2015. január 30.

Házmesterék levele


Szép magyar szokás a feljelentősdi. Minden tévhittel ellentétben egyébként nem a Kádár rendszer vetette el a magvait a magyar társadalomban, szerettünk mi pörölni meg mószerolni előtte is, de a '49-'89 közötti időszak népbetegítésének köszönhetően lett csúcsra járatva a dolog, szóval nyugodtan tekinthetünk rá a poszt-kádári deficitként.

Két alapvető fajtája van a feljelentőnek. Az első a kiállhatatlan szomszéd (alias Pattoghy Úr), aki beperli/feljelenti az összes szomszédját, meg amúgy mindenkit vélt vagy valós sérelmei miatt. Átlóg a faág, laza a kerítés, 10 centivel odébb a postaláda, 22:01-kor már hívja a rendőrséget a zene miatt, jelenti, ha késik a postás, stb. Ha a politika világában keresünk rá példát, akkor csak nézzünk körül a genderelméletes feministák, vagy szegregáció-ellenes bozótharcosok környékén. Onnan ismerni meg őket, hogy van egy nagyon határozott elképzelésük az őket körülvevő világról, és egy alapvetően hibás elképzelésük arról, hogy annak hogyan kéne működnie. Ezt tudják patologikus szinten hisztérikusan művelni,

amikor már ott is hibát keresnek, ahol nincs.

A második fajta a házmester és családja. Ők azok, akik a nekik nem tetsző dolgokra úgy reagálnak, hogy keresnek egy lehetőleg külső és nagyon gyakran vélt autoritást, akinél mószerolhatnak. Párttitkár, pártbizottság, Moszkva, Brüsszel, Washington, akárki. Magyar közéleti előfordulása a nyílt levelet hivatásszerűen aláíró közíró/értelmiségi/civil/szakértő/jogvédő/stb. Most éppen a MostMi nevű civil izé mószerolna Merkelnél, mintha egyébként Angéla azért jönne Budapestre, hogy teljesítse Schilling Árpiék három kívánságát (Fékegyensúlyokat, Bázisdemokráciát, Orbántakarodást!).

Egyébként érthető Schillingék frusztráltsága. Klasszikus toposz ballibéknél, hogy Orbán meg úgy az egész Fidesz mucsai és nem szalonképes a fejlett nyugaton, és teljes elszigeteltség van, amiből csak akkor tudnak kilépni a magyarik, ha haladó demokraták vannak kormányon. Erre jön Merkel. Orbánhoz. Kénytelenek rászólni Merkelre, hogy itten nincs demokrácia, szóval jobb, ha tudja, kivel is ül le kávézni.

Akkor most következzék az én nyílt levelem:

Kedves MostMi!

Ha nyílt levelet írtok Angela Merkelnek, akkor azt érdemes németre lefordítva elküldeni neki, mert nem valószínű, hogy titeket nézeget, ha nagyritkán fellép a facebookra.

Tisztelettel,
Megalomán Mongúz
Tovább..

2015. január 28.

Dolgozzál, te helóta g***!


Vörös csillagot választottak maguknak a görögök a hétvégén a Sziriza (Radikális Baloldal Koalíciója) képében – mindenki a szélbalos párttól rettegett Európában, hát most megkapta Európa. Illetve nem rettegett mindenki, mert az európai radikálbal egymás ujjába harapva ujjong a Sziriza győzelme láttán.

A magunkfajta nem tudja, melyik álláspontra helyezkedjen, mert osztja ugyan a Sziriza euroszkepticizmusát, meg osztjuk Európa értelmesebb felének „görögszkepticizmusát”, azaz mi se látjuk értelmét bent tartani őket az eurozónában. Amúgy a legfrissebb hírek szerint, ők egyelőre maradnának, de elegük van az EU-s, IMF-es megszorítósdiból, és némi adósság-elengedést szeretnének, amiről meg a németek nem akarnak hallani.

Mindenesetre a széttartó Európára jó példa a görög út, akárhogy pattognak a németek, azzal fenyegetve a görögöket, hogy az eurózónás tagságukat veszélyeztetik. Éppenséggel veszélyeztessék csak. Épeszű ember se gondolhatta komolyan annak, idején, hogy a német és a görög életmód megfér közös valutaégbolt alatt. Borítékolható volt, hogy a németek neheztelni fognak a „naplopó” görögökre.

A görög válságnak egyébként vannak magyar vonatkozásai is, nem is akármilyenek: talán emlékszünk még a Király András jobbikos politikus szépen ívelő pályáját kettétörő botrányra, amikor a 2010-es választások hevében felkerült a netre a videó arról, ahogy Thesszaloniki központjában azt kiabálta az utcán a magyar hazafi: „dolgozzál, helóta geci!” Nos, a történelem igazságot szolgáltatott Király Andrásnak: kedves és idejekorán elhangzott figyelmeztetésére nem hallgattak a görögök, rájuk köszöntött hát a válság.

A másik magyar vonatkozás a magyar baloldal nyomokban létező reakciója: a Szirizát ünneplő alterbalosok ugyanis győzelmi mámorukban elfelejtették megjegyezni, hogy igazából csak a szavazatok 36,3 százalékát szerezte meg (2,2 millió szavazat), és így abszolvált 149 széket a 300 fős parlamentben – ami ugye csak két fő híján nem abszolút többség. Ja, amúgy a majdnem tízmillió regisztrált választóból 6,3 millióan szavaztak, szóval az arány – ahogy ilyenkor a magyari vesztesek mondani szokták – még nemdemokratikusabb. Eleve többen nem szavaztak, mint amennyien a Szirizára voksoltak! A magyar baloldal mégsem tiltakozik, nem tüntet, nem kifogásolja a görög választások antidemokratikusságát.

Koalíciókényszer ide vagy oda, valahogy nem kezdtek el pattogni a Fidesz többségét kritizáló magyar balosok azon, hogy a Szirizának is osztott győzteskompenzációt a görög választási rendszer – ezek szerint a győzteskompenzáció mégiscsak demokratikus dolog, illetve mégsem csak a Fidesznek kedvez. Utóbbira egyértelmű bizonyíték, hogy a győzteskompenzáció ellenére a Fidesznek egy mandátuma nem keletkezett a görög választásokon. Ahogy igaz ez az egy forduló esetére is, hiszen a görögök csak egy vasárnapot szánnak rá a szavazásra, ami olyan fárasztó, hogy az iskolai nebulóknak négy nap szünet jár utána – pedig ők nem is szavaznak. Sőt, azt sem vetették itthon Alexisz Ciprasz szemére, hogy putyinista – márpedig az.


Most se lett könnyebb a magyari ballerek élete…
Tovább..

2015. január 27.

Kurvák a Szüzességért


"Annak érdekében, hogy csaknem két és fél évtizeddel a rendszerváltás után Magyarországon a korrupció ellen érdemben lehessen tenni, a Transparency International Magyarország, a K-Monitor Egyesület és az Atlatszo.hu oknyomozó portál korrupció elleni minimumprogramot dolgozott ki. A célunk az, hogy a 2014-es választáson induló pártok és képviselőjelöltek kötelezettséget vállaljanak a leginkább égető korrupció kockázatok kezelésére. Tovább a projekt honlapjára." Az átlátszón!

Ezt sikerült a héten kiköhögnie magából a magyar demokratikus ellenzéknek. Megírtuk mi már a magunkét erről az egész metafizikai korrupció témáról. Arról, hogy mennyire képtelenek vagyunk megemészteni ezt a teljesen retorikai szinten turbózott korrupció-bullshitet, az köztudott. Most arról írogatni, hogy kurvára kezdhetnék magukon a korrupció felszámolását, miután az Ökotársos haverok még a thai masszázst is elszámolták a vikingeknél legalább kétszer, illetve az Átlátszó kb. olyan viszonyt ápol Soros Gyuri bá seggével, mint a pancsoló kislány a Bambis üveggel, lassan már unalomba fullad. Most ne beszéljünk legutóbbi, általunk szintén megregélt trükkjükről, amikor képesek voltak „Európa legkorruptabb politikusáig” korruptkodni a saját korrupt kamuszervezetükkel a Kaiju-t.

A „Kurvák a Szüzességért” projektnek nagyobb a létjogosultsága mint ennek a szarnak alaphangon.

