Nyugat-Európát nem először borítják
vérbe elmebeteg terroristák. Carlos, a szovjet blokk és az iszlamista
fundamentalisták lieblingje működése során egyes számítások szerint 1000
feletti áldozatot szedett, de az olasz Vörös Brigádok és az német
Baader-Meinhof csoport se szarral gurított. A 70-es, 80-as években, noha a
Sakálnál számszerűleg kevesebb gyilkosság írható a számlájukra, de
politikailag-gazdaságilag fontos célpontokkal végeztek.
Ahogyan ezekkel a szervezetekkel
se próbáltak meg párbeszédet kezdeményezni, úgy a Charlie Hebdo fél
szerkesztőségét kivégző yemeni Al-Kaidával se fognak. A francia szolgálatok
szépen le fogják vadászni őket, ahogy Carlost is elkapták végül Kartúmban egy
remekül kivitelezett, a nemzetközi jogot tökéletesen figyelmen kívül hagyó
akcióban. Intő példa az ő sorsa a még szökésben lévő algériai fiataloknak, a
franciák – minden hibájuk ellenére – egy konok, sajátjaiért minden körülmények
között bosszút álló nép.
De vissza a 70-es évek
terrorizmusához. Ahogy most a extrémista iszlamistapistáknak, úgy a múltszázadi, európai gyökerű kommunista terrorszervezeteknek sem volt értelmes,
megvalósítható követelése. Gyökértelen, zavarodott, sikertelen emberek őrjöngése
futott végig - persze szovjet háttérrel
és támogatással – Európán. Olyan emberek, akik a múlt század utolsó harmadában
voltak képesek sikertelenek és csalódottak lenni Nyugat-Európában, ahol éppen
virágzott a kapitalizmus, ahol még a 68-as nagyonkritikus, nagyonbaloldali nagyonértelmiségiek
is kimentek inkább az erdőbe lakni egy barlangba, hátha onnan őszintébben lehet
kritizálni a rendszert.
Most, amikor a lecsengőben lévő,
de még hatásait bőven érezhető gazdasági világválság, és a következő, nyomokban
már érezhető gazdasági világválság között vagyunk, annyi gondja sincs néhány
ördögien gonosz manipulátornak a tömeggyilkos-rekrutációval, mint mikor a 70-es
években a fiatalság abban találta meg a kibírhatatlan elnyomást, hogy nem
mehetett be egyszál brében az egyetemi előadására. Ruhát erőltetett rá a rezsim…
A gyökértelen, önkéntes és nem
önkéntes szegregátumokban élő, a befogadó ország kultúrájával és nyelvével
maximum az előzetesbe kerülés előtti kihallgatáson találkozó fiatalok között
pedig végképpen nincs nehéz dolguk…
Ehhez hozzájön még az egyik nem
szándékolt következménye az Iszlám Állam szorgos szarrá bombázásának. A
másodgenerációs bevándorló, nyugati jóléthez, illetve legalábbis polgárháborús
területekkel összevethető jólétéhez szokott terroristapisták visszaáramlása a
(mostoha)anyaországba. Mert az Iszlám Állam csak addig volt szórakoztató az
otthon unatkozó, munkanélküli, fiatal felnőttként gyökereit kereső és iszlámra
hitre (vissza)tért, de a Koránt soha el nem olvasó utcagyerekeknek, ameddig
védtelen embereket kellett lefejezni, vagy rosszul felfegyverzett, nulla harci
morállal bíró helyi milíciákkal kellett lövöldözni.
Most, hogy amerikai fegyverekkel
vissza is lőnek rájuk a kiirtandó népcsoportok, meg néha el-elzúg fölöttük egy
bombázó, hirtelen elment a kedvük az egésztől. És három ilyen patkány döntött
úgy, hogy akkor „otthon” hősisen legyőz néhány karikaturistát…
És, hogy mi a megoldás? Nem a
párbeszéd, nem az egymás megértésének szándékának keresése. De nem is a nyugati
multikulti tagadása, mivel itt nem kultúrák, hanem civilizációk nem képesek
egymás mellett élni. A Nyugat most abban a sokkban van, mint mikor a távoli
keleten megjelent az első mosdatlan, ápolatlan, seggét sose törlő portugál
hajós, és mindenfélét nekiállt követelni az ápolt, kulturált, civilizált
kínaitól.
Túl kell lépni a sokkon, majd
szépen, zsákba varrni egyesével az összeset!