idején ismét civil terepmunkára indul, mindjárt jól lerákosizva a helyi polgármestert.

Joker (magyar hangja Gyurcsány Ferenc) halott, azaz már nem valódi vezetője a baloldalnak. De legnagyobb húzása máig itt kísért: amikor a két kioldót elosztotta a magyarországi és a határon túli magyarok között, hogy robbantsák fel egymást, mert elveszik egymástól a munkát meg a nyugdíjat. Aztán (politikailag) megdöglött, mást meg nem nagyon találtak a helyére, ezért állandósult casting van, minden szinten, szinte minden nap…

A Joker-hiányos világban Batman-antitézisként önmeghatározó Kétarchoz hasonlóan Juhász Péter a döntéseit általában egy feldobott pénzérmével hozza meg, „fej, vagy írás” alapon. Persze, nem a szerencsére bízza, hogy melyik énjét veszi elő. A civil külsőt, vagy a politikusi pofázmányát. Mind a két esetre van egy külön érméje. Ebben a sűrű augusztusban mind a két érmét a zsebében hordja.

Egyik nap budapesti jelöltekről tárgyal, szinte már követhetetlen minőségében, és a fene tudja minek a képviseletében (MILLA, Együtt-PM; Együtt 2014; E14; Együtt-Korszakváltók Pártja; Együtt-Választói Szövetség Párt, stb.); a másik nap pedig kocsiba ül; és irány Miskolc! Ott sajtótájékoztatót tart a város Fidesz-KDNP-s polgármestere, illetve a testületi többség ellen. Jöhet a jogvédősdi. Kétarc Péter kiáll a gettók felszámolása miatt tüntetők mellet, egy kis cigány (libsiknek: roma) jogvédés az országos médiában. Szavakban.

Szerinte cigánybűnözés nincs. Legfeljebb roma (copyright Eörsi Mátyás). S természetesen Pásztor Albert is csak rendőri minősítésében (nem politikusként – ami nagy különbség!) „cigánybűnözőzött” egy jókorát, amely megbocsátható szóbotlás volt csupán (copyright Gyurcsány Ferenc). Így Juhász támogatja az egykor lerasszistázott, Gyuriferi nyomására leváltott, majd a város tiltakozása miatt visszahelyezett egykori rendőrkapitányt, Pásztor Albertet. Nincs hányingere tőle, hisz már Gyufaferinek sincs. Tehát jogvédőként cigánypárti (libsiknek: romapárti), politikusként Pásztor Albert támogató. Kétarc jól bírja a sokszínűséget!

Tehát, mivel éppen cigányügy (libsiknek: romaügy) van éppen Miskolcon, így az egykori telemarketinges vállalkozóból lett politikus Juhász ismét felvette a civil maszkot. Habár senki nem vitatja el a jogát, hogy egy témában (ráadásul számára régóta kedvelt témában) megszólaljon. Csak éppen az igazságon és a hitelességen esik csorba. (Pont azon a két fogalmon, amely Kétarc Juhásznak mindig is fontos attribútuma volt. Mármint saját maga szerint.)

Az igazság ugyanis az, hogy Miskolcon harmincötezren írták alá, illetve kérték, hogy az önkormányzat hatóságilag számolja fel a gettókat. A „számozott utcák” (így hívják a helyiek) világa a „gettókultúra” melegágya, egy picinyke Puerto Rico, ráadásul közegészségügyileg is komoly kockázatot rejt magában, mivel sem csatornával, sem vezetékes vízzel nem rendelkeznek. Néhány tucat ember miatt nem szenvedhet több ezer tisztességes polgár! – vélik a helyiek. (Többen az utcára sem mernek menni, mert félnek a számozott utcák cigány lakóitól. Tudom, libsiknek: roma!) A jogvédő civilek viszont, köztük Kétarc Juhász is, mikor felemelik a hangjukat a gettók felszámolása ellen, elfelejtik azt az aprócska tényt megemlíteni, hogy egyrészről jogtalan házfoglalókról van szó, másrészről pedig elszegényedett családokról, akik többet akarnak az élettől, de egy lepusztult, lepattant világból nehéz kitörni, csak ott ragadni lehet benne. S ami a lényeg: az utóbbiaknak lakhatási lehetőséget és közmunkát kínál az önkormányzat. A gettó helyett. A jogvédők meg a gettókért küzdenek! Mondjuk Budapesten meg az utcai alvásért, tehát van benne logika, még ha őrültség is…