Most emeljünk egy picit a téten, és gondolkodjunk el azon, hogy tulajdonképp hogyan lett bevezetve ez a „korrupció” téma a népnyelvezetbe. Van ez a Noam Chomsky nevű figura. Ő amolyan baloldali-liberális próféta. Ő a new yorki csodarabbi, aki akkora bölcsességeket tol immár 40 éve, hogy őt nem ismerni átlagos liberális körben felér azzal, mintha mucsai kubikos lenne az ember. Nos, ő egy nyelvész. Nagyon remek tanulmányai és publikációi vannak, átlag bölcsész nem ússza meg a szigorlatait nélküle. Az egyik legjobb munkája a „Manufacturing Consent: The Political Economy of the Mass Media” című mű, ami szabad fordításban „A beleegyezés legyártása: a tömegmédia politikai gazdaságtana” Igen, lehet hüledezni, hogy fúj mekkora marcista cím ez már, mert valóban az, a csávó egy hiperballer. Az azonban érdekes, hogy a tanumány megjelenési dátuma 1988, azaz a Reagan korszak vége, amikor a jó öreg Ronald a Hidegháború utolsó éveiben épp maxra járatta a propaganda fegyverzetet.

Nos ha az 1988-as könyv egyéb iránt kemény megállapításait, amik ismétlem: a Hidegháborús Amerika legdurvábban nyomuló propaganda-frontvonalát írják le, a mai napra vonatkoztatjuk, szinte azt érezzük, hogy mintha a mai helyzetet olvasnánk benne vissza. Ismerjük hát meg ezt a művet picit. Először is érdekes, hogy maga Chomsky munkájának címét Walter Lipmann-tól kölcsönözte, aki 1922-ben, a fasiszta mozgalom térnyerése kapcsán mondta meg azt, hogy a média és a nagy tömegek „véleményének” mesterséges alakítása mennyire fontos és erős eszköz a politikai vezetők számára, hogy olyan célokat is meg tudjanak valósítani, amihez alaphangon tuti nem kapnák meg a többségi támogatást.

Például ahhoz, hogy offenzív háborút indítsanak.

Ugye, ha úgy mennénk neki, hogy „Srácok, mi lenne, ha ledúrnánk Oroszországot a térképről, így bele a Tundrába, ozt csá? Ledobnánk rájuk az atomot, megerőszakolnánk azt a sok szép szőke csajt, meg elvinnénk az olajukat tőlük. Na? Csapassuk?” Mivel ez a dolog konkrétan lehetetlen, ezért törvényszerű, hogyha én mégis ezt szeretném, és már remeg az ujjam a ravaszon, meg kell teremteni azt a hangulatot, hogy a mögöttem álló hátország megadja nekem az erkölcsi támogatást lövöldözni, és szemet hunyjon, ha épp túlkapás történik.

Lipmann idejében ez a dolog tökéletesen működött, és a második világháború szinte tökéletesen példázta, hogy megfelelő propaganda révén a német lakosság 7%-a képes volt arra, hogy nekizúzzon Oroszországnak meghalni, az otthon maradók meg mintegy mellesleg kiirtsanak 6 millió zsidót.

Ez tehát Chomsky kiindulási pontja a fogalom alkalmazásakor, és ezt viszi tovább 1988-ra, amikor a Csillagháborús propagandát elemzi. Nézzük hogyan!


1. pont: Méret, tulajdon, és profitorientáció

A médiát cégek uralják, amelyek mögött politikai és nem kevéssé gazdasági érdekek vannak. A domináns tömegmédia nagy cégek kezelésében van (lehet Közgépezni, Simicskázni, Szélesgáborozni is, ettől nem fogunk padlót fogni.) Ezeket a cégeket egy dolog érdekli: a profit. A tulajdonosok pénzügyi érdekeit gyakran a vállalatok közvetlenül gyakorolják, vagy bizonyos ellenőrző befektetőkön keresztül érvényesítik. A cégek méretéből szükségszerűen következik, hogy a technológia, amivel dolgoznak a lehető legszélesebb, tömeges közönséget célozza be. Ezen a ponton amikor azt mondjuk „Soros-média” akkor a Világ egyik legnagyobb ilyen média-kézivezérlő cégéről beszélünk.

Persze ebben a magyar „Fox”, a Simicska Empire sem különb, de ha elvonatkoztatunk a jelenlegi helyzettől, azt látjuk, hogy mára – beleértve a Foxot is – tulajdonképp a Világsajtóban van kb. 5 ilyen, elsősorban liberális ízlésű cég, amely meghatározza a „mainstream médiát” Az úgynevezett „alternatív médiumok” száma, pártállástól függetlenül, alapvetően elenyésző.

2. pont: A Hirdetés: Jogosítvány

Mivel a legtöbb bevételt a nagy médiumok reklámból állítják elő és nem az értékesítési vagy előfizetési oldal tartja el őket, a hirdetők "de facto engedélyező hatósággá" alakulnak. Ha van hirdetés van pénz, ha nincs, mehet mindenki a levesbe. Erről szólt mellesleg Menyhárt Doki eszmefuttatása az „eltóbiásosodásról”, miszerint a jobboldal érdeke is az, hogy jobban elossza a hirdetéseket, ne pedig egy orgánumba tolja őket. A médiumok ugyanis nem életképesek a hirdetők támogatása nélkül. A Média a hírek révén tehát fedezi a hirdetők politikai előítéleteit és kifejezi gazdasági vágyait. Például hatalmas cikkek a palagázról, ha azt a Hirdető a piacra akarja dobni. Hatalmas korrupció-ellenes offenzíva, ha a Főnöknek ez a heppje.

Ugye? Összeáll a Soros-outlet, tulajdonképp annak három résztvevője, és rögvest „korrupciellenes egységfrontként” adja el magát, és a gondolatot, mert a Főnök ezt tolja épp a Balkántól –Oroszországon át egész Közép Európáig, és vajh mi által? A „lakájmédia” hathatós segítségével befolyásolva a tömegeket.

3. pont: A Hírek forrásainak meghatározása

Herman és Chomsky azt állítják, hogy "a nagy bürokráciák, tehát az Állam, a nagy politikai pártok és érdekszférák, médiacégek, olyan szinten birtokolják a tömegtájékoztatási eszközöket, hogy átvehetik azok hozzáféréseit magukhoz a hírek forrásaihoz. Ennek van üzleti haszna is, hisz ezáltal csökken a „beszerzési költség” már ami a hírek előállítását illeti, hisz ha széles lenne a disztribúció, valójában elképesztő pénzt emésztene fel valóban megismerni a világ híreit. Így lesz olyan „téma”, ami eleve hír, és lesz olyan, ami soha nem lesz az. A Charlie Hebdo hisztéria közepén ezt a vak is látja: egy párizsi szerki felrobbantása nem hogy hír, hanem egyenesen vezető téma, míg akár több ezer ártatlan asszír csecsemő halála egyszerűen nem jut tovább a pandamacik születési rátájáról szóló jelentés szintjén. A nagy „szervezetek”, amelyek uralják a médiát, egyfajta "rutint" építenek a hírforrások köré, és innen engednek eleve témát meríteni. Melegházasság, Közel-kelet, Ukrajna, és a kis színesbe egy kis nemi erőszak a napi borzongás végett, esetleg valami feminista siránkozás a gender alapú elnyomatásról.

A nem „rutinszerű forrásokból” származó információkat eleve el kell kerülni, nem beszélve arról, hogy van hír, ami nem hír.  Chomsky és Herman  „kapuőröknek hívja ezeket a „láthatatlan kezeket”, akiknek az önkényes döntése meghatározza, hogy például a „korrupció” téma legyen, de mondjuk a gazdasági összeomlás, klímaváltozás, szegénység, stb. csak blogok „konteo osztagai” által csámcsogott ostobaságok maradjanak.

4. pont: Golyóállók és végrehajtók

A "Flak" egy kifejezés, aminek a jelentése eredetileg golyóálló mellényt jelent. Ezek elsősorban negatív válaszok az adott média megnyilatkozásaira. Például levelek, panaszok, perek, vagy egyéb jogalkotási intézkedések kapcsolódnak ehhez. Annak, aki nem 1995 után született, tehát megélte az úgynevezett „médiaháború” napjait, ezt felesleges ecsetelni. A mai jobbos médiafölény tulajdonképp a „flak” jelenségének szülötte, amikoris az emberek egyszer csak elvesztik bizalmukat a mainstream média képviselőiben, és az alternatív források felé fordulnak. Amerikában 1988-at követően a „flak” az addig jobbos médiát balra tolta, csakhogy most épp azt lehet látni, hogy a folyamat megfordul: a The New York Times sokadik plágiumbotránya, és a „mainstream média” számtalan torzítása magát a mainstream-et tolja „jobbra” már ami Amerikát illeti.

