Két társaságban vagyok teljesen tanácstalan annyira, hogy halvány elképzelésem sincs, miről beszélgetnek. A nagyfülű kamaszgyerekek közt, mikor azok a hétvégi WoW partyra készülnek és tervezik meg, ki lesz a tank meg a mittoménmicsoda a raidben, és a másik, amikor összegyűlnek a baloldal krémjei, a kelet-európai értelemben vett értelmisik és nekiállnak bizottságosdit játszani.
Ezeknek a liberálisnak és közszereplőnek
hívott önmarketing-menedzsereknek kb. a 20. század eleje óta az a becsípődésük,
hogy nekik kell kivezetni a magyarikat a sötét középkorból, a feudális viszonyrendszerből,
az akármiből. Mert ők egyszer eredetiben olvastak Marxot, Engelst és még néhány
szerencsétlen königsbergi filozófust (itt jelzem: Európa nagy szerencséje, hogy végül
a szovjetek annektálták Poroszországnak azt a részét), tehát alanyi joguk van itt-ott papírra vetett elméletek alapján fényt gyújtani az éjszakában, majd - természetesen - a
sorok elejére ugorva irányítani a Nagy Menetelést a Szebb Jövő felé.
Ennek a recipiálás-mániának
nélkülözhetetlen előfeltétele a betegország
percepciója. Ugye, ha nem lenne beteg, akkor nem kellene gyógyítani, pláne nem
olyan kísérleti vagy méltán elfeledett gyógymódokkal, melyekkel a világ boldogabbik felében
már senkinek eszébe nem jutna játszadozni. Orvosfilozófusra meg különösen nem
volna szükség, akkor meg kárba veszett egy élet munkája. Hajjaj… Ez a „beteg társadalom
terméke a Fidesz” szöveg konkrétan el is hangzott a Herényikarcsikától. Értsük
helyesen: nem a Fideszre kell haragudni, mert ők csak következményei a
társadalom ostobaságának. Ezúton is gratulálunk Antal József egykori pártjának a
remek „személyzeti politikájához”, mivel egy konzi nemhogy beteg társadalmakról
nem beszél, hanem úgy általában társadalomról sem igen, ahogy a
fizikusok sem súllyal mérnek, hanem tömeggel.
A világot akarják megváltani, ha
kell, ha nem…
Utat tévesztettünk, mert a Viktor
hatalomra jutott. Ennyi önreflexió szorult a teljes balliberális értelmiség
elitjének elitjébe, hiába régi hagyomány azon a részlegen az önkritika. Nyilván
a nagyobb őszinteséghez, a komolyabban vehető „belátáshoz” – hagyományaikhoz híven
– munkatáborba kellett volna szállítani néhány családtagot, csak hát az valódi nemdemokráciát igényelne, nem egy olyat,
amivel szemben most ők kockázatmentesen akarnak fellépni. Ebben tulajdonképpen
egyetértünk velük, mi is innen küzdünk az Iszlám Állam ellen, nem Bászrában…
Pedig valahol tényleg utat
tévesztettek, de egyrészt sokkal korábban, másrészt mai napi boldogan taposnak
előre rendíthetetlen magabiztossággal. Ha valamit végre el kellene lesni a fejlettnyugattól, az nem más, mint az ő
értelmiségi-felfogásuk. Ha lebasszuk Orbánt, mert nekiállt illiberálisozni,
miközben tudjuk jól, hogy az általunk követendőnek tartott (beléptünk, nagy
többséggel szavaztuk meg, eldöntött tény) nyugat-európai politikai hagyományban
az mit jelent, akkor kénytelenek vagyunk a mi kis k-k-európai értelmisieinket is
lebaszni. A fejlettnyugati értelmiségi ugyanis nem akarja megváltani a világot.
Nem hoz létre bizottságokat, nem keresi a "progresszív jövőképet" (ó, anyám), hanem elvégzi a munkáját.
Könyvet ír, repülőgépet tervez, kocsmában mesél arról, hogy erről már az ókori
görögök is azt gondolták. Aztán ha mindezzel végzett és még maradt benne
tettvágy, akkor nekiáll sollenezni politikusként.
És majd a választó eldöntik, hogy
alkalmas-e a feladatra vagy sem. De semmiképpen sem kerülgeti jobbról-balról a
népakaratot, amire állandóan hivatkoznak minden egyéb esetben.