Feltűnő jelenség azonban, hogy mielőtt elindult volna a gettók lebontása, csak kevesen kértek lakhatást és munkát az önkormányzattól, a legtöbben csöndben továbbálltak és maguk mögött hagytak egy városnyi szemetet. Mégis demonstrációt kezdtek a baloldaliak. (És a független jogvédők!) Megtámogatva a helyi cigány önkormányzati vezetőkkel és a hétvégén immár az ismét civilként tündöklő Juhász Kétarc Péterrel. (Illetve valamelyik Együtt-akármi szervezettel.)

De miért is tüntetnek ezek a jóemberek? Kikért? Mert aki tisztességesen akar élni, dolgozni és a gyermekeit felnevelni, az lakhatást és közmunkát kérhet az önkormányzattól, a munkanélküliség és a gettó helyett – így azokért nem kell, hogy szóljon a harang! Vagy azokért tüntetnek az álcivilek, akik csupán a törvény elől bujkáltak a gettók szeméthegyei közt?

Hogy-hogy nem, végül országos hír lett az egész gettó felszámolási ügyből, hisz javarészt cigány (libsiknek: roma) embereket érint az eset. S azok, ha akarják, ha nem – politikai játékszerekké vállnak ma is a baloldali politikusok (pardon: civilek) homokozójában. Mert míg a miskolci önkormányzat cselekszik, megoldja a többség problémáját és lehetőséget kínál a kisebbség tisztességes részének; addig a Juhász-féle Kétarcok jó sokat pofáznak, s mindent megtesznek azért, hogy politikai hasznot húzzanak a cigányság (utoljára a libsiknek: romák) nyomorából.

Tovább..

Nem az öltöző a kicsi, a pofátok nagy!

Mindig öröm látni, amikor tekintélyes szerkesztőségek, komoly újságírók csinálnak hülyét magukból.

A hétvége legnagyobb eseményeként, a Chelsea vendégjátékával, felavatták a Fradi új stadionját. Ez önmagában pont semennyire nem érdekelne, mert sem a Chelsea, sem a Fradi nem a szívem közepe, csak hát a hirtelen jött aktualitás, legfőképpen mert maga a Kaiju mondott beszédet, megint előhozta a kissé már megkopott stadionárvás kontentet, a hány lélegeztetőgépet lehetett volna venni a magyari  focira elvert csilliárdokból szarságát. Mintha 14 millárdból bármilyen rendszert meg lehetne újítani és fent lehetne tartani évekig…

De nem is ez a lényeg. Az Index megírta, a 444-Cink bagázs átvette, a HVG online-ban a mindenhez ostoba, de mindenről bátran véleményt alkotó Gomperz Tamás a Nyüzsi rovatban folytatta az év legnagyobb árnyékra vetődését, miszerint a gonosz, fideszes fradistadiont kormánybiztosként felügyelő Fürjes Balázs direkte kisebb és árnyékosabb öltözőt terveztetett a vendégcsapatnak, mint a hazainak, és tulajdonképpen az öltözői kényelemmel való játszadozásban teljesedett ki a választójogi trükközés, amikor szabályokkal és egyéb ügyeskedéssel tesznek minden versenyt egyoldalúvá. És még kárörvendezett is vala. 