A „Flak” ugyanis költséges lehet, ha az adott médium túl sok reklámbevételt veszít, és olvasók híján működése tulajdonképp okafogyott lesz. A „vélemény” önmagában, tényleges bevétel nélkül ugyanis lószart se ér – Chomsky mester szerint. A Flak jelenségét ismerve ezeket a szemlélet-váltásoka is meg tudják szervezni az erős, saját befolyással rendelkező csoportok (pl. agytrösztök). A flak helyzetbe betett „végrehajtók” visszafoghatják a folyamatot, sőt adott esetben a javukra is fordíthatják azt újfent bizonyos fajta tények és vélemények megmutatása, mainstream-be lökése révén.

5. pont: Antikommunizmus

Ez a kitétel az 1988 kiadásban szerepelt, ami a Reagan-éra alatt íródott. Chomsky később úgy érvelt, hogy mivel a hidegháború (1945-1991) az antikommunizmus jegyében telt, ezért az antikomcsi „parát” a kétezres évek elején felváltotta a "War on Terror",  tehát az iraki és afganisztáni hisztéria. Mert a legfontosabb – Chomsky szerint – maga a „para” folyamatos létezése. Az antiszemitizmus a náciknak, a burzsoá-ellenesség a komcsiknak, a komcsiellenesség az amcsiknak, és most az „oroszellenes hangulat” vagy épp a metafizikai korrupció elleni harc mozgatórugói elengedhetetlenek, hogy működtessék ezt a nagy társadalmi kontroll-mechanizmust.

A demokrácia, a létezés, az emberi élet, maga a Világ van veszélyben, ami ellen az egyetlen megoldás, a politikai mozgósítás, ergo a „tünti”. Az aktivizálódás, természetesen azok mellett a témák mellett, és azok mellett az ügyek mellett, amikkel szemben már elnyerte a Média a mi „egyetértésünket” amit 5 lépcsőben felépített.


Szóval korrupció? Aha…. 
Tovább..

2015. január 26.

Értelmiség útja az osztályteremnyi hatalomhoz avagy ismét összefújta a szemetet a szél


Két társaságban vagyok teljesen tanácstalan annyira, hogy halvány elképzelésem sincs, miről beszélgetnek. A nagyfülű kamaszgyerekek közt, mikor azok a hétvégi WoW partyra készülnek és tervezik meg, ki lesz a tank meg a mittoménmicsoda a raidben, és a másik, amikor összegyűlnek a baloldal krémjei, a kelet-európai értelemben vett értelmisik és nekiállnak bizottságosdit játszani.

Ezeknek a liberálisnak és közszereplőnek hívott önmarketing-menedzsereknek kb. a 20. század eleje óta az a becsípődésük, hogy nekik kell kivezetni a magyarikat a sötét középkorból, a feudális viszonyrendszerből, az akármiből. Mert ők egyszer eredetiben olvastak Marxot, Engelst és még néhány szerencsétlen königsbergi filozófust (itt jelzem: Európa nagy szerencséje, hogy végül a szovjetek annektálták Poroszországnak azt a részét), tehát alanyi joguk van itt-ott papírra vetett elméletek alapján fényt gyújtani az éjszakában, majd - természetesen - a sorok elejére ugorva irányítani a Nagy Menetelést a Szebb Jövő felé.

Ennek a recipiálás-mániának nélkülözhetetlen előfeltétele a betegország percepciója. Ugye, ha nem lenne beteg, akkor nem kellene gyógyítani, pláne nem olyan kísérleti vagy méltán elfeledett gyógymódokkal, melyekkel a világ boldogabbik felében már senkinek eszébe nem jutna játszadozni. Orvosfilozófusra meg különösen nem volna szükség, akkor meg kárba veszett egy élet munkája. Hajjaj… Ez a „beteg társadalom terméke a Fidesz” szöveg konkrétan el is hangzott a Herényikarcsikától. Értsük helyesen: nem a Fideszre kell haragudni, mert ők csak következményei a társadalom ostobaságának. Ezúton is gratulálunk Antal József egykori pártjának a remek „személyzeti politikájához”, mivel egy konzi nemhogy beteg társadalmakról nem beszél, hanem úgy általában társadalomról sem igen, ahogy a fizikusok sem súllyal mérnek, hanem tömeggel.

A világot akarják megváltani, ha kell, ha nem…

Utat tévesztettünk, mert a Viktor hatalomra jutott. Ennyi önreflexió szorult a teljes balliberális értelmiség elitjének elitjébe, hiába régi hagyomány azon a részlegen az önkritika. Nyilván a nagyobb őszinteséghez, a komolyabban vehető „belátáshoz” – hagyományaikhoz híven – munkatáborba kellett volna szállítani néhány családtagot, csak hát az valódi nemdemokráciát igényelne, nem egy olyat, amivel szemben most ők kockázatmentesen akarnak fellépni. Ebben tulajdonképpen egyetértünk velük, mi is innen küzdünk az Iszlám Állam ellen, nem Bászrában…

Pedig valahol tényleg utat tévesztettek, de egyrészt sokkal korábban, másrészt mai napi boldogan taposnak előre rendíthetetlen magabiztossággal. Ha valamit végre el kellene lesni a fejlettnyugattól, az nem más, mint az ő értelmiségi-felfogásuk. Ha lebasszuk Orbánt, mert nekiállt illiberálisozni, miközben tudjuk jól, hogy az általunk követendőnek tartott (beléptünk, nagy többséggel szavaztuk meg, eldöntött tény) nyugat-európai politikai hagyományban az mit jelent, akkor kénytelenek vagyunk a mi kis k-k-európai értelmisieinket is lebaszni. A fejlettnyugati értelmiségi ugyanis nem akarja megváltani a világot. Nem hoz létre bizottságokat, nem keresi a "progresszív jövőképet" (ó, anyám), hanem elvégzi a munkáját. Könyvet ír, repülőgépet tervez, kocsmában mesél arról, hogy erről már az ókori görögök is azt gondolták. Aztán ha mindezzel végzett és még maradt benne tettvágy, akkor nekiáll sollenezni politikusként.

És majd a választó eldöntik, hogy alkalmas-e a feladatra vagy sem. De semmiképpen sem kerülgeti jobbról-balról a népakaratot, amire állandóan hivatkoznak minden egyéb esetben.
Tovább..

Hoz-e Merkel selyemzsinórt?


Régóta találgatások tárgya, hogy vajon milyen ajándékot hoz Angela Merkel német kancellár februári látogatásakor Budapestre. Baloldalon imádnak selyemzsinórt vizionálni, mintha Merkel tulajdonképpen a Német-Római Birodalom császárnéjaként jönne leteremteni ide a „renegát herceget”, az „európai normáktól” való eltérés, az oroszokkal szembeni közös európai frontból való kilógás vagy a német cégek cseszegetése miatt. Persze eltekintve attól, hogy IV. Bélát mentesítette a pápa Frigyinek tett vazallusi hűségesküje alól, mivel az említett germán úriember sem tartotta a szavát a mongol (nem tatárok) imperialisták elleni közösségi fellépés során, tehát Magyariföld nem része a Birodalomnak…

Ehhez képest – mint azt Orbánék hangsúlyozni szokták – a szankciókat betartjuk, most pedig éppen Merkel az, aki kibeszél a közös politikából. Az orosz-európai szabadkereskedelmi övezettel átitatott mézesmadzag, amit elhúztak Putyinék orra előtt az ukrán válság közös rendezésének esetére kb. úgy néz ki, hogy fogta a középső ujját és feldugta Obama orrába. Ha ez megvalósul, akkor – ahogy azt természetes is volna – a világ központja ismét visszatér Európába, illetve Eurázsiába, de ez picit 1984-es kifejezés, így hát mellőzzük.

A szankciók éppenséggel a németeknek sem tesznek jót, tehát várható volt ez a finom kis utalás arra, hogy van lehetőség a helyzet normalizálására. És nemcsak a közmondásos gazpromos mezek miatt. Az Egyesült Államok viszont jól jár vele, az utóbbi időben erősen növekedett is az USA-export az „észak-eurázsiai birodalomba”.

Mert hát a zacskós tej is csak addig létezik, ameddig van aki megveszi.

Emellett Merkel mégsem legyinthet csak úgy az Európai Néppárt egyik legerősebb nemzeti pártjára és jelentős frakcióbeli csoportjára. Valószínűleg az európai értékek emlegetése maximum egy odavetett, „Viktor, csináld óvatosabban!”, illetve "Próbálj meg kevesebb marhaságot beszélni, inkább figyeljenek arra, amit csinálsz!" -szerű megjegyzésben fog kimerülni, és az ideológiavezérelt balos ideálok helyett egy szentszövetségi alapú, hagyományos, pragmatikus diplomáciai tárgyalásra kerül sor. Orbán is, Merkel is sokat látott, vén róka, nem fognak összeveszni holmi európai értékeken, inkább érdekeket néznek majd.

