2011-ben változott meg Putyin?

„Bizony így volt. Putyinával, aki akkor még a felesége volt, külön is találkoztam. Zárkózott asszony, de jóban voltunk. Az orosz nyelvet népszerűsítő alapítványi munkájában is részt vettem. De visszatérve Putyinra, vannak nagy csalódások, és Putyin egy ilyen nagy csalódás nekem. Egy rendkívül karizmatikus és intelligens ember. Az a típus, aki ha belép a szobába, azt rögtön észre lehet venni. De a 2011 előtti és a 2011 utáni Putyin teljesen más. Nagyjából olyan, mintha az 1994 előtti és utáni Orbán Viktort hasonlítanánk össze.

Az a Putyin, akit mi megismertünk, és akivel izgalmas beszélgetéseket lehetett folytatni, az rendszeresen találkozott a NATO vezetőivel, a nagy orosz medvét lassan és óvatosan próbálta tolni a modern világba. A 2011-es parlamenti és a 2012-es elnökválasztás, amiket nagy valószínűséggel elbukott volna, ha tiszta, demokratikus szabályok szerint játszódik, gyökeresen megváltoztatta ezt az embert. Szembemegy mindennel, amit előtte képviselt. Az óvatos demokratizáló vezetőből az önkény embere lett. A nyugatos Putyinból keleties despotává vált. Ezzel a Putyinnal már nem szívesen találkoznék. Akkor nem éreztük, hogy politikai kompromisszumot kellene kötni, mert egy asztalnál ülünk.”

Dobrev Klára; Origo 2015. 01.21.

Putyin (mint az akár a Vörös Cárok címmel, Gorbacsov, Jelcin és Putyin „munkásságát” feldolgozó dokumentumfilmben is látható, hogy mit örökölt Jelcintől) 2000-től következő években Oroszország belső stabilitásával, illetve annak megteremtésével volt elfoglalva. A gazdasági, társadalmi és hatalmi káoszból kellett rendet vágnia (nem tennie, hanem vágnia!!!). Hogy értsük a feladat nagyságát, a teljes ex-szovjetunió egy hatalmas roncstelep volt, egy anarchosztalkeriánus oligarchikus köztársaság, ahol az összes funkci a maradék szétlopásával volt elfoglalva.

Hatalmas munka volt, hatalmas és mindenkinek fájó leszámolásokkal. Ám azok Oroszországon belül fájtak. Csak egy rövid felsorolás, hogy kikkel, milyen feladatokkal állt szemben Putyin a színre lépésekor: csecsen háborúk, az oligarchákkal való leszámolások, a moszkvai tízemeletes lakóépület robbantások (amelyek mögött valószínűleg maga az orosz állam állt, belső hatalmi harcokat próbáltak így megoldani - sok azóta kioknyomozott dokumentum szerint), maffia, az oligarchák külföldre menekülése vagy éppen "száműzése" (lásd Abramovics, aki Londonba ment, és a Putyin mellé felsorakozó névrokon repülős Abramovics-ikrek, akik a Malévvel lettek ismertek, de Putyinnál 2007-ben mégis kegyvesztettek lettek, vagy lásd Hodorkovszkij-t aki pedig felvette a harcot Putyinnal)

Beállsz a sorba és talán maradhatsz, vagy megszöksz, vagy elkaszállak. Ez a három opció volt, amikor Putyin hatalomra kerülése után. Ezek persze messze nem merítették ki a dobrevklárai éretlemben vett keleti despota definícióját.

Ahhoz persze, hogy mindezt békében tudja otthon folytatni Putyin, a külvilág felé a legkevésbé érdes, mézes-mázos arcát kellett mutatnia. Putyin utazott és tanult, kapcsolatokat épített és figyelt, barátkozott. A megtépázott orosz medve nem is tudott volna a szétlopott, forráshiányos hadseregével és semmivé foszlott diplomáciai tekintélyével kakaskodni a nagyvilágban. A folyamat 2008 augusztusára futott ki:  a Grúzia által is belső ügynek tekintett megszállás orosz olvasatban a poszt-szovjet térségen belül van, tehát belpolitika. De a világ se nagyon kapkodott az ENSZ elé vinni a grúz kérdést. Itt halkan megjegyeznénk, hogy Ukrajna is a poszt-szovjet térség része, ahogy a grúz-orosz háborút, úgy a szomszédunkban zajló ukrán-orosz és oroszanyanyelvű ukránok háborúját is nyugodtan tekinthetné a fejlettnyugat poszt-szovjet, belső problémának, csak éppen a világ és legfőképpen az Egyesült Államok azóta átértékelte saját szerepét és céljait a térséggel kapcsolatban.

A világ remek piacot látott Oroszországban (igaza is lett), hagyta felzárkózni. És az amcsik lepődtek meg a legjobban, amikor két éve éppen Oroszország tudott visszautasíthatatlan ajánlattal előállni a szíriai vegyifegyver-lefegyverzés kapcsán, ezzel fájó sebet ejtve a pénzből háborút/háborúból pénzt elvet követő USA-n.

Dobrev Klára Putyinnak azt az arcát látta, amit nagyvilágnak akkor mutatni akart. De Putyin akkor sem volt más, mint ma, csak despotikus-keleties viselkedése a határon belülre irányult. A belső rend 10 évig tartó, rekordidejű helyreállítása után pedig Putyin a világban betöltött szerepét is vissza akarta kapni, hát most kilépett a világpolitika színpadára is a naivok, az ostobák és a bolgár titkosszolgálati gyermekek hatalmas meglepetésére.

Dobrevklárák valóban naivok vagy csak - mentve a menthetőt és a Putyin-ellenes hisztériára való ráfeszülésnek megfelelve - be akarják vezetni azt a narratívát, miszerint Oroszország 2011 előtt egy aranyos kis barna maci volt, aztán valami történt vele?

Egyik olvasatból se jönnek ki jól...

A poszt elkészültéhez az irányoroszország.hu szakértője és szerzője nyújtott nélkülözhetetlen segítséget.