Fideszdiktatúra, sejjhajj, már a seggünket is véresre töri a pad itt ebben a poszttusványosi antivilágban…

Tehát alig meglepő módon beleerőltettek egy aktuálpolitikai töltetet, hátha sikerül megokosítani azokat olvasókat is, akik amúgy nem napi fogyasztói a belpolitikai harcászati jelentéseknek. Elhitetni velük, hogy hiába is egyezik a zuhanyzók száma a nyugat-európai stadionokban megszokottakkal, itt tulajdonképpen egyfajta Frankenstein-UEFA standardokról van szó, mert ami máshol megfelel, sőt mindennapos, az itt diktatórikus csalássorozattá áll össze. Kim Lane Scheppele leszivárgott a fociról való szólásba is. Így múlik el a fékek és ellensúlyok dicsősége….

Ha már Gomperz: talán a legviccesebb kifogása az volt, hogy miért van ott Fürjes kormánybiztosként egy magánbiznic megnyitóján. Gondolom túl bonyolált lett volna utána olvasni annak az apróságnak, hogy a stadion bizony az állam tulajdona és bizony a Fradi bérli. Igen, ez a mértékadó újságírás hávégé módra, amikor gondolok valamit valamiről. Ennyi erővel lassan azt is bele lehet írni a szerkesztőbe, hogy ha tovább folytatódik a jogállam leépítése, akkor belezuhanunk a Napba. Nincs kockázat, mert legfeljebb nem, de annak meg mindenki örül, mert kinek van kedve belezuhanni a Napba…

Egyedül a pestisracok.hu volt képes a teljes magyar sajtópalettáról, hogy nettó kettő perc ráfordítással belegooglezzon az internetbe, rákeressen az „away team dressing room” mondatra. Hogy kiderüljön mitől is szarság ez a fideszes öltöző-ügyeskedés-kontent. A világon szinte mindenhol bénább, kevesebb, kisebb, kényelmetlenebb a vendégöltöző, egyszerűen azért, mert a vendégek nem otthon vannak. Amiért a hotelben sem kapod meg azt a pihe-puha ágyikót, amit otthon megszoktál. Tulajdonképpen ezért játsszák az összes bajnokságot oda-vissza rendszerbe, hogy a hazai pálya előnye a korábban feltört seggű csapatnál is érvényesüljön később.

Egyik kedvenc focis blogomon, a Futballtréneren szokta írni Ferenczi Attila, hogy a magyar labdarúgás mélyrepülésében a (szak)újságíróknak is van akkora felelősségük, mint a teszetosza, semmihez sem értő, fejlődni képtelen edzői karnak, pusztán azért, mert ők sem értenek ehhez a sporthoz, amiből mellesleg egész jól megélnek. Idióta elvárásokat fogalmaznak meg, ostobaságokat hánytorgatnak fel, összességében több kárt okoznak, mint egy közepesen alkoholista utánpótlásedző. Ha a közéletben a sajtó magát tartja a negyedik hatalmi ágnak, akinek a feladata a hatalmon lévők ellenőrzése, akkor ez a sportsajtóra hatványozottan igaz, mert ott nem választanak 4 évente új edzői kart. Ott tényleg szükség volna valami olyasmi nyomásra, ami jobb teljesítményre, fejlődésre kényszeríti az ebből a sportból élő hivatásosokat. De képtelen ellátni ezt a feladatát. Talán a magyar-albán meccs után bemutatott sportújságírói produkció mutatta be legjobban, hogy mi is a baj velük. Konkrétan egy saját tizenhatosra behúzódó ellenfelet megtörni akaró válogatottat azért szaroztak, kutyáztak, mert nem volt eléggé lüktető a játék irama. Aha. Kedves, hülye nemzetisportosok és többiek. Akkor lüktet a játék, ha oda-vissza támadnak. Ha az egyik csapat nem támad, akkor nem fog lüktetni a játék.

Ha a sportújságírásunk ilyen színvonalon áll, akkor mit várhatunk a közéleti tartalomgyártóktól? Az öltöző méretet fideszes-diktatúra kontextusba helyező idiotizmust.