Mert eközben éppen fogyatkoznak Merkel szövetségesei az unióban, a vele egy oldalon álló Cameron euroszkeptikus húrokat penget, a szomszédban az erőtlen, balos Hollande van hatalmon, aki nem kedveli kifejezetten a német kapitalizmus-felfogást, a görögök most választották maguknak vöröscsillagot meg a bellacsáót, szóval figyelmeztető jelek vannak bőséggel, hogy ostor helyett most a cukorka ideje jött el a periféria országai felé.

Meg kell becsülni a megmaradt szövetségeseket.


Selyemzsinórt tehát tutibiztos, hogy nem fog Merkel hozni egy zajos, de végső soron megbízható szövetségesnek, akinek úgyis magas a legitimitása, a következő években ott fog még ücsörögni 14 embere az Európai Néppárt frakciójában. De egyáltalán hogyan is képzelték ezt a selyemzsinórt? Idejön Merkel, találkozik a Demokratikus Kerekasztal lovagjaival, az asztalra csapnak, majd az Orbán–Merkel-találkozón közli Orbánnal, hogy te, tényleg mondjál már le március 15-ig, és add át a kormányfői tisztet Bajnainak, Bokrosnak Lovas Zoltánnak?
Tovább..

2015. január 25.

Ceterum censeo Strasburgem esse delendam


Két és fél órán át ismét Magyarország volt a téma az Európa Parlamentben. Most éppen megint emberi-, meg egyéb alapvető jogok témában. Mint általában. És ahogy pár beszámolóba beleolvastam, teljes mértékben meg tudom érteni az euroszkeptikusok földcsuszamlás szerű előretörését, amit az elmúlt pár évben az egész kontinensen tapasztalhatunk.

Teljes fegyverzetben vonultak fel ellenzékiék, megtámogatva a hivatásos eurobürokraták ellenzéki librettóból danolászó csapatával. Meghal a civil szféra, félnek az újságírók és egy halom hasonló baromság, valamint a kedvencem a DK-s Niedermüller Pétertől: „az »illiberális állam« etnikai alapon, kulturális szempontból homogén társadalmat akar létrehozni”. 150 perc arról a problémahalmazról, ami nincs is.

Mert ugye a civil szféra 99,7%-a köszöni szépen, nehezen, de boldogul, a maradék 0,3% meg így járt. Talán nem kellett volna norvégolni. A rendkívüli nyomás alatt rettegő újságírók pedig napi 17 terabájt mennyiségben gyártanak kontentet a gonoszorbán elnyomó, korrupt rezsimjéről és a forradalom kormányváltás szükségességéről, különben kidzsongun. Niedermüller meg egyszerűen hülye, ha a jelenleg hatályos magyar jogszabályokból etnikailag és kulturálisan homogén társadalmat létrehozni kívánó asszimilációs és kisebbségellenes politikát olvas ki.

Olyasmiért érdemesebb lenne a román, a szlovák, vagy a francia politikát közelebbről* tanulmányozni.

Nálam a csúcs vitathatatlanul Ujhelyi és Szanyi kapitány nyilatkozata a témában: „A mai meghallgatás újabb fejezete volt az Orbán-rezsim nemzetközi elszigetelődésének, de arra is rávilágított, hogy a demokrácia európai ellenségeinek egyes konzervatív erők is igyekeznek fedezéket biztosítani. A vita konkrét eredményre ugyan nem volt hivatott, de azt megmutatta, hogy Orbánék agóniájának még nincs vége” Esküszöm, ha holnap nyerek a lottón (nem mintha szükség lenne rá, rendesen ki vagyunk tömve itt a Toronyházban), ezt a szöveget így, ahogy van, felfújatom pár graffitissel a Várbazár falára.

Ijesztő, hogy mennyi időt képesek emberek az EP-ben olyan dolgokkal foglalkozni, amik vagy már lezárt témák, vagy szinte biztos megnyugtatóan le lesznek zárva. A kormányt ugyanis eddig egy ügy kivételével (erről lejjebb) semmiben sem meszelte el az EU. A koreográfia eddig az volt, hogy ha valami nem tetszett az EU-nak, akkor szóltak, a kormány meg leült velük tárgyalni, és addig gyúrták egymást, amíg mindenki megnyugodott, leszámítva a hazai ellenzéket. De ők csak akkor nyugodnának meg, ha az EU hadsereggel buktatná Orbánt és valami ellenzéki kunbélát pakolna népbiztosnak az ország élére. De ez ugye nem fog bekövetkezni. És azért vagyok biztos abban, hogy bármilyen intézményes vita az EU és Magyarország között megnyugtatóan fog lezárulni, mert lassan 5 év tapasztalatunk van arról, hogy ezt szokta csinálni a kormány.

Az egyetlen dolog pedig, amiben az EU meszelés alatt tartotta az országot, az a túlzott deficit eljárás volt, de az meg ugye az elmútnyócév sara, és pont Viktátorék hozták ki belőle Magyarországot.

A nap vesztese evidens módon Magyarország, mert megint bele lehet rúgni pár baller publival akár nemzetközi szinten is, valamint vesztes Kovács Zoltán kormányszóvivő, akinek feleslegesen végig kellett szenvednie ezt az egészet. A fő vesztes én vagyok, akinek ezzel kellett foglalkoznia. Nyertes nincs, csak egy különdíjat tudunk kiosztani az Európai Néppártnak, akik a Fricz Tamás-védelmet** alkalmazva hátráltak ki a vitanapból, megmutatva, hogy tényleg akkora baromság volt az egész, hogy értelmes ember, akinek nem kötelező ott lennie, bármilyen indokot képes felhozni, legyen az bármennyire is béna és átlátszó, csak hogy ne kelljen ezt az egészet végigszenvednie.


* A francia állam éppen a szekularizált köztársasági gondolatban szeretné feloldani a különbözőségeket és ehhez a teljes világ tapsol
** Mivel Fricz Tamás nem ért rá, de a liberálisok nem engedtek változtatni a programom, ezért cserébe kivonultak.
Tovább..

2015. január 23.

A tavasz 17 vihara


Holnap lesz a Szövetség Napja. Véssük jól agyunkba a dátumot. A nem pártzászlók alatt pártos szívvel tüncizők legújabb részvételi diadala. Összetolják végre a kerek asztalokat, megújítják a demokráciaesküt, és bárki fölmehet a színpadra, ha van rajta sarlókalapácsos póló. Fock Jenő Mátyás poéta és kosárfonó például imígyen buzdítja a résztvevőket a facebookon:

Szociáldemokraták! Emlékezzetek,
a harcos ősökre!
A Népszavára! Kalapácsos Emberre!
Sztrájkokra, véres tüntetésekre,
most mik vagytok?!
Hol vagytok?!
[…]
Szocialisták! Kommunisták!
Marxisták!
Szociáldemokraták! És
Szakszervezetek!
5 millió ember,
csak kegyetlen napokat él meg, hol
a rég látott boldogság?!
Annál a 100 ezernél, aki nem törődik a 3 millió kínhalált váróval!
Ez nem Európa, hanem
maga a Náci Pokol, hol emberek 
elevenen foszlanak emlékké!
Összefogás kéne, a felszín alatt 
minden döglött! 
Mozgalom kéne, nem a tervek bukásán keseregni, 
akarni kell, életet adni a holnapnak!
Összefogás kéne! Demokraták!
Nem éhes gyermekek szenvedése,
nem éhbér, nem éhezés, éhenhalás!
Mozgalom kéne, az emberi életért!
VÁR TITEKET, A KOSSUTH TÉR!

Megvan a teljes forgatókönyv is, hogy az összefogás demokrata dzsedájai és ikszving pilótakekszei hogyan is állítják vissza a régi köztársaságot. Március 15-e az Ultimátum Napja, amikor is a megjelent 100.000 demokrata Alkotmányozó Nemzetgyűléssé is alakul egyben. Azonnal visszaállítja a Fidesz előtti, toldozott-foldozott szocialista alkotmányt, a Fidesz előtti választási jogszabályokat (hiszen, mint tudjuk, csak ezért veszthettek ők a választásokon, többek közt az uniós és a 2010-esen is), feloszlatják az Országgyűlést, majd 10 fős átmeneti kormányt bíznak meg azzal, hogy navigálja el az országot a szeptember 15-ei új választásokhoz. Na, hát így lesz.

Aki bővebb információkra kíváncsi, keresse fel valamelyik csoportot: az Ország Gyűlése mozgalmat, vagy a Tavaszi Vihart, vagy az Orbán Takarodj!-ot, ebből van legalább 10 különböző.

Lassan fél éve hallgatjuk, ahogy ez a mindenféle ember mindenfélét összelázad Budapesten. Nem a demokratikus jogokkal van itt probléma, hiszen az megy utcára, aki csak akar. Melegek, dékások, békemenetesek, bárki. Ez az állandóan fenntartott feszültség az, ez a szűnni nem akaró gyomorgörcsös állapot, amiből lassan elég. Napi szinten van az arcokba tolva, hogy haldoklik az ország. A kérdés már csak az, hogy van-e ereje a közel sem egységes tüncizőknek vérgre meghekkelni egy demokratikusan választott kormányt. 

Vagy marad a feszkó a levegőben, amiről majd lehet árulkodni Brüsszelben. Meg a Goodfriendnek.

Érdekes azonban az a kérdés is, hogy vajon a Fidesz kedvéért mennyi ember menne utcára március idusán, ellensúlyozandó a libnyaf nyomulást. Nagyjából csak azért, mert utálják az erőszakoskodó kommunistákat, és az ultraradikális liberálisokat, akikből ha akad 5000 Pesten, az már tömegnek tűnik, meg népakaratnak. Az fel sem tűnik, hogy évek óta tartjuk az államháztartási hiánycélt, ha hihetetlen bénán is, de kezelve lettek a devizahitelek (igen, későn, meg az állam is húzott rajtuk bőven, de még így is…). Épült egy rakás vasútvonal, villamosvonal, új buszok, ipartelep, felújított közintézmények. A Kossuth tér konkrétan a hepciáskodó gyurcsányistáknak lett felújítva, hiszen már Kossuth-térinek hívják magukat, holott a Gyurcsányi Kossuth tér kordonos volt, és nem lehetett békésen odaugrabugrálni a Parlament lépcsőjéhez vadiúj díszburkolaton.

Csak a komcsilibcsiknek nem feltűnő, milyen igazi demokráciában élni.


Tovább..

2015. január 22.

Mikor mégy már haza, Ándré?


A Toronyházban tegnap egy üveg Napszámos rozé mellett vita keletkezett arról, hogy tulajdonképpen mit is akar Amerika a kishazánktól. Amerika külügyi tevékenységét ájult ámulattal figyeljük, legalább is amit Hollywood kiszivárogtat belőle, az üvegpaloták forgatagában öltönyösök közt ügyeskedő öltönyösről, aki kivívja az Amerika által diktált szabadságot, akár ravaszkodás által is. A Kémjátszma, vagy a Charlie Wilson háborúja kitűnő példái annak, ahogyan Amerika a saját külügyi profizmusát látni és láttatni akarja. Az országét, ahol tudós fejek határoznak az igazság felől, komoly döntések születnek az éjszakákba nyúló kávézgatások alatt, és a táskás szemekben minden reggel egy szebb világ reménye csillan.

Ettől a romantikus álomképtől tulajdonképpen Mrs. Bell, a tegnap beiktatott, jól megebédeltetett majd megvacsoráztatott amerikai nagykövet sem távolodik el túlságosan. Bár a sajtónak nem nyilatkozott (igaz, miért is nem nyilatkozott egy frissen beiktatott és hatalmas ceremóniával fogadott nagykövet a magyar sajtónak, és miért nem üzent valamit a magyari népnek ha már két ingyen kajálást is letudott egy nap???), Miss Bell meghallgatásán gyakorlatilag képet kaphattunk arról, ahogyan az egész nagykövetségről gondolkodik. Beszédében ugyanis semmiféle konkrétum nem volt azon kívül, hogy azért érzi magát alkalmasnak a nagyköveti posztra, mert a családja elkötelezett amerikai volt, és ő is elkötelezett amerikai. Bár McCain szenátort egy igazi ostoba bunkónak tartjuk, annyiban igazat adhatunk neki, hogy Mrs. Bell kiállása semmivel sem különbözik a korábban általa menedzselt Gazdagok és Szépek szereplőitől.

Különösen aggasztó  helyzet, ha a nemnyilatkozó Mrs. Bell helyett mégiscsak Mr. Goodfriend fogja továbbra is keverni a kártyát, aki kvázi politikai kaszanovaként próbál a civil ellenzéki életben részt vevő, kompetens személyiségként megjelenni, de alapvetően mindig megmaradt a Clinton elnökről mintázott, jólfésült, HD minőségű, mindig kamerakész politikusnak, aki gyakorlatilag akárhová behelyettesíthető. Nos, Goodfriend épp azt a napot választotta arra, hogy a kiadását elutasító papírkájával vigyorogva beslattyogjon a külügyre, amikor Mrs. Bell éppen a Sándor-palotában tömte a fejét libamájjal. Nyilván üzenni akart ezzel valamit Ándré…. Ez az üzenet azonban megint valamiféle lebegtetés, utalás: továbbra sem fogtok semmilyen információt kapni semmiről sem, viszont a bajusz továbbra is össze van akasztva. Szal' húzzátok meg magatokat, mert azt csinálok, amit csak akarok.

Innentől kezdve, de tulajdonképpen alapvetően is színjátéknak tartjuk ezt az egész játékot, amit Amerika, a küldöttei, a meghallgatók és a meghallgatottak előadnak magukról. Borzasztóan képmutató a demokrácia meg a szabadságjogok állandó emlegetése éppen Amerika részéről, és az is aggasztó, ahogyan ehhez Európa is asszisztál. Milyen különös, hogy amikor Mr. Snowdentől megtudta a világ, hogy Amerika mindenkit lehallgat és megfigyeltet, akit csak tud, nem vonultak az európai képviselők és vezetők, kart-karba öltve a szabadságért tiltakozva az utcán, csak egy francia szennylap miatt. Sőt akkor sem, amikor a CIA által kézivezérelt német sajtóról borult ki a bili. Amerika rendszeresen és egyre kevésbé óvatosan avatkozik be az országok magánéletébe, mégis mindenkinek kötelessége azt hazudni róla, hogy demokratikus, szabadság-, békepárti és elfogadó, befogadó, pedig ez nem igaz.

Ezért tulajdonképpen talán egy ország nevében is kijelenthetjük, hogy végre őszinteséget várunk Amerikától. Tudni akarjuk, mit is akar, mit vár tőlünk tulajdonképpen, felejtsük el a rizsát a demokráciáról. Az ugyanis nem fog menni, hogy karbatett kézzel nézzük végig, ahogy a szélsőségesen liberális szemléletű Goodfriend, aki exkommunista liberálisoktól szerzi be információit, nem a valóságot írja meg rólunk a hazaküldött országjelentéseiben, hanem hangulatjelentéseiben egy hamis valóságot teremt, amire hivatkozva aztán a vállát vonogatva, hogy ő hazájának a politikáját képviseli, demokratikus gyógypedagógusként kobozza el a vödröt nálunk és adja oda mindenféle kváziellenzékinek. Mi nem abban az országban élünk, amit Goodfriend és a barátai kitaláltak. Az az ország kitaláció, csak egyes liberálisok fejében létezik…

A Toronyház tehát ezúton, ha nem is követeli, de nyomatékosan kéri, hogy azok, akik az új Wikileaks iratokon ülnek (reméljük léteznek!), azokat haladéktalanul hozzák nyilvánosságra. Mert, mint azt eddig megtudtuk, nem a kifejezetten baráti országként tekintett ránk Amerika. Mi pedig tudni akarjuk, hogy miért és mi a céljuk az állandó botozással. De a valóságot. Hogy amikor Goodfriend legközelebb vigyorogva ellátogat valamelyik közintézményünbe, várja ott egy addigra magyarra is lefordított és a köz számára elérhetővé tett aktacsomag. Amiben a titkos levezések szerepelnek. És akkor majd végre érdemben is lehetne Andréval beszélni. Hogy mit is akar Amerika, és személy szerint ő. És akkor biztos nem vigyorogna annyira...


Tovább..

2015. január 21.

2011-ben változott meg Putyin?


„Bizony így volt. Putyinával, aki akkor még a felesége volt, külön is találkoztam. Zárkózott asszony, de jóban voltunk. Az orosz nyelvet népszerűsítő alapítványi munkájában is részt vettem. De visszatérve Putyinra, vannak nagy csalódások, és Putyin egy ilyen nagy csalódás nekem. Egy rendkívül karizmatikus és intelligens ember. Az a típus, aki ha belép a szobába, azt rögtön észre lehet venni. De a 2011 előtti és a 2011 utáni Putyin teljesen más. Nagyjából olyan, mintha az 1994 előtti és utáni Orbán Viktort hasonlítanánk össze.