Ha már sportszerűtlen trükkökről értekezünk, akkor azért érdemes egy kis nemzetközi kitérőt tenni, hogy lássuk, mit engedhetnek meg maguknak a fejletthaladó nyugaton. A kis francia Auxerre csapatát 1964-től egy rövid megszakítással egészen 2005-ig vezető Guy Roux mesélte sokszor büszkén, hogy ő nem szégyellte a legmelegebb nyári napokon elzárni a hideg vizet az ellenfél öltözőjében, meg simán felcsavarni nekik a fűtést. Brian Clough a Nottingham Forest legendás trénere sem ment a szomszédba néhány trükkért, hogy a hazai pályát tényleg hazaivá tegye és az aktuális ellenfélnek lehetőleg esélye,de már kedve se legyen győzni. 

A fociba bőven beletartozó fifika és a sportszerűtlenség között elég vékonyka a határvonal, de ezek a finom kis trükkök még bőven nem lépik át azt. És a játékosok is hozzászoktak, legfőképpen azért, mert egy-egy kupameccsen simán összesorsolhatják őket egy sokadosztályú csapattal, ahol esetleg egy döngölt padlójú fakunyhóban kell felkészülniük, viszont ez is a játék része.

Amit viszont elvár egy focista az az, hogy ne egy szarrá fagyott, gödrökkel díszített pályán kelljen játszaniuk, mert egy rossz lépés, és oda a karrier. Az öltözőben, legyen az bármilyen kényelmetlen fapados, ikeabútoros, még nem lett vége egy karriernek sem. Viszont a „hőskorban”, amikor még nem költöttek pénzt stadionokra, és mindenki büszkén tapicskolhatott az előtte végző szurkolótárs vizeletében a Népstadionban, akkor a Koplárovics Béla egy napja című kasszasikernél az ellenfél Manchester United konkrétan alig akart a pályára lépni. Nem az öltöző miatt háborogtak, pedig nyilván közelébe sem ért bármelyik vendégöltözőnek az angol bajnokságból, hanem – a csapatkapitány Roy Keane szavait idézve – a libalegelőnél is szarabb pálya miatt.

Mert egy jó pályán akár az olyan „sportszerűtlenségek” is beleférnek, mint amikor a szünetben gondosan fellocsolják az ellenfél harmadát, hátha a nehezen forduló, lassabb – összefoglalva: liptákosabb - védők szépen elcsúsznak egy rájuk gyorsított akciónál.

Ahogyan a politikai újságírók liptákozzák el magukat egy ártalmatlan, de annál hétköznapibb hülyeségen.

Tovább..

Hitler jött mindig, ott járkált a táborba azzal a nagy csizmájával

A Toronyház szerkesztősége egyik népcsoport kollektív jogát sem vitatja, hogy saját holokauszttal, pontosabban népirtással gazdagítsa önnön történelmét, ugyanakkor mintegy peremfeltételként nem árt, ha némi igazság is van benne.

A Holokausztnak voltak cigány áldozatai, viszont magyari roma holokauszt nem volt. Ezt nem mint a Yad Vashem Intézetre jellemző exkluzivista történelmi iskola hívei mondjuk, hanem mint tényekhez rigorózusan ragaszkodó köcsögök. Mint minden bűncselekménynél, a népirtásoknál is kell a szándék a tényállás megállapításához, a cigányokat érintő akciók pedig sosem irányultak a cigányságnak, mint népcsoportnak a teljes fizikai megsemmisítésére. Ez vitathatatlan, noha van szándék ilyen-olyan birodalmi vagy belügyminiszteri parancsok kreatív értelmezése után ezt máshogyan láttatni, de a mainstream történetírásba ez azonban – szerencsére - még nem szivárgott le.