Az a Putyin, akit mi megismertünk, és akivel izgalmas beszélgetéseket lehetett folytatni, az rendszeresen találkozott a NATO vezetőivel, a nagy orosz medvét lassan és óvatosan próbálta tolni a modern világba. A 2011-es parlamenti és a 2012-es elnökválasztás, amiket nagy valószínűséggel elbukott volna, ha tiszta, demokratikus szabályok szerint játszódik, gyökeresen megváltoztatta ezt az embert. Szembemegy mindennel, amit előtte képviselt. Az óvatos demokratizáló vezetőből az önkény embere lett. A nyugatos Putyinból keleties despotává vált. Ezzel a Putyinnal már nem szívesen találkoznék. Akkor nem éreztük, hogy politikai kompromisszumot kellene kötni, mert egy asztalnál ülünk.”

Dobrev Klára; Origo 2015. 01.21.

Putyin (mint az akár a Vörös Cárok címmel, Gorbacsov, Jelcin és Putyin „munkásságát” feldolgozó dokumentumfilmben is látható, hogy mit örökölt Jelcintől) 2000-től következő években Oroszország belső stabilitásával, illetve annak megteremtésével volt elfoglalva. A gazdasági, társadalmi és hatalmi káoszból kellett rendet vágnia (nem tennie, hanem vágnia!!!). Hogy értsük a feladat nagyságát, a teljes ex-szovjetunió egy hatalmas roncstelep volt, egy anarchosztalkeriánus oligarchikus köztársaság, ahol az összes funkci a maradék szétlopásával volt elfoglalva.

Hatalmas munka volt, hatalmas és mindenkinek fájó leszámolásokkal. Ám azok Oroszországon belül fájtak. Csak egy rövid felsorolás, hogy kikkel, milyen feladatokkal állt szemben Putyin a színre lépésekor: csecsen háborúk, az oligarchákkal való leszámolások, a moszkvai tízemeletes lakóépület robbantások (amelyek mögött valószínűleg maga az orosz állam állt, belső hatalmi harcokat próbáltak így megoldani - sok azóta kioknyomozott dokumentum szerint), maffia, az oligarchák külföldre menekülése vagy éppen "száműzése" (lásd Abramovics, aki Londonba ment, és a Putyin mellé felsorakozó névrokon repülős Abramovics-ikrek, akik a Malévvel lettek ismertek, de Putyinnál 2007-ben mégis kegyvesztettek lettek, vagy lásd Hodorkovszkij-t aki pedig felvette a harcot Putyinnal)

Beállsz a sorba és talán maradhatsz, vagy megszöksz, vagy elkaszállak. Ez a három opció volt, amikor Putyin hatalomra kerülése után. Ezek persze messze nem merítették ki a dobrevklárai éretlemben vett keleti despota definícióját.

Ahhoz persze, hogy mindezt békében tudja otthon folytatni Putyin, a külvilág felé a legkevésbé érdes, mézes-mázos arcát kellett mutatnia. Putyin utazott és tanult, kapcsolatokat épített és figyelt, barátkozott. A megtépázott orosz medve nem is tudott volna a szétlopott, forráshiányos hadseregével és semmivé foszlott diplomáciai tekintélyével kakaskodni a nagyvilágban. A folyamat 2008 augusztusára futott ki:  a Grúzia által is belső ügynek tekintett megszállás orosz olvasatban a poszt-szovjet térségen belül van, tehát belpolitika. De a világ se nagyon kapkodott az ENSZ elé vinni a grúz kérdést. Itt halkan megjegyeznénk, hogy Ukrajna is a poszt-szovjet térség része, ahogy a grúz-orosz háborút, úgy a szomszédunkban zajló ukrán-orosz és oroszanyanyelvű ukránok háborúját is nyugodtan tekinthetné a fejlettnyugat poszt-szovjet, belső problémának, csak éppen a világ és legfőképpen az Egyesült Államok azóta átértékelte saját szerepét és céljait a térséggel kapcsolatban.

A világ remek piacot látott Oroszországban (igaza is lett), hagyta felzárkózni. És az amcsik lepődtek meg a legjobban, amikor két éve éppen Oroszország tudott visszautasíthatatlan ajánlattal előállni a szíriai vegyifegyver-lefegyverzés kapcsán, ezzel fájó sebet ejtve a pénzből háborút/háborúból pénzt elvet követő USA-n.

Dobrev Klára Putyinnak azt az arcát látta, amit nagyvilágnak akkor mutatni akart. De Putyin akkor sem volt más, mint ma, csak despotikus-keleties viselkedése a határon belülre irányult. A belső rend 10 évig tartó, rekordidejű helyreállítása után pedig Putyin a világban betöltött szerepét is vissza akarta kapni, hát most kilépett a világpolitika színpadára is a naivok, az ostobák és a bolgár titkosszolgálati gyermekek hatalmas meglepetésére.

Dobrevklárák valóban naivok vagy csak - mentve a menthetőt és a Putyin-ellenes hisztériára való ráfeszülésnek megfelelve - be akarják vezetni azt a narratívát, miszerint Oroszország 2011 előtt egy aranyos kis barna maci volt, aztán valami történt vele?

Egyik olvasatból se jönnek ki jól...



A poszt elkészültéhez az irányoroszország.hu szakértője és szerzője nyújtott nélkülözhetetlen segítséget.
Tovább..

2015. január 20.

Mégis vannak belgák


Na, bravo! Ez szép volt. Közszolgálati televízió díjas bevezetőt sikerült az Indexnek rittyentenie a napi Juhászpeti interjúhoz. Hogyaszongya’: „Fideszes politikusok figyelmeztetik Juhász Pétert: kemény emberek érdekeit sérti azzal, hogy a belvárosi ingatlaneladásokkal foglalkozik. Az Együtt társelnöke azonban nem retten vissza, eltökélt célja a felelősségre vonás, és hogy új választásokat írjanak ki az V. kerületben”. Németh Szilárd csepeli rezsiellenes felkelő napi rajtaütéseiről se számolt be ennyire bekrémezett nyelvvel a királyitévé.

Kicsit kósaandrásosra véve a figurát: sajtóberkekben magukat jól kiismerő forrásaink szerint, az Index belistázott áron kínál felületet politikusoknak az egymás ellen folytatott lejárató küzdelmeikhez.

Ugyanabban az újságban! A pénznek végül is nincs szaga, haladjunk tovább…

Szintén magas rangú forrásaink erősítették meg (rég akartam már egy rendesen kósaandrásosat írni) azt a belvárosi szóbeszédet, miszerint a Juhászpeti múlt hét csütörtökjén udvariassági látogatást tett az MSZP nyugdíjasklubjában, a Deák-körben, ahol Lendvai Ildikó és Kovácslaci bácsi képviseli a permanens baloldali megújulást, a vég nélküli megfiatalodást. Petitől egyébként jó okkal féltek a szocik, hiszen Rogántóni mellett azért az ancien régime-et is rendszeresen szájára veszi az Együtt2014 párt mozgalom akármi elmúlthuszonötévezezése jegyében. Gondolták némi intimpistáskodással, közös ismerősök felemlegetésével, pici nosztalgiázással helyre lehet állítani a status quot. Jelezve, hogy ők bízna Petiben, szeretik, közülük valónak tartják, akár pirosba is öltözhetne, másnap Tamás Ervin olyan pubit írt Népszabi véleményrovatába, amihez hasonlót utoljára ott a dorogi bányászkommuna jelentetett meg Sztálinelvtárs 65. születésnapja alkalmából. Szép a szeme, arca üde, stb.


***

A mai Index pr-interjújában úgy említi Juhászpeti, mint legközelebbi kollégáját, aki segít neki feltárni a feltárnivalókat. Bogád Zoltán képviseli az oknyomozó tudást a kis csapatában. Mert hiába írja a Tamáservin: „talán ezért is mer és tud meggyőzően riposztozni, szellemileg és idegileg jól kondicionált, fegyelmezett, és – mint fogalmaz – nem riadt plüssállat egy kredencpolcon”, Juhászpeti semmit nem változott az elmúlt pár évben. Tény és való, vehemensen tud mindent képviselni, csak éppen nincs mögötte se valódi tartalom, se valódi képesség. Igazából egy mozgóárus, vagy egy házaló termékbemutató testhezállóbb feladat volna a nagy hang mögött megbúvó szerény intellektusának. De ez legyen az ő, illetve az őt első sorba emelők problémája…

Szóval ez a Bogád Zoltán nevű ex-indexes újságíró régi cuccozós haverja a Petinek. Hogy milyen állapotban van, arról forrásaink egybehangzóan felemlegették a bajai választási hisztéria – az oktatóvideó mellett – legkomikusabb epizódját, amikor a teljesen szétcsapott Zutyu (Bogád beceneve) őt megfigyelő, lehallgató, követő fideszeseket látott minden járókelőben, széltől meg-megrebbenő bokorban, reccsenő ágban és rendőrségi védelmet kért, feljelentéseket tett.

Pedig más olvasata is van a nagy erőlködésnek: csupán fideszesek vívják idejekorán kirobbant örökösödési háborújukat, egyesek közülük a buta Juhászpetivel és a szétcsapott Zutyuval.

Merre is van Belgium?
Tovább..

Egy a zászló? - Az eltóbiásososdás veszélyei


Az egész ország javára válna, ha a Fidesz a mégsem lépne az eltóbiásosodás útjára. Az útra, melynek a végén már csak "A jobboldal Tóbiás Józsefe" címért folyik majd a versengés. Hogy a Fidesz esetleges széthullása miért az ország ügye és miért nem csupán a párt karrieristáinak belügye, arra nagyon is egyszerű a válasz: minden józan ember tudja, normális váltópárt híján mi szakadna ránk a kormány bukása után. Pontosabban józannak sem kell lenni, elég csak ránézni a mindenféle cékategóriás nemzetközi játszmák jóvoltából nyomakodó ballib és széljobb mozgalmakra. Tényleg jönne az özönvíz, palagázbérencek rúgnák a szibériai olaj lekötelezettjeinek bokáját a parlamentben. Ebben a közéleti nihilben marad nekünk a Párt, ami ugyan egyre sárgább és savanyúbb, de mégiscsak narancs. 

Szigorúan nem megélhetési, de tunkolási szemszögből kifejezetten jól van dolga a mostani újságírónak. Szinte minden napra akad valami elemezni való a legfrissebb törésvonalak körül. Simicska-Orbán, Lázár-Habony, Lázár-Rogán, Habony-Rogán, etcö, lebontva egészen helyettesi, minisztériumi, megyei, falusi, váltóőri szintekre. Ott tartunk, hogy a párt prominenseit lassan csak kényszerzubbonyban, vagy osztályviktori szigorral lehet egymás mellé ültetni. 

Tegnap épp Rogán Antal szólt oda, finoman, politológia tankönyvekbe illően.




Egyszóval Rogán Antal nem tudja, hogy Habonynak a saját szerepléseivel kapcsolatban melyik döntése a jó.... Talán az érintett sem. De lépjünk tovább! 

Minden bizonnyal a párton belüli másik oldal mesterkedése áll amögött, hogy Simicska Lajos médiabirodalmának vezetői világos üzenetet kaptak a múlt héten a miniszterelnöktől. Az állami szféra hirdetései mostantól javarészt a közmédiát fogják gazdagítani, Lajosék ne számítsanak egy buznyákra sem.

Az elhatározás egyfelől igazságos, hiszen 2010-től tavaly nyárig, amíg Lajosék voltak a nyeregben, e hirdetési pénzeket kizárólag ők maguk, illetve a kisebb-nagyobb szolgálatokért túlélésre érdemesnek tartott ellenzéki médiumok (lásd: Népszava, Atv) költhették el. Másfelől roppant igazságtalan, hiszen a hadüzenetet érthetően magára vette a jobboldalinak, antikommunistának mondott újságírók vagy nyolcvan százaléka. Mindazok, akik az 1997-végi indulás óta a Lajos-birodalomnál dolgoznak: a Magyar Nemzetnél (exNapi Maónál), a Hír Tv-nél, a Lánchíd rádiónál és a szintén célba vett Heti Válasznál. Nekik hiába magyarázzák, hogy csak a nagyfiúk közti elszámolásról (leszámolásról) van szó, ahogyan lehet majd magyarázni az őket olvasó, hallgató, néző szavazótábornak is, hogy miért keletkezett zavar a centrális erőtérben, és hogyan lett Dániel elvtársból áruló?

Közben persze lehet ellentévét és ellenlapokat csinálni (és kell is), csakhogy kemény dió az. Évekbe telik, míg kialakul a néző- és olvasótábor. A mérkőzésnek hamarosan kézzel fogható részeredménye lesz: Simicska ugyan nem indult el Veszprémben, de arra mérget vehetünk, hogy a kétharmad meghekkelésére fog játszani. Azaz ez lesz az első választás, amelyet a lajosmédia hűvös távolságtartással fog szemlélni. Kiderül majd, nélkülük is összejön-e a győzelem. Máris beszédesre sikerült a Nemzet mai vezércikke:  "Veszprémben választás lesz, eldől, ki lesz a képviselőjük. Más (az ország, a kormány) nem dől se el, se le, és nem is dől be" - írja Körmendy Zsuzsa.

Lehet persze még ennél is jobban egymásnak feszülni, de minek. Ezt a meccset máris igencsak túltolták, bele sem gondolva, milyen szar érzés lehet a pálya széléről tóbiáskodni. Viszont még egyáltalán nem késő bedobni egy Valeriánát és elénekelni együtt a We are the Worldot... 


Tovább..

2015. január 19.

Kell-e félni a deflációs démontól?


Nagyjából egy hete azon izgul mindenki a gazdaságban, hogy a JP Morgan szerint a következő évben deflációs folyamatok várhatók Közép-Európában, és így Magyarországon is. Ez ugye azt jelenti, hogy negatív infláció várható, azaz az árak csökkennek. Azért messze vagyunk a "mindkihalunk" hangulatú véleményektől ez ügyben, de gondterhelt fejvakarászást látni azért gazdasági okosok részéről. És most ezen állítólag nagyon parázni kéne. Most akkor gyorsan vegyük át, hogy miért nem kell még megrohamozni a boltokat konzervért meg egyéb tartós élelmiszerért.

Elég jól, és egyszerűen leírja ez a cikk, hogy mi lehet a gond a deflációval. Röviden annyi, hogy ha az alacsonyabb árak miatt a fogyasztás és a beruházás visszaesik, mert kivárnak a további árcsökkenési várakozások miatt a potenciális vásárlók és beruházok, az rossz. Ha pedig a csökkenő árak további fogyasztásra sarkalnak, mert a defláció miatt megmaradt pénzt inkább elköltik a vásárlók, akkor az jó. Vagy legalábbis nem rossz. Már ennyiből is látszik, hogy a defláció önmagában se nem jó, se nem rossz. Ahogy minden közgazdasági jellemző, így ez is csak saját kontextusában, egyéb mutatókat, folyamatokat is figyelembe véve értékelhető.

Hogy miért tűnik úgy, hogy annyira nem kell tartanunk a következő 3-4 negyedév várható deflációs folyamataitól? Több dolog is erre utal. Először is a legfontosabb, hogy a rossz defláció igazából akkor jelent problémát, ha igazán tartós. Japán az iskolapéldája ennek, ahol évtizedes időtávlatban jelentkezett a tartós árcsökkenés, és az első aggodalomra okot adó következményekre is hosszú éveket kellett várni. Ehhez képest nálunk várhatóan néhány negyedévről lehet csak szó, de ha mégis tévednénk, akkor is bőven van idő korrigálni, hisz eddig semmi visszafordíthatatlan, vagy túl magas költségen visszafordítható dolog nem történt.

Másodszor ha az elmúlt időszak fogyasztási adataira nézünk, akkor azt láthatjuk, hogy a fogyasztás folyamatos növekedési pályán van, azaz egyelőre úgy tűnik, hogy az alacsonyabb árak inkább további fogyasztásra serkentik a lakosságot. Az meg ugye a jóféle defláció.

Érdemes azt is figyelembe venni, hogy nem feltétlenül akkora probléma, ha varázsütésre az emberek elkezdenék nem elkölteni a csökkenő árak miatt megmaradt pénzüket. Akkor ugyanis azt általában elteszik későbbre. Hosszú ideje probléma, hogy Magyarországon szinte értékelhetetlen szinten volt a lakossági megtakarítás. Ha most elkezdik bepakolni a pénzüket akár bankbetétekbe (abból tudnak a pénzintézetek hitelezni), vagy elkezdenek állampapírokat vásárolni, annak lehet annyi pozitív hozadéka, hogy talán nem fossuk le a bokánkat a defláció miatti első ijedségünkben.

És a legfontosabb, hogy nem csak a hazai kontextusát kell nézni a deflációs kilátásoknak, hanem a nemzetközit is. Azaz ha egy olyan gazdasági hatással találkozunk, ami nem csak minket érint, hanem tágabb környezetünket is, akkor érdemes azokkal is számolni. Jelen esetben ez ugyanúgy érinti a csehszlovákokat, lengyeleket, baltikokat és a balkánokat is, szóval ha rá is fizetünk a dologra, akkor is lehetünk relatív nyertesek, mert ők még jobban. Nem azért, mert akkor már a szomszéd tehene is, hanem egyszerűen azért, mert ha a térségben mi mutatkozunk a legstabilabbnak és a mi kilátásaink a legjobbak, akkor ide jön majd a pénz és a spekulánsok bakancslistáján is hátrébb kerülünk.