A saját magukat örökös cigányszakértőnek tekintő másodvonalas, megélhetési értelmisik, élükön a Roma Sajtóközpont megszervező Bernáth Gáborral és Bársony Jánossal, erről nyilván máshogyan vélekednek, de ennek pusztán egyetlen oka van, a pénz. Ha sikerül elérniük, hogy elfogadott, közismert tényé, oktatási anyaggá szelidüljenek a magyar „cigány holokauszt” javarészt kitalált történetei, akkor jöhet a kollektív kárpótlás (belőle nekik le a jutalék), az életük végéig szóló kurátori megbízás az emlékmúzeumban, előadások, a tankönyvek társzerzői díjazásai. A megszokott habzsidőzsi, amit eddig a különböző EU-s, pántlikázott pénzekből szívtak le, melyekből megvalósulást vizsgáló hatástanulmányok szerint 5-7 százalék jutott el a célcsoporthoz, a többi el lett szakértve.

Mennyire meglepő, hogy ezekből az álszakértőkből szinte egy se cigány? És mennyire meglepő, hogy ilyen-olyan módon szinte mindenki rokona a másiknak?

„A Hitler jött mindig, ott járkált a táborba azzal a nagy csizmájával. Nagy, magas ember volt, a Himmler meg olyan alacsonyabb volt. Minden este jöttek, és nézték, hogy még hányan voltunk ott. Majdnem minden éjszaka ott jártak, nézték,hogy mennyien vagyunk még. A tábor körül jártak. Az asszonyok felismerték, és mondták, hogy ők azok.”

(részlet a Roma Sajtóközpont által összeállított „visszaemlékezésekből”)

Hogy mennyire jól végzik a munkájukat ezek a szakértők, azt kiválóan mutatja, hogy az integrációra jutó, szinte végtelen uniós pénz ellenére a folyamatosan szélesedik a szakadék a cigányság és a magyarság között, nemhogy felzárkózást, inkább a lemaradást segítették elő a rendszerváltozás óta eltelt 24 évben. Kineveltek egy őket igazoló, őket istenítő cigány értelmiségi generációt élükön a Bernáth-ex Mohácsi Viktóriával és a Bársony-feleség Daróczi Ágnessel, közben évről évre gyártották a színes-szagos integrációs modulokat mindenféle pedagógiai és társadalomtudományos ismeret nélkül, és ennyi.

És most megint ők mondják meg merre hány méter. Hogy miről mit szabad gondolni és mondani. Az ő tanulmányukra hivatkozva jelenti fel a DK Balog Zoltánt, mert azt merte mondani, hogy Magyarországról nem hurcoltak el cigányokat megsemmisítő táborokba. Tényleg nem, habár azért Ausztriába se véletlenül kerültek…

"Másnap állítólag Hitler kapott egy táviratot, hogy amennyiben a Komáromi bunkerokból nem távoztatja el a cigányokat, porrá verik egész Németországot."

(részlet a Roma Sajtóközpont által összeállított „visszaemlékezésekből”)

Magyarországon a második világháborút megelőzően egyáltalán nem létezett cigány-gyűlölet. Az állam, a hatalom meg konkrétan leszarta őket. A cigánysággal szembeni, a többségi magyar társadalomban manapság intenzíven jelen lévő averzióknak egyszerűen nincs a világháború vagy az azt megelőző időkre datálható előzménye. Sőt, integrálni se nagyon kellett volna őket egy organikus és nem forradalmi (kommunista-iparosító) társadalomfejlődés esetén, mivel a vidéki cigányságnak fontos szerepe volt a falvak életében.

A rendszerváltozás után eszmélő, a cigányságtól karriert és megélhetést váró értelmiség tudatlanságból vagy számításból egyszerűen párhuzamba állította a cigányság és a zsidóság „nem szeretik őket a magyarik” élményét, és kitalálták nekik az örökös üldöztetés paradigmáját, amire hivatkozva aztán megkíséreltek néhány csekket beváltani az osztrákoknál és a németeknél. 10 megyében, több száz vádlottal zárult ez a kísérlet, de ennek ellenére, az igénylésekhez tucatszámra készített, hamis tanúvallomásokat mai napig mintegy oral historyként keringetik a közéletben. Most éppen Balog Zoltánnak ajánlottak egy gyűjteményt belőle, hátha okosabb lesz tőle.

A világháború alatt a cigányságot ugyanúgy besorozták a hadseregbe, mint bárki mást, a nyilas hatalomátvételig gyakorlatilag egyetlen egy adminisztratív intézkedés nem sújtotta őket. Persze, a nagy csendőrrazziák során, ahol elsősorban katonaszökevényekre vadásztak, néha horogra került egy-egy papírokkal nem rendelkező cigány, de őket sem a származásuk, hanem a korban divatos totális államfelfogásba nem illeszkedő szabados életvitelük miatt internálták. Mert ugye egy totális államban milyen dolog bejelentés és ispáni engedély nélkül átmenni kést élezni egy szomszéd megyébe…

A nyilas hatalomátvétel, de inkább a front megjelenése jelentett éles cezúrát a magyar cigányság életébe, 44 második felétől, a Székesfehérvár bevétele-visszavétele során néhány cigány muszkavezetés gyanújába került. Őket a helyszínen agyon is lőtték, és onnantól a legszegényebb, a társadalom peremén élő cigányok megbízhatatlan elemeknek számítottak, és nekikezdtek a frontvonal mögötti kitelepítésüknek. A Dunántúli megyékre volt ez csak érvényes, hiszen a világháború utolsó szakaszában már csak itt létezett nyomokban magyar közigazgatás. Innen vitték először a komáromi gyűjtőtáborba, majd onnan a munkaképeseket kényszermunkára Ausztriába a „keleti fal” erődítményrendszerének kiépítésére.

Mivel a magyar állam szíveskedett ezeket a cigány munkaszázadokat kölcsönadni Németországnak, így Balog Zoltán valóban jogosan mondta, hogy hát tőlünk nem deportáltak senkit, csak hát kényszermunkára kölcsönadni sem kifejezetten elegáns dolog százakat, ezreket. A sorsukról innentől nem lehet sokat tudni, de ismerve a munkaszázadok történetét, tőlük a sérültek, a szökni próbálók, vagy akiknek hülyén állt a füle a német tiszt szerint, azok simán kerülhettek megsemmisítő táborokba, ugyanakkor semmiképpen nem lehet ezt tervszerű népirtásnak nevezni.

Egyéni tragikus sorsok, nem véletlenül nem ad a német állam kollektív kárpótlást a „roma holokauszt” áldozatainak, csak egyéni kártérítést.

Karsai László, aki a téma egyetlen olyan szakértője, aki a történelemkutatás formai követelményeit betartva tesz megállapításokat, ezer körülire teszi a Holokauszt roma áldozatainak számát, a többi számháborúzó ennél jóval többre, viszont semmiféle tényanyaggal nem támasztják ezt alá. Ezer halott is pont ezerrel több, mint amennyi megengedhető lenne, viszont frontkatonaként jóval több cigány vesztette életét hazája, Magyarország védelmében.

Nekik kellene inkább szobrot állítani és emléknapot szervezni.

Tovább..

Staudtgabi back to Budapest

A Jobbik feladta a fővárost? Netán megakadt a tű a bakelitlemezen? Mert ismét Staudt Gábornak hívják a főpolgármester-jelöltet és ismét a 2010-es programmal kampányolnak. Azt mondják, hogy az is megteszi, hisz semmi sem valósult meg belőle. (Akárcsak a jelölt karrierjéből…) Vajon előkerülnek a régi, megsárgult óriásplakátok is?

Staudtgabi, miután bejelentették a jelölését, gyorsan világossá is tette, hogy a jobbik puha-pöcsűek platformjához (három p!) tartozik ő maga is. Első közleményében azt követelte, hogy a hármas metrót ne hitelből újítsák fel, ahogy azt Tarlós megszervezte, hanem unijós lóvéból.

Értik? Mert mi nem. A Jobbik népszavazásra bocsátaná az unijós tagság kérdését; illetve minden gazdasági, külpolitikai megnyilvánulásuk unijó-ellenes; továbbá Novák Előd még a csillagos zászlót is kidobja az ablakon – de a Fidesz támogatta független Tarlóst azért kritizálja Staudt, mert szerinte nem használja fel hatékonyan az unijó adta lehetőségeket...

Nagy pofon a nemzeti radikalizmusnak, kis pofon a jobbikosoknak!

Szólhattak is neki, hogy ez így nagyon gyengus lesz. Staudt másnap este be is szaladt az ATV-be, s meghirdette a Budapest Őrség felállítását. Ami így elsőre elég nehezen értelmezhető hatóság lenne, mindenesetre a rendpárti vonalat hívatott erősíteni. És hogy Kálmán Olga öröme teljes legyen aznapra, a fasiszta elszólások kiprovokálása után sikerült kimondatni Staudtgabival a lényeget: a Jobbik elszámoltatná Tarlóst is.

A jobbikos jelölt még igen fiatal srác ugyan (harmincegy), de a budapesti-politikában már régóta otthonosan mozog. 2002-től ugyanis a 22. kerületi önkormányzat munkájában vett részt. Pontosabban német kisebbségi képviselőként egészítette ki tizenkilenc éves korától a menő ügyvéd apukától kapott zsebpénzét. Éppen a Jobbik (leginkább Novák Előd) által támadott „etnobiznisz” egyik haszonélvezője volt tehát a mi kis Staudtunk négy éven keresztül.

De a huszonéves „megélhetési politikusnak” (copyright Novák Előd) ez nem volt elég. Családi álláshalmozásba kezdett. Arról mindenki tud, hogy Novák Előd felesége, Dúró Dóra micsoda csoda villámkarriert futott be a férje „farvizén” evezve; illetve közismert az is, hogy Előd még saját sógorát (Dúró Józsefet) is bevette a politikai bizniszbe, mikor a Barikád (Jobbik közpénzből finanszírozott hetilapja) szerkesztőségébe talált neki állást; de azt a történetet már kevesebben ismerik, hogy Staudt sem röstellte a tesóját pozícióhoz juttatni.  Staudt Máté ugyanis már húszéves kora óta felügyelőbizottsági tagságtól felügyelőbizottsági tagságig szaladt a fővárosban, majd 2010-től kezdve, és jelenleg is az egyetlen jobbikos képviselő a 22. kerületi testületben.

De azt biztos nem fogják kitalálni, hogy a 2000-2002 között, a  Kempelen Farkas Gimnázium Diákönkormányzat elnöki posztját betöltő Staudt Gábort ki követte ebbéli pozíciójában? Igen, talált: Staudt Máté. Az öcskös… Aki azóta is szépen lépked a bátyus nyomdokain.

Staudtgabi jelölése több okból kifolyólag is meglepő. Egyrészről azért, mert egyszer már megméretette magát – és igen kínos eredményt ért el (7,27%-al az utolsó lett). Másrészről Szilágyi György, a Jobbik budapesti elnöke fogalmazott úgy, hogy „hosszú időt töltött a jelölt kiválasztásával, s Staudt Gábor személyében a legalkalmasabbat sikerült megtalálnia”, ami azért is érthetetlen, mert legutóbb is Staudt volt a jelölt. És végül, azért is meglepő a sztori, mert Staudt egyszer már lemondott a budapesti elnökségről, nem sokkal a főpolgármesteri választásokon való bukása után.

Tavasszal pedig nagyon úgy tűnt, hogy az unijóba készül lelépni. Negyedik volt a listán, ami matematikailag, illetve a parlamenti voksokat elnézve nem volt esélytelen.

Egyébként a tavaszi választási eredményeket, illetve a fővárosi voksokat elnézve nem sok babér fog teremni Budapesten a Jobbiknak.  Így nem valószínű, hogy Staudtgabi főpolgármester lesz. (Ő maga is maximum 10 százalékra számít) Inkább sanszos Brüsszel. Mert ha KGBélát lecsukják kémkedés miatt az ősszel, akkor a budapesti bukás után tárt karokkal várják Staudtgabit (és a tesóját is) Brüsszelben.

No, akkor majd kiharcolhatja, hogy a hármas metrót unijós pénzből újítsuk fel!

  

Tovább..