És mióta kiderült, hogy Orbán akkora zseni, hogy a Bloomberg is képes volt létezése során először pozitív hangvételű cikket írni róla, mert kivédekezte a Svájci Nemzeti Bank répa formájú kamehaméjét, amin kb. egy hete kénytelen lovagolni a fél világ, azóta ha nem is dőlhetünk hátra, de legalább egy kicsit fellélegezhetünk.


Tovább..

2015. január 16.

Mit adtak nekik a kijeviek? Sorozást!



Mintegy háromezer 20 és 60 év közötti katonaviselt vagy katonai szakképesítéssel rendelkező hadköteles személyt hívnak be az ukrán hadseregbe Kárpátaljáról a részleges mozgósítás 2015. január 20-án kezdődő negyedik szakaszában – közölte szerdai ungvári sajtótájékoztatóján Ivan Vaszilcjun ezredes, a Kárpátalja megyei hadkiegészítő parancsnokság parancsnoka az MTI szerint.

Nos, érthető, hogy Ukrajna harcol területi integritásáért, s hogy ilyenkor az állampolgárok bizony behívhatóak. A kelet-ukrajnai konfliktus megmutatta, hogy Ukrajna mint fiatal állam elég törékeny dolog, nincs igazán megszilárdult, hagyományos területe. Keleten a szakadárok szakadnának, sok az orosz, van némi lengyel, a nyugati területeket a lengyelektől és tőlünk csípték le.

Az ész nélkül való sorozás azonban nem biztos, hogy nyerő. Komolyan gondolják az ukrán hatóságok, hogy egy kárpátaljai magyar vagy ruszin tiszta szívből fog küzdeni Donyeckért, miközben nem biztos, hogy egyáltalán hazájának érzi az országot? A kelet-ukrajnaiakat segélykonvojokkal támogatják az oroszok, erre az ukránok odavisznek olyan katonákat, akikre igazából nem számíthatnak?

Elhisszük, hogy ez Kijevnek nem tetszik, de míg sok mindent megtehetne a kisebbségek asszimilációmentes integrálásáért, inkább sokféle módon bünteti őket, ha neki nem tetsző módon viselkednek. Hogy ki mit gondol és miért lelkesedik, miért nem, na hát azt nehéz lenne bárhogy is szabályozni. Nehezen képzeljük is magunk elé a Toronyházban, habár vannak vizualizációs eszközeink, amint a kárpátaljai magyar katonák vállt vállhoz vetve küzdenek Kelet-Ukrajnáért az önként katonának jelentkező nackó, szvobodás meg banderista tagokkal.

Nektek is nehezen megy? Na, egy odacsapott terület lakosai, amit ráadásul csak Kárpátokon túli izének neveznek arrafelé, azaz le se szarják igazából, az már nyugat, a hegyeken túl, ki mászik el odáig, miért másszanak át a hegyeken és masírozzanak el az ország másik végébe, amikor ők inkább Budapest felé szeretik venni az irányt?

Mit adtak nekik a kijeviek? Semmit, pontosabban azt, amit az oroszoknak, habár nem nekik szánták, de ez volt a mellékhatás. Szóval a magyarok, akik már azt se kapták az ukránoktól, amit az oroszoktól, most küzdjenek az oroszok ellen. Miközben épp a kettős állampolgárság szigorúbb ellenőrzésével és hasonlókkal fenyegetőznek az ország vezetői. Igazán bravúros politika.

Valahogy Kijev nem ismeri el még magának sem, hogy Kárpátalja körülbelül úgy került hozzájuk, ahogy imádott Krímjük az oroszokhoz, meg ahogy Donyeck fog átigazolni Moszkva fennhatósága alá. Erőszakkal, a nemzetközi joggal ellentétesen.


Így párolgott el minden szolidaritásunk, amit éreztünk irántuk a szovjet barnamedve nyomulása miatt…
Tovább..

Biszku taktikája: ez egy koncepciós per


A '89-es rendszerváltásunknak rengeteg hibája volt és hát eléggé félre is sikerült. Ez a hajó sajnos már elúszott, de van néhány dolog, amin utólag még igazíthatunk egy kicsit. Apróbb, szimbolikus dolgokon, de mi, magyarik, többnyire nagyra értékeljük a szimbolikus dolgokat. Ilyen szimbolikus dolog lehetne, ha Biszku Bélát végre rendesen elmeszelné a magyar bíróság és a fogkeféjével szépen bevonulna letölteni, ami hátravan még neki.

Igen faszipántos lett volna, ha az első szabadon választott parlament egyik első dolgaként egy tökös lusztrációs törvény meghozatalával foglalkozik, hogy az előző rendszer fenntartói és haszonélvezői nemhogy a politikába ne tudjanak beleszólni a következő évtizedekben, de még kilépni se tudjanak az éjjeli őr - bkv ellenőr - vízóra leolvasó munkaerőpaci háromszögéből. De ismétlem, ez a hajó már elment. Amire még van lehetőségünk, és ez igen szimbolikus(!), hogy pár olyan vén trottyost, akiknek a kezéhez konkrétan vér tapad, megérdemelt helyére tegyünk.

Nem tudom, hogy a kedves olvasók hogy vannak vele, de engem az első fokú ítélet igencsak felbaszott. Öt és fél év háborús bűntettekért, életfogytiglan helyett? A kimenete kb. ugyanaz a kettőnek, mert minden valószínűség szerint ez a komcsi, legalábbis a büntetése vége környékén, 96-97 évesen amúgy is végleg szögre akasztaná a pufajkát, de ilyen súlyú dolgoknál nem érdemes matematikai, demográfiai és egyéb valószínűségekre alapozni. És nem csak amiatt, mert mi van, ha mégis túléli.

Azért, mert egy háborús bűnösnek rács mögött a helye. Nem véletlenül nem évül el az.

A kriminológia három funkciót tulajdonít az egyes bűncselekmények esetében kiszabott és kiszabható büntetéseknek, illetve az azok letöltéséhez. Ezek a büntetés, az elrettentés és a liberális találmány, a visszaintegrálás a társadalomba. Emiatt lehet tanulni a börikben. Írni, olvasni, érettségizni, szakmát szerezni, kikeresztelkedni. A gond akkor van, amikor azt hisszük, hogy a harmadik funkciónak felül kell írnia az első kettőt. Hogy nem kiegészíteni kell az első kettőt, hanem átvenni azok funkcióját. Súlyos hiba azt gondolni, hogy minden esetben ott kell legyen a harmadik pillér, és hogy nincs olyan súlyú bűncselekmény, ahol egyszerűen ki kell zárni ezt, és csak a büntetés és az elrettentés számít. Ide jutunk az erkölcsi relativizmussal, és ezért baromi kényelmes és jó dolog konzervatívnak lenni. Mi ki merjük jelenteni, hogy vannak bűnök, amelyeknek büntetést kell maguk után vonniuk. "Egyrészt-másrészt"-től, sanyarú gyermekkortól, "a társadalom hibája" kezdetű libsi bullshittől és a "társadalmi környezet kényszerítő erejétől" függetlenül.

A háborús bűn az egyik ilyen.

Ma pedig el kellett volna kezdődnie a másodfoknak, de sajnos nem így történt. A tárgyalást elnapolták, Biszku ügyvédje szerint a másodfokon eljáró bírói tanács elfogult. Mert a vezető bíró, Ruzsás Sándor nem sima bíró, hanem hadbíró. Szerinte Ruzsás nem független a végrehajtói hatalomtól. Ez ugye úgy, ahogy van, faszság. Egy hadbírót pont ugyanannyira utasítgathat munkájával kapcsolatban a hadügyminiszter vagy Lézerjani, mint egy sima bírót az igazságügyi miniszter. Semennyire.

Amúgy meg két megjegyzés: Egyrészt érdekelne, hogy háborús bűnök esetén mégis milyen bírónak kéne ott lennie a tanácsban, ha nem hadbírónak? Egy családjogi bíró megfelel, vagy egyből utaljuk az eljárást a cégbírósághoz? Másrészt pedig, ha jól értem, ez a retkes komcsi képes volt felállni, és azt mondani, hogy ez egy koncepciós per ellene. Na ez a prémium pofátlanság. Az a féreg, aki az egyik fő irányítója és megrendelője volt az '56 utáni megtorló koncepciós pereknek, feláll, és azt mondja, hogy joga van a tisztességes eljáráshoz.

Irónia ez a javából.

Egyértelmű mi a védelem taktikája. addig húzni az időt, hogy még szabadlábon dobja fel a talpát Biszku. Szurkoljunk, hogy ez ne jöjjön össze!
Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger